A mai délelőttöt a fodrásznál töltöttem. Tök jó lett a hajam, remélem marad a szárításból holnapig valami. A színe egyébként megint barna, csak világosabb, és még világosabb melírcsíkok vannak benne.
Holnap azután jöhet a buli! :-)

Tegnap este sikerült rávennem magam, hogy foglalkozzak egy kicsit a vizsgáimmal is. Igaz, nem sokat haladtam, de legalább már elkezdtem.
A ma reggel borzalmas volt. Minden hétfő reggel nehéz, de ma egyszerűen képtelen voltam felébredni. A dupla adag kávé se sokat segített. De mostmár lelkesebb vagyok, alig fél óra alatt végeztünk Petrával az MBSZ honlap aktuális dolgaival, így indulhat a munka. Ehhez azért már nagyobb kedvem van...

Nagyon jól telt a karácsony. Azt hiszem életem egyik legszebb ünnepe volt. Minden olyan volt, ahogy kitaláltam, ahogy elképzeltem.
Tegnap este megnéztük az Experidance új darabját, a Muskétásokat. Egész le voltunk nyűgözve a látványtól. Akik látták az Ezeregyévet azt mondták, hogy ahhoz képest ez semmi sem volt, de én nem látam és már ez is nagyon tetszett.
Ma bejöttem dolgozni, mert kicsit szorít az idő, hogy Debrecenig mindent elintézzek. Furcsa, de egyáltalán nem hiányzott a munka az utóbbi napokban. Most viszont jó... úgy érzem mászom a létrát...

Valószínűleg már nem nagyon fogok blogolni addig, úgyhogy nagyon boldog karácsonyt mindenkinek!

Teljes a karácsonyi láz. Ajándékok már megvannak, de még a csomagolások, a fadíszítés, a takarítás, a főzés-sütés + a fodrász mind mára maradt, mert ugye holnap csak este leszünk itthon. Közben meg dolgozni is kéne... Azt hiszem ez az utóbbi fog inkább hanyagolódni most.

Az utóbbi néhány nap legfontosabb eseménye, hogy elkészültek a fogaim. Nagyon furcsa érzés még, de azt hiszem menni fog a megszokás. És tök jó, hogy mindenkinek nagyon tetszik. Igazából még fel sem fogtam, hogy mi történt. De nagyon jó csak rágondolni is.

Jól kezdődik ez a nap is. Reggel azzal fogadtak, hogy tönkrement a hűtő, leolvadt mindenem az összes enzimmel együtt, ami a genomi könyvtárhoz kellett. Átok ül ezen a könyvtáron?
Tegnap reggel lecsiszolták a fogaimat, most olyan érzékenyek a hidegre, hogy alig tudok beszélni. Az evés-ivásról nem is szólva. Nehéz lesz ez a néhány nap, amíg végre túl leszek ezen a fogászkodáson.
Tegnap este Kecskeméten színházban voltunk. Sikerült kiválasztanom egy szörnyű darabot, alig bírtuk végigülni az első részt...
Egyébként jól vagyok és minden rendben van :-)

Ma Timi elbúcsúzott. Nem lesz közöttünk többé. Elköltözik Debrecenbe, ott fog dolgozni a Biogal-nál. Egész jó kis munkát sikerült kifognia, én azt hiszem nagy szerencséje van. Csakhát Debrecen elég messze van ahhoz, hogy megszakadjon közöttünk a kapcsolat. Persze ez nem mindjárt fog megtörténni, hiszen a január nagy részét én is Debrecenben töltöm majd, de azért előbb-utóbb el fogjuk veszíteni egymást szem elől. Kár. Komolyan nagyon kár. Mindig fáj elveszíteni egy barátot.

Tegnap volt a szülinapom. Szégyelje magát mindenki, aki elfelejtette :-)
És egy tök jó nap volt, ahhoz képest, amire szémítottam. A nap híre mindenképpen az volt, hogy csak januárban kell mennem Debrecenbe. Este pedig vacsora, csupa kellemes dolog.

Fent van Norbi honlapja :-)

Észre sem vettem eddig, hogy tél van. Tegnap reggel kicsit... mikor olyan jól esően csípős volt a levegő, fájt, de mégsem. De igazán ma reggel, mert még sosem volt ilyen keményen fagyos minden. Tavaly ilyenkor... már vadul küzdöttünk a hóakadályokkal. Most meg... vadul süt a nap.
Semmi kedvem ehhez a vizsgához...

Mióta otthon is van internet, valahogy nem érdekel már annyira a dolog :-) Egyáltalán tegnap jutott eszembe, hogy már napok óta nem lehet kifogás, hogy munka közben nincs hangulatom blogolni. De ennek ellenére tegnap sem írtam. A hétvégén próbáltam a fejembe verni a mikrót, de nem sok eredménnyel. Annyit mindenesetre elértem, hogy hányingerem van már a gondolatától is. De egy óra múlva már túl leszek a vizsgán és onnantól nem érdekel.
A munkával borzasztóan el vagyok maradva. Egész oldalas tennivaló-listám van már. Igaz, ez nem csak munka, például erős rossz érzésem van, mert nekem még mindig nincs meg az új Harry Potter. Évek óta várok erre, most meg nem vagyok az elsők között. Vagy csak utálok sorbanállni?

Végre hazatelepült Norbi gépe, tegnap már próbáltuk a birtokunkba venni, eddig nem sok sikerrel. De majd ma este :-)
Hiszen ma este ünneplés lesz, szülinap, és nagyon kíváncsi vagyok már, hogy milyen lesz az ajándék, ami nem csak Neki az, hanem nekem is. Izgatott vagyok.
Ma vizsgáztam mikrobiális ökológiából, elég gyatra lett, hiába, jobban kellett volna tanulni.
Most meg még egy megbeszélést is lemondtam, mert nagyon nincs hozzá kedvem. Nagyon. Végül is érthető. Készülnöm kell az estére :-)

Furcsa nap.
Borzasztó rosszul indult... hogy miért kell nekünk minden 27-én összekapni... buta kis apróságokon, amiknek semmi értelme sincs, de közük biztos nincs a lényeges dolgokhoz...
Utána meg egy nagyon jó délelőtt, amikor a legtöbb dolog, ami miatt eddig aggódtam megoldódni látszik. Haladnak a dolgok, ha lassan is, de végülis előre mutatnak a nyilak. Legalábbis bizonyos szempontból.
Úgy tűnik, az Ernővel való közreműködésből nem lesz semmi. Bánt a dolog, mert tudom, hogy az én hibám. Azt hiszem beleszaladtam abba a hibába, hogy túl sokat akartam, többet, mint amit vállalni tudok. Sokkal többet.
De kibírom, csak a jövő miatt aggódom kicsit. Nem baj, lesz majd más lehetőseg.

Nohát... megint jó ideje nem foglalkoztam a bloggal. Érdekes, hogy napokig eszembe sem jut, hogy kellene. Meg aztán minél több idő telik el, annál nehezebb bepótolni.
A mostani napok két dolog körül pörögnek: az egyik az, hogy nem megy a munka és emaitt eléggé el vagyok keseredve, a másik, hogy megint utazni vágyunk, ha minden jól megy elmegyünk telelni Afrikába.
Az egyik egyenlíti a másikat, néha jobban, néha kevésbé. De küzdök. az árral és a habbal is.

Oldódnak a dolgok, a kedvem meg egyre jobb. Túl vagyok az esedékes féléves előadásomon. Sokat nem is tudok mondani róla, csak hogy végre megvan, nem volt sem túl jó, sem túl rossz. Csak megint megfogadtam, hogy legközelebb jobb lesz :-) Közben meg munka hegyek, megint újult erővel és elhatározással, csak az a baj, hogy az MBSZ-es dolgokra egyszerűen nem tudom rávenni magam. Semmi kedvem ezzel törődni, mikor sokkal fontosabb dolgok vannak mostanság.
Tündérke tényleg egy tündér, és én már megint türelmetlen toporogva várom az estét.

Nehéz napokat élek. Lehet hogy másnak semmiség lenne, engem kicsit megvisel. De elhatároztam, és mostmár meg is fogom tenni. És életemben először van valaki, akivel ezt meg tudom beszélni.
Talán megerősíti a kapcsolatunkat. Remélem.

"Akkor is meglelem a szemünkben azt a könnyet, ami mind a kettőnket maradásra bírja, mert nem hiszem el, hogy valamennyi mosolyban lakozó apró öröm ne érne tovább az élet zajánál. Így ketten elbújva maradunk magunkban, virágnak gyermekeiként olvadva szavainkba."
/Zom/

Vasárnap megvettük a digitális gépet. A sors iróniája, hogy majdnem ugyanolyat, amilyen annak idején Balázsnak volt. De legalább értek hozzá egy kicsit. Lehet, hogy be kéne szerezni egy komolyabb blogoldalt... Már alig várom, hogy használhassam is. Hihetetlen milyen örömmel tudnak eltölteni ezek a "játékszerek". Selymesítik a hétköznapokat erősen.
Tegnap Norbi este elindult, hogy reggelre odaérjen Sopronba és még aludni is tudjon hajnalban. Elég nyugtalan éjszakám volt emiatt. Reggel viszont sikerült csak 8-kor felébredni. Utána nekiindultam a városnak, mert beleszerettem egy túracipőbe, amit persze sehol nem lehet kapni. Nem volt túl eredményes a keresés, de nem adom fel.
Ma reggel kaptam egy levelet. Egy nagyon kedves levelet. Nagyon jó érzés, hogy még gondolnak rám. Hogy a blog még így is meg tud fogni valakit, mikor nem vagyok depressziós és elszáll az ihletem és a szép fogalmazhatnékom. De a helyzettel nem tudok mit kezdeni. Jó lenne, de nincs ötletem.

Rájöttem, hogy szeretek szombaton dolgozni. Nincs senki+ azt hallgatok, amit csak akarok+ állandóan kint lehet a blog+ azt csinálok, amit csak akarok+ még egy csomó minden.

Időnként beírom a nevem a keresőbe. Ez egy egyszerű kíváncsiság, hogy meglássam, kik és mik foglalkoznak velem a neten. Mivel nem tudhatom, kinek, mikor és hogyan jut eszébe, általában érnek meglepetések. Most is értek. Jó tudni, hogy még gondolnak rám.

Fura nap. Főleg azért, mert szombat. Már teljesen leszoktam a hétvégi munkáról, egész rosszul esik. Meg az is, hogy ma nincs autóm, kifejezetten rossz néven vettem, hogy busszal kellett jönnöm :-) Hiába, a kényelem. De nosztalgiáztam egyet :-) Egészen meglepett, hogy milyen változások történtek, a két hónap alatt.
Ma talán sikerül egy kicsit utolérnem magam. remélem.
Csütörtökre Plitvicébe esőt jósolnak. Aggódom. Lehet hideg vagy akármi, de az eső nagyon rosszul jönne.

"A legjobbakat kívánom az összes törött cserép barátomnak."

Na már csak azért is... most már csak azért is írok. Egész héten egyfolytában rohantam. Úgy érzem, szaladnak el felettem a napok, én meg észre sem veszem, mert arra sincs időm, hogy az időre gondoljak. Szeretem és élvezem a pörgést, a fontoskodást, de már egy picit sok lett belőle. Nem teljesen jó ez így. De közben meg mégis.
És persze szaladás közben nincs helye a magvas gondolatoknak...
Hanyagolok mindent és mindenkit, csak a legsürgősebbeket próbálom minden nap rendberakni. De közben a többi fontos dolog sikolya ott marad, csak gyűlik és már írhatnám a "majd ha egyszer lesz időm" listát.
Csak így minden nap átlagos. Vagy egyébként is az lenne/volt? Vagy akkor volt igazán? Lehet.
Ilyenkor most jó lenne leírni, hogy mi van velem, de olyan sok idő telt el, hogy nem tudom, mit ragadjak ki. De ha azt nézzük, hogy elsősorban magamnak írok, akkor nem is olyan lényeges, hogy mások lássák az összefüggéseket, mert nem ez számít.
De lehet, hogy ma még nem is történt olyan dolog, amit szeretnék megőrizni az emlékezetnek.
Tegnap este igen... bejöttek a gyertyák.

Ma megkötöttem életem edigi legnagyobb üzletét. Nem pénzről van szó kapcsolatokról. Úgy esett, hogy Duda Ernőnek, az egyik legnagyobb biotech cég vezetőjének segítségre van szüksége, mert egy kicsit túlvállalta magát. És mit ad Isten, a BioITWorld-ös főnökömet kérdezte meg, hogy nem tud-e valakit. Ma leültünk megbeszélni a dolgokat és kötöttünk egy üzletet: én segítek neki, cserében pedig egy éven belül mindenki, aki Magyarországon a biotech iparban egy kicsit is labdába rúghat jó ismerősöm lesz.
Lehet, hogy ez így nem hangzik nagy dolognak. De én úgy látom a jövőm alapkövét raktam le ma.

Ja igen, és ma délután lesz az első németórám.

In memoriam Kevei Ferenc.
Meghalt egy kivételes tudós, egy hihetetlen ember. Mindenki megdöbbenve áll a tény előtt, hogy nincs többé. És gondolkozik, hogy is lesz tovább. Sokan szerették és azt hiszem sokan utálták. De a halál akkor is korai volt. Nyugodjék békében.
Nem csak emiatt nehéz ez a nap. Félek. Olyan érzés fogott el megint, mint a vizsgák előtt, mikor már csak egy hajszál választott el az elhullástól és el nem tudtam képzelni, hogy akkora szerencsém legyen, hogy sikerül. Csak most sokkal több múlik a ma délutánon, mint egy évismétlés...
Szombaton voltunk fél évesek. Szép nap volt. Emlékezetes.

Néha borzasztóan útálom magam.
Ma reggel például, mert már megint hülye béna voltam. Mert mindig az vagyok.
Mert sehogy sem elég az a 24, jó lenne legalább 30, vagy legalább még plusz egy, hogy ne hanyagoljam el a barátaimat, mert az a legrosszabb. Rohanok magam után és a gondolataim után mert még mindig azok a legfrissebbek. És mert megint olyan dolgok történtek, amikről én semmit sem tudok, a barátaimmal, akiket szeretek és az egész csak azért, mert nem vagyok gondos és a munka már megint előrébb, mint más. Mert csapnak össze a fejem felett a hullámok, de mindet én vállaltam, mert folyton el vagyok késve, eltelt már 24 év, én meg még mindig sehol... Közben meg megszakadt valami , ami eddig erőt adott, még a nyáron vége lett, nekem pedig még mindig erőt adott, nem is tudtam, hogy már nincs is oka. Bár ha ezt végiggondolom, akkor lényegében az volt az ok, hogy azt hittem létezik. És akkor kiderült, hogy már nem, és úgy gondolom egyedül maradtam, nekem kell bizonyítanom. Azt, hogy lehetséges. körülöttem mindenkinek borulgat az élete, meg kell mutatni magamnak, hogy én képes vagyok rá. És nem akarom, hogy bárki is azt mondja, hogy nem lehetséges.
Napok óta próbálgatom hogy hogyan lehet kijönni ebből a 24-ből. Maximalistán sehogy. Valami mindig csorbul. Annyi fontos dolog van a számomra, amiket elhanyagolok, de persze az is fontos, amit csinálok. Szűkíteni kellene a kört. Talán. Vagy kevesebbet semmittenni.
Egy biztos: azt tudom, mi a legfontosabb, ami mögött a többi mellékessé válik. Szerintem mindenki tudja. Segítek... N betűvel kezdődik...

Elhatároztam, hogy ma nem hajtom agyon magam. Majdnem sikerült is.
Tegnap este már rosszul voltam a fáradtságtól.
Talán mégis csak vaklárma volt a német út.

Mostanában már sokadszor találkozom azzal az esettel, hogy olyanok ismernek, akiket én legfeljebb látásból, vagy még úgy sem...
Az előbb összeakadtam egy sráccal az SZBK-ban, aki azt kérdezte tőlem, hogy új-e a hajszínem. Hm. Ismerte a régit?
De jól esik. Ezek szerint feltűnőbb jelenség vagyok, mint hittem.

Dolgos hétköznapok.
Németországról semmi hír, de nem is zavar. Optimizmussal tölt el, hogy végre nekikezdtem a PhD témámnak, az első lépéseknél tartunk, de már elkezdődött.
A hétvége nagyon jó volt, igaz a Mátrában csalódtunk kicsit, eléggé kihalt volt minden. De egy napot el lehetett tölteni kellemesen.
Ma délután megint gyakorlatot tartok, ezzel le is tudtam a tanítási kötelezettségemet erre a félévre. Elég lazán, de tavasszal meglesz ennek a böjtje.
Ma van a nap-éj egyenlőség. December végéig már csak rosszabb lesz.

Feltettem a nagy kérdést, hogy mennyi időre gondoltak, ha ki kell mennem No-ba. Gábor szerint 10nap-2 hét. Az jó. Annyit kibírunk. És persze engem hibáztatnak...
Kavargó gondolatok...
Holnap reggel indulunk Galyatetőre. Jó lesz. Friss levegő a fuldokló városinak. És gondtalanság, pihenés.

Igen, eltűntem.
Elkezdődtek a dolgos hétköznapok, és teljesen megfeledkeztem a blogról.
Pedig történnek a dolgok.
Ma például az, hogy kihasználjuk a-várhatóan- utolsó hétvégét, amikor jó idő van, és elmegyünk a Mátrába. Jó lesz már egy kis zöld.
És mégis úgy néz ki, hogy megyek Németországba. Csak nem vagyok tőle most olyan boldog, mert egyrészt rossz lesz Norbi nélkül, másrészt azért kell kimennem, mert nem tudom összehozni egyedül a genomi könyvtárat. Már kifogytunk minden ötletből, mégis redundáns. Presztizs kérdés.
Jelenleg minden gondolatomat ez köti le.
Most meg indulok nyúzni a harmadéveseket.

Ha tegnap azt írtam, hogy mennyire jó most nekem, akkor felejtsétek el.
Mert a ma az a nap, amikor igazán jó.

Jó. Most nagyon jó. Tegnap egész nap pakolásztam, megjött végre a szekrényünk és rend lett végre a szobában. És végre le lehet ülni a kanapéra vagy akár a fotelokba is, nem a ruhahalmok múlatják ott a napjaikat.
A hangom visszajött, még kicsit köhögök, de már látszik az alagút vége.
Szóval ott tartottam, hogy jó. De még mennyire... harmónia és szeretet... imádom ezt az állapotot.
Ma reggel viszont rájöttem, hogy nem szeretek esőben vezetni.

Újra itt. Kicsit hangtalanul (gégegyulladás), kicsit szétszórtan, de itt.
Korfu: olajfák, fülledtség, meleg, állandó hullámzás, motorozás, kalandok, nagy szeretkezések.
Olyan egy hét, amiről egy hétig lehet mesélni. Nem akartam hazajönni. És beteg vagyok, mióta hazajöttünk. De azért jó ez is. A megszokott nyugalom és biztonság.
A hétvégén még tartottunk egy nyárbúcsúztató bulit. HOBO 25 éves volt, mi meg jól összekaptunk. De tolerancia, türelem és szeretet. Ez segít. Most nagyon jó. Nyugodt, kellemes, ringató, szenvedélyes.
A munkába nem tudok visszarázódni. Hibát hibára halmozok. Remélem velem is türelmesek lesznek.
Újult energiákkal nézek a taposómalom elé. De tényleg. Ide nekem az oroszlánt is!

Az utolsó munkás nap. Legközelebb két hét múlva jövök, a korfui élményekkel gazdagabban. Hogy hogyan fogom kibírni? :-)
Mardos a lelkiismeret. Tegnap elég durván sikerült megfogalmaznom az érzéseimet és már megint túl érzékenyen. Lehetne már délután.

Néha rámtör az írhatnék. Kár, hogy akkor nem vagyok gépközelben. Így csak rohanós szemelvények jutnak mostanság a blognak és szerény olvasótáboromnak. Múltkor már azon is elgondolkoztam, hogy minek is ez az egész. Jobb lenne, ha az ismerőseim tőlem kérdeznék meg, hogy mi újság velem, nem csak rámkattintanának a neten. Akkor talán én is megtudnám, hogy mi a helyzet velük. Meg egyébként is... kell ez nekem? Annyira biztosan, hogy most nem tudom bezárni az ajtót és lenyelni a kulcsot. De érlelődik a gondolat.
Mikor viszont írnom kell, akkor veszett jó, hogy van. Talán az a baj, hogy már egy ideje nem magamnak írom... hanem hogy tetszetn. Pedig akkor tetszett igazán, legalábbis a visszajelzések szerint.
No majd megérik ez is. Nem kell addig erőltetni.
A hétvége teljesen másképp alakult, mint terveztük. De jól lett az biztos. Évek óta nem strandoltam annyit, mint a két nap alatt. Meg is látszik a színemen. És a Luca nevű 'nem semmi kiscsaj' kellemesen elszórakoztatott bennünket. Norbi fel is rakta mindjárt a lécet a 'Luca szintre'.
A mai nap jó nagy törpölés. Ki kéne találnom, hogy hogyan is tovább a munkában. Most azért jó lenne, ha itt lenne Gábor.

Rámtört a Korfu láz. Már csak 11 nap... Borzasztó kíváncsi vagyok. Szerintem nagyon rövid lesz az az egy hét.
A hétvégén Kunehértó. Jó lesz egy kicsit lazulni.
Csütörtökön jön vissza Gábor és még sehol nem tartok a cikkekkel. Nem tudnak lekötni. Ez baj.

Tegnap este azon törpöltem, hogy mennyire jó is most. Szerintem még sosem volt ennyire okom boldognak lenni. Mióta Norbit ismerem, minden sikerül. Amit kitalálok, sosem gondolnám, de megvalósul. Pesszimista énem már azon gondolkozik, hogy vajon mivel kell majd vezekelnem ezért a sok jóért... De nem szabad ezen gondolkozni, örülni kell, hogy ennyire jó. Lehet, hogy mindig így lesz... :-)
Ma délelőtt nyakamba vettem a várost a kis gyöngyszemmel és elintéztem az ügyes-bajos ügyeket. Vettem végre utikönyvet Korfuról, megcsináltattam a nemzetközi diákot, vettem cipőt az útra, kulcsot másoltattam stb. Már egész jóban vagyunk...

Nos, megint jó régen nem írtam már. Pedig zajlanak a dolgok, csak éppen nem vagyok gép előtt.
Ami messze a legfontosabb, hogy megkaptam életem első autóját :-) Egy kis fityo. Kicsi, de az enyém :-) Tegnap Norbival elmentünk érte Orosházára és úgy megtetszett, hogy mindjárt el is hoztuk. Azóta barátkozunk egymással. Az éjszaka olyan izgatott voltam, hogy nem tudtam aludni. Remélem jó gazdája leszek.

Megkaptam az új személyimet. Fénykép se kellett hozzá meg aláírás se... Ezek szerint az mindenkiről elrakják a fényképet, meg az aláírást is. A népet meg rajzol fantomképekkel hülyítik. Mindegy. Csak az a gáz, hogy a száma is megváltozott.
Délelőtt autóügyben kalkulálgattunk, de semmi jó eredmény nem született, hiába no, nem lehet mindent egyszerre.

Ez egy jó nap. Már hajnalban jól kezdődött :-)
Így nem nehéz mosolygósnak lenni egész nap.
Laza munkálkodás, olvasás, cikkírás stb. Kényelmes.

Zajlanak az események...
Bogárka egyetemre jelentkezett. Díjazom a bátorságát. Le a kalappal előtte, biztos nem lesz könnyű.
Be akartam adni egy kérvényt arra, hogy összevonva teljesíthessem a két hátralevő félévemet a másik szakomon, de Kornél lebeszélt róla. Nincs rá esély, hogy engedélyezzék. Ráadásul egy másik diplomamunkát is írnom kell. Valószínű a genomikából fogom írni, de nem tudom hogyan fog összejönni abból egy jó anyag. Ha más nem lesz beleírom a többi apróságot is.
Közben az összes volt évfolyamtársam arról sír nekem (gondolom nem csak nekem), hogy nem tudnak elhelyezkedni, nincs állás ebben a szakmában. Csak azt nem értem, hogy ezt eddig hogy nem látták... Mély nyomokat hagyott bennem Z. arca, mikor nevetve újságolta, hogy mennyire jól járt az ökológia tanszékkel, mert már akkor is csodálkoznak, ha havonta egyszer bemegy megkérdezni, hogy mi a helyzet arrafelé, míg mások agyon dolgozzák magukat. És amíg a mások publikáltak, TDK-ra készültek, PhD-sok lettek, addig felette eltelt az idő, most meg csak kapkodja a fejét és sopánkodik a kihagyott lehetőségeken.

A hétvégén Visegrádon voltunk Robiékkal. Ildi egy kicsit elszúrta a hangulatunkat és a mozgási lehetőségünket, de attól mi jól éreztük magunkat. A Patak fogadót csak ajánlani tudom mindenkinek. Nagyon tuti hely. Még biztosan visszamegyünk.

Teljesen be vagyok zsongva. Mostmár biztos, hogy 26-án indulunk. És megint fogok repülni :-) Suhajja!

Megyünk Korfura. Mostmár biztos. A mikor és hová, még mobilis, de ma meglátogatom az utazási irodát. Hurrá!

Most meg megyek haza mindjárt szőnyeget takarítani. Már előre rettegek a dologtól. De csütörtökön vége. Átadjuk a lakást, azután már csak az ablakot nézegethetem nosztalgiával. Azt viszont minden nap. Érdekes, nem hiszem hogy nagyon fog hiányozni az a lakás. Pedig vannak szép emlékeim. Csúnyák is.

Végre eljutottam a kapolcsi fesztiválra. Akik ismernek, tudják, hogy ez nagy vágyam volt. És nagy csalódás lett belőle. Történetekből tudom csak, hogy Kapolcs régen nem ilyen volt. De csak azt láttam, hogy most milyen. Tömeg, a hangulat elveszett, programok alig vannak. Végig unatkoztuk a két napot, csak estére sikerült szórakozást találni, akkor viszont egyszerre volt minden. HOBO Vadászat koncertje nagyon jó volt, az egyetlen program amit tényleg élveztem. Napközben kínunkban bejártuk az egész környéket, már biztosan tudjuk, hogy a Balatonra nem megyünk néhány évig. Én még le is betegedtem a végére, úgyhogy már csak nevetni tudtunk a pechsorozatunkon.
Bár az igazat megvallva mi jól éreztük egymást :-)

Gábor barátommal történt meg az eset:
Aki járt már az 55-ös úton (Baja-Szeged), az tudja, hogy az 50-ik kilóméter körül van egy körforgalom, ahol az ember eldöntheti, hogy Szeged, Tompa vagy éppen Kiskunfélegyháza felé kívánja folytatni útját. Egyszer Gábor is erre járt a nővérével, éppen hazafelé tartottak, csakhogy rossz helyen jöttek ki a körforgalomból. Rendben is ment a dolog egészen addig, míg el nem érkeztek egy vasúti átjáróhoz. A sorompó le volt eresztve, ők meg türelmesen várták a vonatot. Álltak ott öt percet, majd tizet, és már éppen kerestlen szavakkal dícsérni kezdték a MÁV-ot, mikor rájöttek, hogy itt valami nagyon nem stimmel, merthogy sínek sincsenek, amin a vonat közlekedhetne.
A tompai határátkelőnél álltak, ami a téli időszakra való tekintettel éppen zárva volt...

Megjártuk Rijekát :-)
Kicsit nyűgösen, nagyon fáradtan, de még sokkal inkább lelkesen. Hosszú volt az út, de én nagyon jól éreztem magam.

Itthon van :-) Csodálatos esténk volt. Mivel már 7-kor hazaért, miénk volt az egész este.
De csak egyedül jött haza, Gabi kint maradt még egy napra Rijekában, a motorja meg lerobbant, úgyhogy most indul a mentőakció. Minden bizonnyal a délután már Horvátországban ér.

Elindult... és már csak 12 óra...
Kinyomtattam a kapolcsi műsort. Bosszantó, hogy a legjobb dolgok pont akkor lesznek, mikor haza kell jönni...

Ma este itthon lesz. Végre. Minden porcikám azt várja már...
A tegnap esti telefon után nekiültem, hogy leírjak mindent, amin az utóbbi 10 napban átmentem. De nem ment. Nem tudom, hogy miért és hogyan, de ha minden rendben van, ha jól érzem magam, boldog vagyok, azt nem olyan könnyű ám leírni... A boldogságra kevesebb a szó, mint az elkeseredésre. És kevesebb az ok is az írásra. Valahogy olyan elcsépeltnek hangzik minden elragadtatás... Tegnap Anitának sem igazán tudtam elmondani, hogy milyen jó. Hogy mennyire el vagyok varázsolva. Nem találtam a szavakat. De azért azt hiszem pontosan megértette :-)
Most, hogy nem távkapcsolatban élek, most értem meg csak igazán, hogy mennyire fontos is a mindennapos együttlét. Igaza volt Gregnek, mikor azt mondta, hogy a távkapcsolatban több a misztikum, a képzelet, amivel felruházzuk a másikat, mint a valóság. Hiszen igazán nem is ismerjük a társunkat. Most, hogy nem volt itthon 10 napig, most jöttem rá, hogy mennyire jó is az, mikor itt van. Hogy ha mást nem, de minden este és reggel találkozunk. És mennyire jó az, hogy együtt lakunk és biztos lehetek benne, hogy akármilyen későn is, de hazajön. És minden percben, minden szóban érezteti, hogy mennyire fontos vagyok.
Érdekes, hogy a távolság kellett hozzá, hogy erre rájöjjek. A távolság, ami közelebb hoz.
De fontos dolgoknál nem volt itt. Nem tudhatja, nem láthatta, min mentem keresztül. Hogy milyenek voltak az esték egyedül, hogy hányszor bőgtem, miután leraktuk a telefont és hogy minden reggel görcsbe ugrott a gyomrom, hogy vajon nem történt-e semmi baja az éjszaka. Számomra ez a 10 nap a túlélésről és az állandó aggódásról szólt. Mert ha már történik valami, legalább legyek ott. Legalább mindkettőnkkel történjen...
És nem volt itt akkor sem, amikor állandóan rosszul voltam és barátkoztam a gondolattal, hogy milyen lehet anyukának lenni. Az aggodalom és az öröm állandó váltakozásánál, mikor rá kellett jönnöm, hogy én sem tudom igazán, hogy mit szeretnék.
Most még talán egy kicsit inkább azt, hogy ne legyen. Még nekem is fel kell nőnöm a feladathoz. De lehet, hogy a kocka hamarosan fordulni fog.
A legnagyobb baj talán mégis az, hogy sokmindenről nem beszélek, mert nem tudom miért. Talán mert keveset vagyunk együtt, de sokkal inkább azért, mert a Bogárkás rossz tapasztalatok után én már nem nagyon merek lelkesedni a dolgokért, beleélni magam a tervekbe, a jövőbe. Vagy inkább csak nem merem kimutatni a lelkesedésem...
Így aztán nem tudhatja. Nem tudhatja, hogy a közömbös megjegyzéseim alatt mi rejlik. Hogy mennyire várom már, hogy elmenjünk Kapolcsra, és hogy már hetek óta a Görörgországgal kapcsolatos fórumokat bújom, és én már méterre pontosan tudom, hogy hová szeretnék menni. Nem tudhatja, hogy már a távoli jövőt tervezgetem, mikor kívülről az látszik, hogy azt sem tudom, mi legyen holnap.
Még 15 óra...

Három hónapja most először fordul elő, hogy hétvégén is dolgozom. Nem vagyok tőle túl boldog, de még mindig jobb, mint otthon ülni egyedül. És van annak valami varázsa, hogy egyedül enyém minden... Bár tegnap is csak 3-an voltunk egész nap, nem volt nagy tolongás. Akárhogyis, szeretem ezt az egészet...
Délután találkozom Anitával, azzal is el fog telni pár óra.
És már csak 38-at kell kibírni...

És négy napja először éhes vagyok. De most nagyon. És koffeinhiányos is. Mindjárt megyek is haza.

Visszatért a jókedvem :-) Már csak 57 óra (féllábon is...) és végül is jól mennek a dolgok. Munkában is, mindenben is. És ha egyszer végre hazajönnek, akkor lesz ám csak igazán jó. Csak addig ne történjen semmi baj...

Még mindig nem vagyok jól.
És még mindig van 109 óra...
Viszont átvettem a diplomámat :-)

Piszok rosszul vagyok. Ennek két oka lehet. Az egyiktől Norbi nagyon boldog lenne. Én egyelőre csak pánikolok.
Még 134 óra...

Ez nagyon nem az én napom volt... elegem van.
És még mindig 151 óra...

Most olvastam, az újságban, hogy a 2000 január és június között készült személyiket ki fogják cserélni, mert rossz alapanyagra készültek. Na tippeljetek, az enyém vajon mikor készült?
Haleluja...

nagyon sok dolgot le akartam írni. Most mégsem jönnek a gondolatok, tegnap este kellett volna... Furcsa, hogy az ember csak akkor jön rá, hogy mennyire fontos neki valaki, amikor nincs vele. Én már sajnálom. Sajnálok minden elvesztegetett percet, minden rossz szót, mindent. Jó lenne, ha már vége lenne, ha újra itt lenne. Próbálom lefoglalni magam, de folyton csak azon jár az eszem, hogy mi lehet vele. És a nap csúcspontjai megint azok a rövid beszélgetések lettek...
Közben a munkában egyre nagyobb gondok vannak... Semmi sem akar működni, pedig nem az én hibám. Remélem ezt mások is látják...
Pénteken voltam fent Pesten a nyelvvizsga bizonyítványokért. Végre ott volt a kezemben a tagadhatatlan bizonyíték :-)
Ma elmentem a diplomámért is, de még a dékán nem írta alá. Gondolom úgy voltak vele, hogy ráér, ezekért még egy darabig úgysem jelentkezik senki. Talán holnap...
Még 157 óra...

Tul kell elni... valahogy tul kell elni a kovetkezo tiz napot. 240 ora egyedül...

Mar hivatalosan is fel vagyok veve a PhD iskolaba.
Nocsak, a vegen megis megcsinaltam....

Elkeszult a genomi konyvtar. Ugyesen, szep nagyra nottek a sejtek. Csak ne kellene atszurkalni oket...
Kornel szerint allami osztondijas PhD-s leszek. Ez kevesebb elonnyel jar, mjint az SZBK-s, de biztosabb helyet jelent. A lenyeg, hogy ez is sikerult :-)

A hetvegen vegre elkezdodott a koltozkodes. Nem volt toretlen a lelkesedes, de az uj lakasban torteno kipakolas mar joval nagyobb orommel jar, mint a tobb eve gyujtogetett hasztalan kacatok valogatasa a regiben. Furcsa, de annyira nem is faj a szivem azert a lakasert. Egy korszak lezarul, de kezdodik egy uj, remelhetoleg egy meg jobb uj...
Kaptam egy linkajanlot a biologia lapra: Az ELTE Etologiai Tanszeken mukodo Kutya Vokalizacio Kutatocsoport honlapja. Rajta letoltheto hangmintakkal :-) Lizat is fel kellene venni, ahogy duettet enekel a Family Frost-os autoval :-)

Fent van Kapolcs műsora a neten . En ott leszek! (Legalabbis részben)

Kaptam egy programot, ami nehany percre felvillanyozta a labor hangulatat. A varazslat itt elerheto.
Az angolul nem tudoknak elarulom a szabalyokat:
1. gondolj egy ketjegyu szamra
2. add ossze a szamjegyeit
3. az osszeget vond ki az eredeti szambol
4. az igy kapott szamhoz tartozo jelet keresd ki a tablazatbol
5. gondolj erosen erre a jelre
6. kattints a varazsgombre...

Tenyleg letezik ilyen gondolatolvaso varazslat? Megnyugtatnek mindenkit, nem. Ez csak egy ugyesen megcsinalt program. Aki rajon, hogyan mukodik, kerhet tolem valamit.
Nekem sikerult rajonnom...

A tegnap estet jo lenne elfelejteni. Vagy ha mar nem lehet, akkor tanulni belole. Nekem kene engednem...
A munka sem halad valami jol, hiaba igyekszem. Azert meg van remeny...

Ettol a Westerntol nem lettem boldog...

Tegnap pedig vegleg leszamoltam az Excellel. En gyoztem :-) Ma keszitem eletem elso Westernjet. Drukkoljatok!
Azt mar sikerult kideriteni, hogy allami PhD osztondijdol 2-t kap a csorport. Ez pont 1-el tobb, mint amire szamitottunk. De az SZBK-s helyekrol meg semmi hir, igy meg mindig nem lehet tudni, hogy mi lesz a sorsunk...

Tegnap este jol kikeszultem. Kronikus Excell gyulolet... Enyhen szolva nem tokeletes program...
De ma mar jol vagyok :-) Boldog masodik fel evet mindenkinek!

Az SZBK-t elleptek a fiatalok. Kozepiskolai kutatotabor...
Na, megegyszer: kutatotabor....
Nem tudom nevessek, vagy sirjak. De idegesitenek.

Ujra a taposomalomban :-) Van dolog boven...
Sopron tok jo volt. Most megint azzal a gonddal küzkodom, hogy képtelen vagyok 4 nap eseményeit leirni. A lényeg az, hogy tanultam is egy csomot, meg nyaraltam is par napot-legalabbis nekem ugy tűnt. Es mar azt is tudom, hogy nem fan terem a biogaz. Hazatérve elindultunk Norbival az autovadaszatra, de nem sok sikerrel. Az igazat megvallva én fel is adtam a reményt, hogy ebbol még lesz valami. Majd meglatjuk.
A tegnap meg Anyuékkal és nagyrészt lazsalassal telt.
Megnéztük a Matrix2-t. Pocsék volt.

Túl vagyok a PhD felvételin. Vicces volt. Erre kár volt tanulni egy mukkot is :-) 26 pont a 30-ból. Remélem elég lesz.
Tegnapelőtt meg Dave Gahan koncert volt. Ha megszóltok, akkor sem tudok róla írni. Fergeteges volt, ez elég. Építészetre táncolni? :-)
És a legérdekesebb mondata Dave-nek: 'See you next year!'

Péntek este megvolt az évzáró tanszéki bulink. Most az egyszer lett volna hozzá kedvem, de hamar meguntam. Alig akartak elengedni. Pedig Sopronban úgyis bepótoljuk...
Tegnap egész nap Szatymazon voltunk, Norbi dolgozott, én meg legalább tudtam tanulni kicsit. Egész jól állok azzal az anyaggal, amit szerintem át kell nézni. Persze az korántsem biztos, hogy ők is azt gondolják, hogy ezt kell átnézni... Csak lennék már túl ezen is...
Holnap megyünk Pestre, hogy valami papírt kérjek a nyelvvizsgámról. Még mindig félek, hogy egyszercsak kiderül, hogy tévedtek...
Este pedig Dave Gahan koncert.... Kíváncsiságom határtalan...:-)
Ja, kint van az általam szerkesztett BioITWorld Biotechnológia rovat "első száma".

Rosszul érzem magam... megint szenved a vérnyomásom.
A tegnapi probléma megoldódott, Gáborral ma már normálisan meg tudtuk beszélni a dolgokat. Voltunk Kornélnál is, kifaggattuk a PhD felvételiről. Tényleg nagy a verseny, dupla annyian jelentkeztek, mint ahány hely van, de azt mondta, hogy velünk nem lehet baj. De ha mégis, akkor felveszi a kimaradt embert pályázati pénzből. Szóval bíztató, nem hagynak elveszni senkit. Persze jobb lenne, ha minden simán menne.
Tegnap este Norbi meglepett egy meglepetés hírével. Nyomban elfeledtem minden bánatom, egész nap ezen örömködök. Hihetetlen kedves kedvesem van :-)

Borzasztó nap... rengeteg idegesség és munka hiába. Semmi értelme nem volt. De kaptam egy új megbízást Gyuritól, ami felvidított: én fogom szerkeszteni a hírlevelet is. Mindjárt neki is kezdtem nagy lendülettel, de még meg kell írni az anyagot is, amire a hírlevél utalni fog, mert ugye nem sokat frissült mostanában a főoldal, mert mi is csak a saját rovatunkkal törődtünk. Remélem ez a későbbiekben már egyszeűbb lesz. De határozottan imponál nekem, hogy rám bízták.
Most meg megyek haza, mert be kell pótolni az utóbbi 3 nap lemaradásait Norbival :-)

Összekaptam Gáborral. Néha már nagyon elegem van a hirtelen ötleteiből, és hogy mindenkinek hozzá kell alkalmazkodnia, mikor tudjuk, hogy mekkora hülyeség, amit csináltatni akar.

Folyik a Soproni út szervezése. Még az is lehet, hogy nem lesz az egészből semmi. Pedig jó lenne 3 nap Sopronban, 3 csillagos szállodában a tanszék költségén :-)

A legutóbbi bejegyzésem után pár órával megtudtam, hogy megvan a nyelvvizsgám is. Ezek után a június 12-e nálam piros betűs ünnep lesz (meg munkaszüneti nap :-)
Úgyhogy most gőzerővel indulok neki a PhD felvételinek (25-én), majd 26-án megyek egy kétnapos konferenciára Sopronba. Alakulnak az események :-) Nagyon pozitívan :-)
A hétvégén a ballagási őrület kiheverése és egyébként is a pihenés volt műsoron. Megvolt :-)

Megvan az államvizsgám. Ötös. Piszokul fáradt vagyok, de mosolygós. Holnap viszont ballagás. nem hiányzik.

Talán jobb lenne... Jobb lenne érzések nélkül. Mert bizony az ember nem fél, nem retteg, nem aggódik ha nem érez. Nem tudom milyen nem tudni érezni. Nem tudom mit jelent csak élni de nem átélni. Talán jobb lenne másnak lenni, talán nem. Mert aki nem érez az jót sem érez. Nem tudja mi a jó a mesékben és a nyári rét illatában. Meg a könnyekben, a repülésben, a szerelemben, a törődésben. Így is lehet élni. Csak persze ott lebeg a kérdés, mint minden döntésünk felett: hogy vajon érdemes-e?
Burokban élek, mint a meleg folyadékba ágyazott csecsemő, biztonságban és szélcsendben. Én viszont már tudom, hogy létezik külvilág (Lehet, hogy ő is?). De azt is látom, hogy nem jó ott kint. Hideg van, barátságtalan, sötét, és vadásznak rám. Vadásznak, mert kicsi vagyok, naív, hiszékeny és könnyen sebezhető. Zsenge húson és lelken élő embertársaim csak rám várnak. Szorítom magam elé felhasadt burkom széleit és kiabálom bele a barátságtalan világba :'Ne még!' És én imádkozom a sorsnak, hogy ne még...
De ha igen, akkor sem olyan rossz. Mert adott mellém egy angyalt. Hátulról ölel, hogy védje, ahová én már nem látok... és rengeteg ilyen terület van. És imádkozom a sorsnak, hogy maradjon mellettem...

Ma megint izgulós napom van. Félek az államvizsgától, a nyelvvizsgától, meg úgy általában mindentől, amitől csak lehet :-) De egyébként sikeres és jó napom van, elismerések mindenfelől. És dolgozok is, mert már nem voltam képes otthon ülni... Csak lennék már túl ezen az egészen...

Már megint nem dolgozok napok óta. Nem sok értelme van belefogni úgy egy nagy munkába, hogy csak néhány órám van rá, és közben tanulnom kéne...
Gyuri nagyon meg van elégedve a cikkeimmel. Ez most felvidított.

Tegnap végre segíthettem Norbinak. Erősen enyhült az az érzés, hogy haszontalan vagyok. Azért nem gondoltam volna, hogy egy vállalkozás könyvelése ilyen bonyolult dolog...
Ma összeszedtem magam és végre nekiültem a következő cikkemnek. Néhány óra alatt végeztem is vele, jellemző, hogy képes vagyok heteket görcsölni a pár órás munkákon is. De most jól érzem magam. Annak ellenére is, hogy már itt is noszogatnak, hogy csináljam a Westerneket. De ők is tudják, hogy az államvizsga a legfontosabb.

Ma ebéd Norbi anyukájáékkal. Egyébként semmi konkrét program a mai napra. Kicsit már zavar. Jó ez a semmittevés, tanulgatás egy darabig, de hosszútávon elviselhetetlen a számomra. Fel kéne már vennem a kesztyűt újra... Bosszant, hogy más nem így van vele.

A tegnapi nem volt túl jó nap. Nem történt semmi különös, cak úgy éreztem, hogy minden körülmény, minden esemény azt hivatott igazolni, hogy mennyire nem értek semmihez és mennyire haszontalan vagyok. Csak az én lelkemnek fájt, nem értette senki, hogy mi a baj. Nem baj, az én érzéseim. Csak egy kicsit fájt...
Boldog júniust mindenkinek!

Az utóbbi napokat az államvizsgára való készüléssel és a kedvesem megismerésével töltöttem. Megint sokminden kiderült, van mit megemészteni Neki és nekem is. Remélem ettől csak szorosodik a kötelék. Egyébként semmi különös. Megyek tanulni.

Úgy repült el felettem a hétvége, hogy észre sem vettem. Norbi megint nagy áldozatot hozott értem én pedig már megint nem tudok eléggé hálás lenni. Mindenesetre megteszem, amit tudok. Remélem elég lesz. Megpróbálok átvállalni Tőle mindent, amit csak tudok, félek, hogy túl sokat vállelt és túlhajtja magát.
Közben kiderült, hogy sokkal kevesebb könyvet lehet bevinni az államvizsgára, mint eleinte hittem. Igaz, hogy csak egy fontos marad ki, de az tényleg jó lenne, illetve lett volna. Valahogy majd lesz. Kezdek parázni.
Megszűnik a blogring... remélem lesz, aki átvállalja.

Evanescene: Bring me to life A legjobb.

Bekerült az utolsó jegy is az indexembe. Lassan lezárul egy korszak. Hihetetlen mennyiségű munka, fáradtság, könny van abban a kicsi könyvecskében. De megcsináltam. Sokáig nem hittem volna, de képes voltam rá. Emlékszem még, hogy milyen csodálattal figyeltem az egyetemistékat, milyen nagy dolognak tűnt gimis koromban, hogy valakinek diplomája van, és mennyire felsőbbrendűnek tartottam az ilyen embereket. Érdekes, most semmivel sem érzem felsőbbrendűnek magam másoknál. Sőt, azt mondom, nem is volt olyan borzasztóan nagy dolog. És függetlenül attól, hogy most meg lesz-e a nyelvvizsgám, vagy sem, megcsináltam. És megmutattam mindenkinek, aki nem hitt bennem-magamnak is- hogy képes vagyok rá.

Jún. 23-án Dave Gahan koncert a Sportarénában :-)))
Ott a helyünk :-)

Kedvesem tegnap kapott egy levelet a rendőrségtől, amiben közlik vele, hogy rendőrségi feljelentés alatt áll, mert április 26-án két alkalommal nem használta az irányjelzőt Pécsett az egyik körforgalomban. Nem tudom, hogyan is kommentáljam a dolgot interneten sem publikus monadtok nélkül. De azt hiszem mindaddig, amíg az autólopások, lakásfeltörések, emberölések elhanyagolható százaléka van csak felderítve, a rendőrök elmehetnek mindenki nagyon jól tudja, hogy hová.
Tegnap elmentünk moziba: Johnny English. Egyszer nézhető. Én egy picit többet vártam azért. Utána lementünk az autóhoz, aki viszont úgy döntött, hogy ő már túl álmos ahhoz, hogy ilyenekkel zaklassuk, és csak némi segítség hatására volt hajlandó elindulni. De azért hazavitt minket.
Ma este meg Timcsivel találkozom. A szilveszteri cserbenhagyás óta először. Végülis az ember nam haragudhat örökké...

Nem kellene más blogokat olvasgatnom, mert azon nyomban kissebségi érzésem támad... Hogy egyáltalán nem vagyok kreatív, azt már régen tudom magamról. De hogy mások ennyire azok... Jujj. Na mindegy, önmagam elfgogadása projekt úgyis folyamatban van. Kellene, hogy úgy legyen...
Elhatároztam, hogy ma este elrángatom Norbit moziba (ha már a tegnap estét olyan jól elszúrtam). Még egy óriás adag fagyi is belefér szerintem...

Jönnek a szüleim ma délután. Nem nagyon hiányzott, de megoldom...

Eddig jó ez a nap... Gőzerővel indul megint a genomika (rendeltem egy szobára való plazmid pucoló kitet) és tervezgetjük a PhD programomat. Úgy tűnik, hogy Gábor is a szívén viseli az ügyet.
Közben az évfolyamtársaim felszívódtak azza, hogy tanulniuk kell az államvizsgára... lehet hogy csak én vagyok a rosszul informált, de én nem akarom hülyéra tanulni magam a még hátralévő 3 hétben. Nem hiszem, hogy erre többet kéne tanulni,mint mondjuk egy mezei szigorlatra...

Tegnap megtörtént az első veszekedésünk. Sikerült jól elszúrnom a közös esténket. Közben meg dühöngtem a saját hülyeségem miatt. Meg kéne már tanulnom normálisan viselkedni. Szégyellem magam.

Na, túl vagyok az utolsó tanár szakos vizsgámon. Nem brillíroztam, de sebaj. Viszont szörnyen álmos vagyok, azt hiszem megyek is haza aludni nemsokára. Csak Gábor érne már ide, hogy tudjak vele beszélni...

Furcsa az ember, hogy gyakran csak akkor jön rá, hogy mennyire jó is neki, mikor azt látja máson, hogy lehetne sokkal rosszabb is. A hétvégén olyan emberekkel találkoztam, akik rengeteg féjdalmat okoztak már valakinek, aki nagyon fontos nekem, és minden jóindulatom ellenére azt kell mondanom: szándékosan. Életemben talán először találkoztam személyesen is ezzel a jelenséggel, amelyről tudtam, hogy létezik, de még nem tapasztaltam a saját bőrömön. A múlt tényeinek és tegnapi viselkedésük ismeretében még most sem sikerült kihevernem a tapasztaltakat. Nehéz feldolgozni, mikor az emberi gonoszsággal találkozik valaki... Legalábbis nekem nehéz. És nem tudom hogyan lehet ép ésszel, méltósággal és emberséggel túlélni az ilyen emberek mindennapi közelségét... Becsülök mindenkit, aki erre képes.
De különösen azt az embert, akit kedvesemnek mondhatok, és akihez a hétvégi események csak még közelebb hoztak. És aki nagyon megérdemli már, hogy szeressék és kitartsanak mellette. Ő az első életemben, aki legalább annyira hisz a szerelem erejében, mint én. Aki nem elmenekül, ha problémák adódnak, hanem hisz benne, hogy közösen mindet meg tudunk oldani. És ez nagyon fontos...
De a tegnapi estében volt valami nagyon jü is: az Ákos koncert. Szerintem kis színházunk még nem látott ekkora tombolást és tapsot :-)

Tök jó, hétfőn 2 vizsgám lenne... az egyik 8-tól, a másik 10-től. Csak ez a két vizsgám van egész félévben, de persze hogy egy napon...

Kiderült, hogy a bátyám ismeri Norbit. Együtt voltak katonák. Azt mondja nem igazán kedvelte Őt :-))) Kicsi a világ.
Leadtam a PhD jelentkezést. Remélem volt értelme... nemsokára kiderül.
A könyvtárat megcsináltam, jár ezért egy vállveregetés nekem. Illetve nem csináltam meg, de már tudom, hogy meg tudom csinálni.

Meglepve tapasztalom, hogy a Fehér könyvben, 1990-ben először megfogalmazott 'életen át tartó tanulás elve' egyre inkább kezd beszivárogni a köztudatba... Vagy csak poénnak jó?

A nao vicce: (vagy nem is annyira vicc?)
- Mi az, ami gyorsabban terjed a fénynél?
- A sötétség....

PhD jelentkezési mizéria... hihetetlen sok melléklet, fénymásolat stb. Frissítettem végre a startlapos oldalaimat is, az azért már mégis szégyen, hogy a saját cikkeim nem voltak rajta...
A könyvtár meg szépen készül...

Tegnap elmentem Pestre a nyelvvizsga bizonyítványomért, hogy meglegyen a PhD jelentkezésig. Pont kapóra jött, hogy Norbinak is mennie kellett Pestre. Végig rohantuk a napot, de legalább együtt voltunk, és volt egy kellemes vacsoránk együtt. Kicsit ideges voltam, mert azt mondták, hogy estére meglesznek a szóbeli eredményei, de kiderült, hogy az enyémet még nem küldték el Londonból. Őszintén szólva megnyugodtam...

Mindenki ad valamit. Mindenki, akivel összehoz a sors, ad valamit hozzád. Néha talán el is vesz, de legtöbbször csak ad. Egy csinos lány, akin meglátod álmaid frizuráját... egy könyvkirakat, amiben meglátod azt a könyvet, ami majd évek múlva a kezedbe kerül és örökké emlékezni fogsz benne egy mondatra... egy dallam, ami valamikor sokat jelentett. Vagy nem jelentett sokat, de mostmár sokat jelent...
Van, aki sokat ad. Rengeteg betűt, rengeteg mondatot, rengeteg érzést és temérdek emléket. Emlékeket, melyek még felkavarnak. De nagyon is édes emlékeket, melyekre jó emlékezni. És nem szabad elfelejteni ezeket az emlékeket. Akkor sem, ha rossz dolgok is vannak benne... hiszen tökéletes dologból nagyon kevés van... És ha folyton a tökéletesre várunk, elszalasztjuk az éppen megfelelőt...
Én erősen őrzöm az emlékeket...

Nem is tudom, mikor esett meg velem utoljára, hogy ilyen későn még dolgozzak. Egy hónapja már biztosan nem. Fura érzés. Egy hónap alatt minden megváltozott...
Most nem jó itt lenni.

Nem semmi nap...
Reggel megint volt egy nagy beszélgetésünk Norbival. Nagyon jó, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat. És úgy tudjuk megbeszélni, hogy nem ront a helyzeten, hanem javít rajta... És mindkettőnknek jól esik, hogy tisztázzuk a dolgokat és megnyugtat. Ezért (és még sok mindenért) hálás vagyok Neki.
Szóval így esett, hogy csak dél körül értem be dolgozni. Itt egy levél várt, Hans Peter már türelmetlen a genom könyvtárral kapcsolatban, sürgős lenne a dolog. Körülbelül egy időben kiderült az is, hogy megint nem sikerült megcsinálnom a próbakönyvtárat... És mivel holnap nem leszek a ballagás miatt, ma kell az egészet megcsinálnom. Bár az a lehetőség is csábít, hogy kiküldjenek Németországba megtanulni, a presztizsemnek erősen jót tenne, ha most hirtelen elkezdenének működni a dolgok...
És ott van a mai nap másik nagy gondja: Judit és Gergő szakítása. Ami már régen érik, de most egy szerencsétlen véletlen folytán én robbantottam ki... Utána meg próbáltam játszani a békítőbizottságot. Majdnem úgy megviseltek a történtek, mint őket... Borzasztö, hogy két ember, akik tényleg nagyon szeretik egymást mégis úgy el tudnak rontani egy kapcsolatot, hogy eljutnak addig, ahonnan már nincs lehetőség a javulásra. És borzasztó, hogy ez nem is olyan ritka, én is átéltem.
És ilyenkor vagyok igazán hálás, hogy van nekem Norbi... nekünk is vannak gondjaink, de amíg így meg tudjuk beszélni őket, és amíg mindkettőnknek a kapcsolatunk a legfontosabb, addig nem lehet baj.

Balázs felnyársalta magát egy injekciós túre. Ezáltal legalább felkutattuk az elsősegély-doboz fellelhetőségét és tartalmát. Hogy mennyi fura kincs van egy ilyen kis dobozban... még azt is megtudhattuk, hogy a légzés biztos jele az életnek...

Kritizálnak, hogy keveset bloggolok... de ha egyszer mostanában nem érzem feltétlen szükségét annak, hogy minden percemet bitekbe verjem... Nehogy már ezért is lelkiismeret furdalásom legyen...
Kellene csinálni valami jó kis vacsit mára... valami egyszerűt, tekintve hiányos konyhafelszerelésünket... tényleg, még ki se próbáltam a gázsütőt... de már tudom is mi lesz az...

PhD felvételi réme egyre közeleg... én meg parázok, mint állat (hogy ilyen szabatosan fogalmazzak). Kéne egy kis hidegvér belém is, hogy ne rettegjek már mindentől.
Egyébként meg éljen a kánikula! Végre meleg van és előkerülhetnek a lenge ruhák! Hopszla hó!

Miniprojektes szenved... meg is érdemli. Mert persze eddig ő volt a laza csávó, aki ráér még azzal az előadással... most meg kiderül, hogy azt sem tudja, hogyan kell egy file-t elmenteni. Én meg csak akkor segitek, ha kérdez. Nem fogok mindent helyette csinálni...

Végre hétköznap jllegű napok. Nem gondoltam, hogy ennek is ennyire lehet örülni. Nagyon utálom már a kapkodást, az állandó rohanást. Bár alighanem lesz benne részem, meg kellene irnom holnapra egy jegyzőkönyvet, jó hosszút és jó unalmasat... Nekifogni is nehéz.
Miniprojektes megint sehol... kiváncsi leszek, mi lesz ebből.
A BiITWorld-nél gondok vannak, kaptam a nyakamra egy konkurenciát, nem tudom egyelőre eldönteni, hogy segitség, vagy nyűg.

Jún. 12-én államvizsgázok... Pont a buli utáni héten... és pont a rosszabb bizottságnál. De sebaj. Azt mondják ez nagyon laza...
Szegény Norbi megint szenvedhet a szakdogámmal a hülye TO-ok miatt. Utálom az egész bandát.

Na, megint sikerült jól eltűnnöm... Pécsett voltam a hétvégén. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire szép tud lenni tavasszal. Mesés volt az egész környék, a tavasz, az illatok, a motorozás. Csütörtökön nem kapkodtuk el az indulást, igy csak este értünk Pécsre, de a múlt hétvégével ellentétben most minden percét élveztem az útnak. El voltam ragadtatva. Este még egy séta belefért a programba, utána másnap mentünk át Villányba. Azt hiszem egyikünk sem bánta meg, hogy végül nem ott laktunk, elég kihaltnak tűnt az egész falu. Gyorsan tovább is álltunk, megnéztük a siklósi várat, majd még Orfűt is útba ejtettük egy vacsora erejéig. Szombatra Pécs és Abaliget maradt, Vasárnap pedig még visszamentünk Orfűre. Nem tudom, az egész olyan volt, mint egy nagy tudat-törlés, kizártam teljesen a külvilágot, nem törődtem az itthoni dolgokkal, (tőlem szokatlanul) teljesen kikapcsoltam. És nagyon-nagyon nem volt kedvem hazajönni...
Tegnap hazafelé még beugrottunk Norbi barátaihoz is Jánoshalmára. Elszállt minden félelmem azzal kapcsolatban, hogy nem leszek jóban velük...

Hát Villány helyett Pécs lesz a hétvégén. Illetve persze Villány is, de Pécsen fogunk lakni. Merthogy Villányban már nincs szabad szállás, és Pécsen is csak egy órás próbálkozás után sikerült találni. De ügyes voltam :-)
A miniprojekt is jól halad, ha minden igaz, fél óra múlva végzünk, és húzhatok haza. Már alig várom, mert Norbi ma költözött át az új lakásba. Kiváncsi leszek, milyen igy, már félig berendezve. Este meg jóga...

Ez a hétvége is piszok gyorsan telt... Tegnap megvolt az első igazi motoros túrám, 350 km több felvonásban. Nem mondom, hogy minden pillanatát élveztem. Az izmaim meg pláne nyögik. Sona nem gondoltam volna, hogy ennyi izom van a derekamban... Voltunk Szarvasoin az arborétumban, az nem volt olyan nagy szám, mint hittem, bár a tavasz hangulat még sehol sem kapott el annyira, mint ott. Utána átmentünk Bugacra, ami teljes csőd volt, kb. 5 percet töltöttünk a nagy magyar pusztában. És a végéra maradt a java, a keceli hadtörténeti kiállítás... Teljesen lenyűgözött az a hihetetlen mennyiségű hadieszköz, amit ott felhalmoztak... leesett az állam.
Ezek után már csak haza kellett jönni, ami viszont már maga volt a rémálom... a fenekem bírta a legkevésbé a megpróbáltatásokat.
A mai nap már nyugisabb volt, reggel hazamentünk a szüleimhez, ott töltöttük a napot, felpakoltunk kajával és most itthon vagyok.
Holnap meg folytatódik a miniprojekt nevű rémálom...

Tegnap találkoztam végre a BioITWorld "atyjával". Sokmindent sikerült megbeszélnünk az új rovatról, az újságről, a lehetőségekről és az anyagiakról. Utána nem jöttem be dolgozni, elmentünk függönyt venni, bútort nézni... szóval kellemesen ellógtuk a napot.
Ma munka van, de ez leginkább az adminisztrációs ügyek intézését jelenti. Jövő hét közepéig le kell adnom a szakdogát az OTDK ellenére is. Kellett ez púpnak a hátamra...

Egész jó nap ez a mai. Megint sikerült művészetire fejlesztenem a semmittevést, pedig egy csomó dolgot el akartam intézni. De persze a körülmények... És a holnap sem lesz sokkal jobb, 11-kor találkozom az valakivel az IDG-től. Nem tudom miről akar beszélni, de nagyon fontosnak tűnt... Meglátjuk. Azért egy kicsit izgulok. Most meg írnom kell a pszi dolgozatot, de sürgősen.

A tennivalók csak nem akarnak elfogyni, még mindig nem látszom ki belőlük. De a holnapi szakirodalmazás előadást sikerült elhalasztani egy héttel.

Egész hétvégén nem jutottam blog közdelbe. Az ember azt gondolná, hogy egy 3 napos ünnep alatt mindenre jut majd ideje, azután meg semmi.
Mindegy, a nagy bemutatkozásokon túl vagyunk, Norbi hatalmas sikert alkotott a szüleimnél. Hogy én mekkorát az övéinél, azt nem tudnám megmondani, de remélem nincs rossz véleményük azért. Szóval alapvetően jól sikerült a hétvége.

Szenvedek erősen... nem vagyok hozzászokva az angol billentyűzethez... és a hosszú i-t meg végképp nem találom rajta...
A május 1-i hosszú hétvégét Villányban akarjuk tölteni. Alig várom.
Itt most kihalt minden, délben mindenki hazahúzott, nagyon békés a hangulat. Rég voltam ilyen nyugodt és kiegyensúlyozott...

Kicsi pötty. Így kezdődött. Csak egy apró, kicsi pötty volt, csak egy olyasfajta érzés, mikor valakivel nagyon jól érzed magad, mikor sejted már, hogy megmagyarázhatatlan, de feloldódsz mellette, mert van a szemében valami, amiből érzed, hogy érti, hogy jó. És azután nőtt ez a pötty, láttam a fáradt, de békés arcát a tenyerébe olvadva, és kívántam hogy az enyém lehessen ott. Ekkor indult a lavina, már tudtam, hogy el fog sodorni, de akartam is hogy sodorjon, hogy mindenről megfeledkezve érezzem. És engedelmeskedett. Azóta már nem is tudom hol tart, nem is akarom követni, csak fürdök az örömben és néha nagyon félek hogy megint fel fogok ébredni.
De ma talán először éreztem igazán, hogy ez a valóság. Azt mondta, nagyon komoly vagyok, már ilyen rövid idő alatt észreveszi, ha történik bennem valami. Pedig csak nem tudtam megszólalni az érzésektől. Mert ott áltunk egy jövő helyszínén. A tervezett, közös jövőnk padlóján és belémhasított az érzés, hogy talán most tényleg... talán most sikerülni fog... talán most nem szúrom el. Persze félek, hogy el fogom... néha még én is nehezen viselem önmagam... De talán, talán Ő mégis... remélem.

Tegnap este Norbi elvitt vacsorázni, este pedig pezsgőztünk... :-) Buborékos ünneplés :-) Nagyon boldog voltam/vagyok. Romantikus volt és szenvedélyes :-) Terveink is tovább kerekednek, elhatároztuk hogy május elején a négynapos ünnepen elmegyünk valahová kettesben. Egyelőre Villány a legvalószínűbb jelölt. Közben meg a munka is nagyszerűen halad, mostanában minden sikerült, amibe belekezdtem. Szerencsés volt ez az utóbbi néhány nap.
Este pedig végre látom színházban a Dzsungel Könyvét

MÁSODIK LETTEM!!!!!!!!!!!!
Fél ponttal maradtam le... de akkor is. Ez egy hihetetlen jó eredmény. Büszke vagyok magamra. Arra is, hogy hiába próbáltak belémkötni a kérdésekkel, kivágtam magam. És azt hiszem, ez nagyon sokat számított. Még a pocsék írásbeli értékelés után is... Egyébként a papírforma érvényesült: egy ELTE-s, egy SZTE-s és egy egyéb helyezett...
És mostmár a szakdogára sem lesz gondom...
Norbi ott volt velem, nagyon jól esett. És nagyon büszke volt rám azt hiszem... aranyos volt.

Tegnap voltam először jógán. Tök jó volt, alaposan megmozgatott. Azt hittem mára iszonyú izomlázam lesz, de mégsem. Szegény Kedvesem meg másfél órát várt rám (és idegeskedett végig), mert azt gondoltam, hogy csak egy órás a jóga, Ő pedig eljött értem.
Egyre kisebb esélyeket látok az OTDK-ra. De holnap minden kiderül. Vagy nem, ha nem mondják meg ott az eredményt.
Ha pedig túl leszek rajta, végre talán helyreáll az élet a normál kerékvágásba. Csak már ott tartanánk...

Rosszul vagyok... valami van a gyomrommal, gyenge vagyok és ráz a hideg. Szörnyű érzés. Csak múlna már...
Tegnap megnyílt a XXVI. Biológiai OTDK Szegeden. Ennek apropóján kézhez kaptuk az írásbeli értékeléseket. Jól fel is idegesítettem magam rajta. Mert én megértem, hogy ha okkal vonnak le pontokat. De azt a vádat, hogy ez nem a saját munkám, nem tűröm. Honnan a jó égből tudja ezt valaki így megítélni? Persze valahol hízelgő is, hogy nem hiszi el, hogy erre egy ember képes, de hogy ezért vágja el az esélyeimet a helyezésre, az enyhén szólva bosszantó. Érdekes, a másik bírálótól majdnem maximális pontot kaptam... Enyhe ellentét... Na mindegy, már nem is érdekel az egész.

Norbi be van jelentve a szülőknél. Húsvétkor megyünk hozzájuk. Meglepően jól fogadták a dolgot...
Holnap kezdődik az OTDK... abszolút felkészületlenül ér a dolog... de még van 2 napom az előadásomig, az még jelentős idő...

Ja, és a második cikkem mottója akár ez is lehetne:

- Doktor úr, hogy is hívják azt a német orvost, aki otthon folyton eldugdossa a dolgaimat?
- Alzheimer, drága Nagy néni, Alzheimer.

Csak egy gyors frissítés ilyenkor korán reggel, szombaton.
Tegnap fent voltam szóbelizni Pesten. Sikerült jól elszúrnom... Nem voltam a helyzet magaslatán. Alaposan ki is akadtam utána, jó hogy Norbi ott volt. Szegénynek nem könnyítettem meg a helyzetét, de borzasztó jó volt, hogy velem van.
Utána haza is jöttünk, egyikünknek sem volt túl sok kedve maradni. Mire hazaértünk már jobb kedvem volt, kezdtem színesebben látni a jövőt. Főleg azok után, hogy megbeszéltünk egy-két dolgot... de ezt még nem árulom el.

Tegnap délután találkoztam Attilával. Összefutottunk és már nem volt lehetőség a menekülésre, muszáj volt szembenézni a dolgokkal. Életem egyik legkellemetlenebb 20 perce volt. Próbát minden úton és módon, minden jelzéssel tudtomra adni, hogy sosem fog megbocsátani. És hogy tönkretettem az életét. De kérdem én: én vagyok a hibás, ha másfél év alatt nem tudta összeszedni magát? Brr... kiráz a hideg is attól a gúnytól, ami a hangjában volt...
Jövő héten el akar jönni a cuccaiért, amik még nálam vannak... de én nem akarom, hogy betegye hozzám a lábát, nem akarnék találkozni sem vele...
A jóhír egy barna boríték volt a postaládámban: megvan az írásbeli nyellvizsgám.
Holnap meg megyek szóbelizni...

Na most itt maradtam, hogy azért is írni fogok... ezen a 10 percen már nem múlik semmi, csak a lelki világom lesz jobb tőle, akkor meg jó üzlet. Már megint álmos vagyok, a kávé fogyasztásom csúcsokat döntöget az utóbbi napokban. Nem azért, mert nem alszom, hanem mert csak... talán csak tavaszi fáradtság, ami erőt akar venni rajtam, de folyton fáradt vagyok. Erre meg jól bevált módszer a koffein.
Az előbb ért egy lash, kiderült hogy Gábor (a főnököm) csinált egy durva hibát, én vettem észre... ezek után ne merjen engem bántani azokkal az ellenanyagokkal, mert harapok... Közben meg félek is valamitől, remélem nem csinátam nagy hibát. Mindegy.
Szóval már régen be akarom pötyögni, hogy aki szereti a rajzfilmeket, nézze meg a Chihiro-t, mert nagyon jó.
Most meg már megyek haza, Norbi vár.
Szép estét mindenkinek!

Szörnyű, hogy menyire nincs időm semmire.... például tartani a kapcsolatot a barátaimmal... van, akinek hetek óta nem írtam, nem szóltam, nem hívtam, mert teljesen el vagyok veszve. Kérek mindenkit, ne haragudjon...
De vettem egy tök jó szakácskönyvet is ( végra van kinek főzni :-), de még abba sem tudtam belenézni se... jajj.

Bolond egy nap... reggel azzal kezdődött, hogy megint nem sikerült emberi időben felkelni, minek okán a gyomrom gombócnyi méretet kezdett felvenni. Ez csak fokozódott akkor, mikor Szeged felé menet megállítottak minket a rendőrök, és kiderült, hogy az Opel zöldkártyája másfél hónapja lejárt, amiért nem csak egy tetemes bűntetést mértek Norbi nyakába, hanem még a kocsi műszaki papírjait is elszedték, valamint azzal fenyegettek, hogy egy hónapig is eltarthat az ügyintézés. Ebben a nagyszerű hangulatban azután elkezdtem dolgozni, majd gyakorlaton voltam egész délután, most pedig próbálom befejezni a munkát... persze még mindig nem a sajátomat, hanem a miniprojektes helyett, akinek tavaszi szünete lesz a jövő héten, így nem tud besegíteni. Közben Gábor már egyre türelmetlenebb, hogy mi is lesz azokkal az ellenanyagokkal...
Az egyetlen (de nem is kicsi) jóhír a napban, hogy az új cikkem megint címlapos lett, és hogy Zsófiék egy teljes rovatot akarnak a gondozásomra bízni cikkekkel, linkekkel, riportokkal, mindennel együtt.

Kaptam ma valamit. Napok óta féltem A. reakciójától a történtekre. És most megkaptam, de nem úgy, ahogy vártam. Olyan kedvességgel és megértéssel reagált a dolgokra, hogy leesett az állam. Minden tiszteletem az Övé.

Hej, de szép időnk van :-)

Nagy vihart kavart az előző bejegyzésem. És gyanítom, még nagyobbakat is fog. Pedig nem csinálok mást, csak próbálom rendberakni kusza kapcsolat-rendszeremet. Nem akarok bántani senkit ezzel, csak próbálom élni az életem. Őszintén és nyíltan, mint eddig is.
És nagyon rosszul esik, hogy vannak, akiket barátomnak tartottam, most pedig egyszerűen eltolnak maguktól. Miért gondolják, hogy azért, mert van kedvesem, már nem vagyok kíváncsi rájuk? És ők miért nem kíváncsiak rám?

A bloghanyagolás nagyművésze lettem :-)
Furcsa érzés számomra is, de most valahogy nem érzem feltétlen szükségét annak, hogy életem minden apró részletét bepötyögjem ide. Talán azért, mert nagyon jól mennek a dolgok. És ahogy Conf mondotta, a boldogságot nehéz megfogalmazni.
Merthogy van. Igen van, érzem minden pillanatban a szeretetét, a törődését, a féltését. A napok 24 órájából legalább 20-at együtt töltünk és nem elég. Érzem, hogy Neki sem. Érdekes, rég elfelejtett érzés ez nekem, akit az elmúlt egy év távkapcsolatokhoz szoktatott. Kellett már nagyon, hogy érezzem: valakinek tényleg én vagyok a legfontosabb. És csak kapkodom a fejem, mert sokkal többet kapok vissza, mint amennyit én adok, és ez megint egy teljesen új érzés számomra.
Picit még félek... még ott van a bizonytalanság érzés, hiszen láttam én már nagyon szép dolgokat elromlani. De nagyon élvezem a jelent és az egyre kézzel foghatóbb jövőt.

Felkavar, a mindenit. Az ember nem zárhatja el, felejtheti el a múltját egy csapásra... nem mondhatja azt, hogy bántottál, hát most menj, csinálj amit akarsz... Az ember felelőséggel tartozik azért, akit megszelídített. Felelősséggel tartozom Bogárkáért. És fáj, ha Neki fáj. Rossz, ha Neki rossz.

Két napja nem írtam... ennek egyrészt az az oka, hogy tegnapelőtt nem volt net, tegnap meg én nem voltam a közelében sem.
A tegnapelőttel kell hát kezdenem... a nagy hír a napban az volt, hogy felkerült az első cikkem :-) Méghozzá címoldalra. Márha ezt a neten lehet mondani...
Este pedig Zorán koncerten voltam Norbival. Kellemes meglepetést okozott a koncert, tényleg nagyon jó volt annak ellenére is, hogy a fenekem megsínylette az IH vendégszerető székeit.
Tegnap meg csak beszaladtam dolgozni, a cél az volt, hogy a szombati nyelvvizsgára tanuljak, amiből persze nem sok minden lett, de remekül éreztem magam. Norbival együtt töltöttük az egész napot, olyan volt, mint egy igazi lazsálós hétvége. Este vacsi a Gringo's-ban, igazi, remek mexikói kaja, mámoros volt...
Szóval jól alakulnak a dolgok... ki sem látszom a munkából és a teendőkből, mindig csak a legsürgetőbbre van időm, de nagyon jó. Tavasz van és boldogság :-)

A hétvége... most meg kellene fogalmaznom hogy mi is történt és mindezt úgy, hogy még én sem látom át az eseményeket...
Ami biztos, hogy találkoztam valakivel, akivel elindult valami... hogy meddig megy és merre, azt nem tudom, de életemben először úgy érzem, hogy talán nem is olyan fontos. Most az egyszer lemondok a terveztgetési kényszeremről és hagyom hogy történjenek a dolgok, és megpróbálom élvezni ahogy vannak, nem azon törpölni, mi lesz a jövő hónapban. Most jó és kész. Nocsak, még a végén tényleg fejlődöm? :-) De biztonságérzet már van. És ez nagyon fontos.
Szombaton pedig itt volt Conf :-) Jót beszélgettünk, jót ettünk és jót szaladtunk a vonathoz :-) Hiába, nyújtottam a formám, enyhén szólva szétszórt voltam :-) Repült a délután Vele, nagyon jól éreztem magam.

És akárki akármit mond, motorozni nagyon jó dolog :-)

No ha eddig nem volt zavaros minden, akkor mostmár tényleg az... Én sem látom át... ne várjátok, hogy le is írjam...

Írnom kellene... de mit. Nem forog az agyam a koffeinhiánytól... de most még miniprojektest pátyolgatok, utána lehet enni, inni...
Pörögnek az események ezerrel. Persze ugyanazok, de már nem is bírnék el több egyéb eseményt... ezekkel sem bírok.

Tegnapi boldogságpötty: egy új cipő. Jelenleg tesztelés alatt, úgy tűnik jól beválik :-)
Ma reggel arra keltem, hogy a rádió azt harsogja: egy tartálykocsi kilyukadt és gázolaj árasztotta el az újhíd belváros felhajtóját ezért le van zárva az egész. De én még jó hogy tudtam, mert így ki tudtam cselezni a dugót... Mi ebből a tapasztalat? Hallgass rádiót reggelente.
Egyébként gyönyörű napunk van!

Legújabb szerzemény: az Amelie csodálatos élete zenéje... egész fura... olyan franciás.

Elment a miniprojektes... elég értelmes srác.
Kicsit furán alakuln a hét, merthogy kezdenek tornyosulni felettem a teendők. Na nem mintha bánnám, sőt. Kifejezetten élvezem. Úgyhogy vasárnapig most nincs megállás.
Hamu és gyémánt előfizetés elintézve végre. Nem kell többet vadásznom rá, hogy hol is lehet kapni... ráadásul jelentős megtakarítással.
Conf kitalálta, hogy szombaton meglátogat... meglepett a dologgal, de persze nincs ellenemre. Nagyszerű szombatom lesz. Legalább nincs okom parázni a hétvégétől.

Tévedések vígjátéka... magas fokon.... Tisztára, mint egy brazil szappanopera...
A dolog úgy kezdődött, hogy tegnap este felhívtam A-t... Csak úgy, hogy halljam a hangját. És ki veszi fel a telefont? Egy lány... aki elég egyértelműen utal rá, hogy ő bizony meglehetősen jó viszonyban van A-val. Erre mit csinál Lil? Először is zavarba jön és lerakja a telefont. Utána elkezd gondolkodni, és kiakad, mert nem akarja elhinni, hogy ekkorát kellett megint csalódnia valakiben. Akiről pedig tudja, hogy nem olyan. Hiszi is meg nem is, hogy ennyire átverhetik őt, de a biztonság esetére inkább pesszimistán látja a dolgokat, hiszen csalódott már jónéhányszor a férfiakban- tudja ez lehetséges. És eljön egy félig átvirrasztott éjszaka után a reggel, mikor A értetlenül kérdezi, hogy ugyan miért is vagyok ennyire kiakadva... merthogy ő nem tud semmiről... a lány pedig egy jóbarátja volt, akiről már mesélt nekem...
Tiszta hülyének érzem magam...

Most meg lenne mit írni, csak időm nincs...

Átlagos nap, átlagos hétvége...
Nincs mit írnom...

Felkavar még mindig... talán csak a vasárnap miatt van és talán már nincs olyan hatással, mint eddig. De felkavar. Rossz Nélküle. Az álmaink nélkül...

Készül az első cikkem... a Rám jellemző lelkesedéssel :-) Lilke, az újságíró :-) Barátkozom a gondolattal...
Ja igen... köszönöm, jól vagyok! Komolyan...

Zom újra köztünk van. Hip-hip hurrá!

Egy pillanat alatt tönkrevágták a jókedvem.
Egyedül... és van aki még vágyik is erre... Miért jobb úgy? Miért nem? Miért.............
'Kinek mondjam el, ha már senki nem felel...'

Imádom a mai napot... :-))))
Találkoztam a BioITWorld szerkesztőjével. Ez az IDG Hungary (PC World, Computerworld, PC Guru stb.) most induló kiadványa, aminek Európában és az USA-ban már több változata létezik, most indul a magyar. Élettudományokkal, főleg biotechnológiával foglalkozó újság, aminek online változata már létezik, szeptemberben jelenik meg az első nyomtatott szám. Jelenleg fiatal munkatársakat keresnek, akik szakmailag bővíteni, színesíteni tudják a lapot. Én pedig a munkatársuk vagyok :-), egyelőre próbaidőn. Első feladatom az ötletbörze és a klónozással foglalkozó rovat elindítása, valamint a szegedi kutatókkal való kapcsolattartás...
Hejj... :-))))

A másik nagy hír, hogy Barni mégis megjelöl társszerzőként a cikkében... ezzel meglesz az első publikációm. Ha minden jól megy úgy 3-as impakt faktor körül...

Punnyadt vagyok... még mindig nem sikerült felébredni rendesen. Borzasztó álmaim voltak... Te jó ég... senkinek nem kívánom. A hatásuk még most is rajtam hever.
Tegnap délután pedagógiai pszichológián sikerült megtudnom, hogy domináns szükséglet alapján választok párt magamnak. Ez a szükséglet pedig a szeretet, és azért vágyom rá, mert eddig megkaptam, és hiányzik. És mindez egy éretlen társkeresési motívum... Néven nevezzük a dolgokat... ez talán az első lépés? Valami hasonlót vágott a fejemhez tegnap Greg is csak kevésbé tudományosan.
Közben mások meg azt ismételgetik folyton, hogy nem szabad megváltoznom, mert így vagyok különleges... passz.

Délben találkozó a BioITWorld szerkesztőjével...

Tegnap este egyébként sikerült megbeszélni a dolgokat A-val. Kiderült hogy eddig elég másképp láttam a dolgokat, mint ahogy valójában vannak. Nagyon bíztatóan hatott amit mondott. Lehet hogy mégis lesz ebből valami?

A mai nap poéja: úgy alakult, hogy a csoportunk két férfitagjának is a napokban született meg az első gyermeke. Én pedig 3 munkatársammal ma reggel addig feszegettük a témát, míg megszületett a nagy ötlet: a számítógépes rendelési listánkba ma reggel a következő bejegyzések születtek:

2 db egész (kb 4 kg) kislurkó a Gólyatrans ltd-től Botond és Alíz típusokban.
Rendelte: Barni és Gyufa Rendelés dátuma: 2002. június.
Szállítás helye: SZTE Biotechnológiai tanszék
Érkezés dátuma: 2003.03.13 és 2003.03.19.

A miniszterelnök vidékre megy, és egyszer csak elüt egy disznót a sofőrje.
- Most mit csináljak, elnök úr?
- Itt van a közelben a falu. Menjen be, kérdezze meg, hogy mivel tartozunk!
A sofőr bemegy a faluba. Kis idő múlva hatalmas éljenző tömeg jön, a vállukon hozzák a sofőrt.
- Mi az? Mit csinál maga? - kérdezi az elnök a sofőrt.
- Esküszöm, nem tehetek róla, én sem értem. Csak azt mondtam, hogy én vagyok a miniszterelnök sofőrje és elütöttem a disznót...

Ezt meg kellett osszam :-))))))

Tegnap este Grand Café Á-al... Végül is jól éreztem magam, jót beszélgettünk. De semmi különös. Eltelt az este. Utána izgatottan kutattam elő a telefonomat, de csalódottan kellett tudomásul vennem, hogy nem hiányoztam Neki. Megőrjít...
A ma reggel megint gáz volt... nincs kedvem semmihez. Valahogy bevánszorogtam, de azóta csak ülök és bámulom a netet.
Nem tudom, miért történnek így velem a dolgok... már erőm sincs ahhoz, hogy gondolkozzak rajta. Csak valahogy túlélni kellene.
És elegem van a 'nem is tudom, mit akarok' típusú emberekből.

'Íme a Föld:
Sose lehet tudni hogy hol van a fent és lent
Íme az ember:
Nem lehet látni de ott van a lényeg bent
Van-e titka?
Van-e szíve?
Van-e íze, ami jó?
Van-e magja?
Van-e mégegy?
Van-e húsa olvadozó?
Az ember mint a Föld olyan
S a gombócnak is lelke van....'

Tegnap elkezdtem olvasni egy könyvet. Egy asszonyról szól és egy szenvedélyes házasságról. Egy asszonyról, akinek a férjét egy világ imádta és akit ugyanaz a világ elítélt és megvetett. Egy nagyon érzékeny, végletekig szeretni tudó nőről, akit nem becsültek meg eléggé. De ő nem akarta megvédeni magát. Hagyta, hogy a sajtó elmondja minden rossznak. Megírta a szerelmük történetét, hogy azután bezárja egy ládába és az örökösök csak halála után évekkel fedezzék fel az igazságot- egy titkokkal teli kapcsolat eseményeit. Egy asszony, akit úgy hívtak: Consuelo de Saint- Exupéry, de ma már inkább úgy emlegetik: a Kis Herceg rózsája.

A tegnap este elég gázos volt... Még mindig nem nagyon tudok otthon lenni egyedül... vagy már megint?
A reggel már jobban indult, várt egy levél a postaládámban: az IDG Hungary új internetes tudományos lapot csinál, és felkértek, hogy közremüködjek velük... Ettől mindjárt jobb kedvem kerekedett, egy ilyenhez azt hiszem nagy kedvem lenne. Pénteken találkozom az oldal szerkesztőjével...
Most meg kis ujjongás, munka, délután gyakorlat, este pedig Grand Café egy új baráttal...

Projektmegvalósítás folyamatban: áprilistól jógatanfolyam.... és tánc... szerintetek jazz vagy moderntánc? Esetleg sztepp? Akinek van valami javaslata, írja meg, mert tényleg nem tudom...

Szóval háború lesz... mostmár biztosan. Eddig is tudtuk, de nem hittük el, hogy nem képesek másképp megoldani. Illetve- én úgy látom- nem is akarják. Nem tudom ki hogy van vele, de én aggódom.

Bojkottáltam a telefonom... Ígérem mindenkinek, hogy vissza fogom hívni, ha keres, de már nem bírom, hogy folyton azt lesem, hogy üres a kijelzője...
Néha eljátszom a gondolattal, hogy ha tegnap nem az történik, ami, akkor most 10 centivel a talaj felett lebegve várnám az estét és tervezgetném, hogy mit is vegyek fel... Elegem van már!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Tegnap Bogárka azt mondta nekem, hogy írnom kellene... igaza van. Ha az ember kiírja magából a dolgokat, könnyít valamit a lelkén.
Hol is kezdjem? Csütörtök...
Csütörtökön fent voltam Pesten, hogy jelentkezzek az áprilisi nyelvvizsgára. Találkoztam Greggel is majd' egy év után. Volt kemény 20 percünk együtt egy kávé mellett, de jó volt. Kezd törni a jég...
Utána beszéltem Csabával is, őszintán elmondtam Neki, hogy úgy árzem nem lehet közöttünk semmi, mert hiányzik az a bizonyos varázsló erő, az a kis plusz, amitől én igent mondok valakinek. Kicsit hülyén érzem magam emiatt, mert ha az ember fekszik a gödör alján ne válogasson, hogy ki húzza ki, de Vele sem lett volna tisztességes, ha a 'szamár is jó' módszerrel intézem a dolgokat.
Pénteken azután hihetetlen izgalmak közepette végra találkoztam A-val, aki mint az várható is volt, teljesen levett a lábamról. Volt egy csodálatos napunk együtt...
Tegnap viszont hosszas évődés után kijelentette, hogy Neki még le kell zárnia a régi kapcsolatát és erre leginkább csak egyedül kápes... és meg hagytam. Úgy érzem nem jó döntést hozott, de Neki kell tudnia. Azt mondta, hogy vissza fog jönni, de nem tudja mennyi ideig tart... Elmondtam hogy én mit szeretnék, nekem mi lenne a jó, de ennél többet nem tehetek. Minden Rajta áll vagy bukik...De azt is tudja, hogy ha sokáig vacilál, nem biztos, hogy meg tudom várni...
Ma meg munka van és napsütés. És beszélgetés Conf-al...

en1 azt írta rólam a blog ajánlójában, hogy 'egy aranyos blog'. Ettől most borzasztó jó kedvem lett :-) Valakinek esetleg nincs kedve táncolni? :-)))

Már komolyan kezdem unni, hogy folyton összekevernek egy 19 éves 'kutató' fruskával, akinek ugyan jó a PR-ja, de ezen kívül nem sokat tud felmutatni. Persze, lehet hogy csak az irígység beszél belőlem...
És az sem tetszik, hogy kezdem megtapasztalni a blog hátrányait: ha sokan tudnak róla, sokan kérhetik számon azokat a dolgokat amiket leírsz. A végén pedig már azon kapod magad, hogy azért nem írsz le bizonyos dolgokat, mert attól félsz, hogy az illető is olvassa, és esetlegesen roszzul esne neki, vagy netán még meg is sértődne. Hát igen... még nem látom a megoldást, de gondolkozni fogok rajta.
A lényeg viszont, hogy ma egy nagyon szép nap van, eddig jól alakult minden és a munka is halad...
Ma találkoztam végre a miniprojektesemmel :-) Ha úgy nézzük egy évfolyamra járunk, de nekem kell majd bevezetnem a labormunka rejtelmeibe. Csak az a gond, hogy én sem értek igazán ahhoz amit meg kellene tanítanom neki. Remélem nem lesz nagy lebőgés a dologból :-)

Tegnap este megint nagyot alkottam: hazamentem kulcs nélkül és persze jöhettem vissza. Isteni szerencse, hogy még épp találtam itt valakit. Egyszer az utcán fogok éjszakázni a hülyeségem miatt...
Kezdenek sűrűsödni a dolgok megint, 4 projekt egyszerre és mind sürgős lenne... De nem baj, azt sokkal rosszabbul viselem, ha nincs mit csinálnom. Csak jobban kellene kihasználnom az időmet.
Ma este a Navigátorban benne lesz a csoport :-) Úgyhogy mindenki nézze 17.45-kor az m1-et :-)
Holnap meg Pest...

hmm... hmm...
Lehet, hogy mégis óvatosabbnak kellene lennem és nem gondolkoznom olyan sokat mindenféle dolgon, ami úgyis csak a jövőben fog kiderülni. Úgy kb. péntek este.

'Kívánok minden újat
Hogy egyszerre mindent lássak
Ezért nem érdekel, hogy mennyire tetszem
Neked vagy bárki másnak
Hisz csábítanak a vágyak
És futnék a nagyvilágnak
Mert tudom jól, hogy valahol messze
Még meglepetések várnak '

Jó volt a mai reggel :-). Korán bent voltam, sokat akartam dolgozni, azután egy levél eléggé felrúgta ezt a programot. Munka azóta is van, csak kicsit több szívdobogással :-) Nem tudom. Várom a hétvégét. Nagyon.
Egyébként a nap híre az, hogy végre megszületett az OTDK szekcióbeosztás. Nem is tudom. Lehetne sokkal rosszabb, de sokkal jobb is. Rossz hír, hogy az elnök ELTE-s és ebből következően én ki merem jelenteni, hogy legalább egy ELTE-s helyezett lesz. És az sem jó hír, hogy egy szekcióban vagyok Judittal, Balázzsal és Dórával. Legalább szétszórhattak volna bennünket.
Ami pozitív, hogy nem a molbisok közé kerültem.

Most viszont erősen pánikolok... május 20 a határidő... ha addig nem lesz valami papírom arról, hogy megfelelő nyelvtudásom van, ugrik egy évem... ááááááááá....

Itt ülhetnék egész nap, hogy lepötyögjem, hogy mi minden történt a hétvégén. De nem teszem, mert egy egyrészt maximalista vagyok, másrészt babonás...
De határozottan pozitívan kezdenek alakulni a dolgok :-) Nagyon pozitívan... :-)

Támadnak a szuperbaktériumok
Nem a bacik szuperek, ők csak alkalmazkodnak. Mi eszünk túl sok antibiotikumot...

Ezt nem hiszem el!!!!

Ma valami vidámat kell írnom, mert megígértem :-) De nem csak azért, hanem mert ez ez utóbbi hét legjobb napja. Hogy mi történt? Nem tudom. Talán csak szebben süt a nap.
Tegnap éjjel több mint egy órán át telefonáltam Greggel. Egyszer csak úgy találta, hogy majd' egy év után fel kell hívnia engem. Tök jól éreztem magam. És volt egy másik nagyon fontos beszélgetés is... Jó volt :-)
Meg egy csomó minden járt a fejemben, emi ilyenkorra mindig elszáll.

Új mániám :-)

magnolia :-)))) Csak hogy tudd.

Tavaszi hangulatom van. Egyik percben még nevetgélek, gondtalannak tűnök, a másikban vihar van és szakadó eső. Nem tudok még magamon sem kiigazodni. A mai nap poénja egyébként az volt, hogy én is kaptam egy olyan levelet, amelyben egy nigériai ügyvéd bejelenti a 18 millió dolláros örökségemet. Ezennel én is fel lettem avatva. Mindenki a vagyonomon nevetgél ma.

Kicsi porszem a nagy semmiben sok hasonló porszem között egész hegyet alkottok. De nincs ott az a porszem, akiért érdemes volt annak lenni. Akiért érdemes volt részt venni ebben a hatalmas játszmában, amibe mindenáron jelentőséget próbálunk csempészni sokszor már olyan görcsösen, hogy fáj bele mindenünk. És nem vesszük észre, hogy semmi értelme, mert akkor is csak porszemek maradunk. Sürgő-forgó, sokat gondolkodó szemcsék de értelem nélkül. Mostmár különösen.
Én próbálom, nagyon próbálom, szorítom azt a kis sugarat, ami még reményt adhat, de nem megy. Mélyen, nagyon mélyen van elásva minden kulcs, ami még nyithatná az ajtókat. Minden csak arról szól, hogy van-e olyan, mint ő. De nincs, semmi és senki nincs.
Kéne már átlépni, túllépni, meglépni vagy bármi mást, csak hogy már vége legyen.

Tegnap nem kívánt jó éjszakát... és nem is volt az.

Borzasztóak a reggelek...
Minden megdermed mikor rájövök, hogy ez egy újabb hosszú nap lesz. Hosszú nap nélküle.
És még rosszabb, mikor megtelik a telefonom az sms-ekkel és rá kell döbbennem, hogy ki kellene törölni a régieket... és nem megy.
És itt van az a majdnem kétszáz levél, 3 csodálatos hónap története.
Csak nehogy bántsak, bántsam... azt nrm tudnám elviselni.
Megint új nap kezdődött... talán új lehetőségekkel...

Még élek...
és már ez is nagy eredmény

'A semmi ágán ül szívem
Kis teste hangtalan vacog
Körélye gyűlnek szelíden
S nézik, nézik a csillagok.'

Egy kicsi kis kosár... barna vesszőből, finoman lakkozva, látszik rajta hogy nem tucatárú. Tele színes masnikkal és egy babával, aminek csak a feje látszik ki a kosárkából... üvegszemekkel bámul a semmibe.
És azok az apró, alig pár centis kis ujjacskák, melyek olyan kitartóan markolják a kosarat...

B-ról megint bebizonyosodott, hogy hihetetlen rosszakarat és alattomosság lakozik benne. Nem is gondolnád, amikor megismered. Komolyan nem értem, hogyan tudnak teljesen hétköznapi emberek ilyen gőgösek és rosszindulatúak lenni. Isteni szerencse, hogy már nem kell vele dolgoznom.
Egy másik munkatársamra meg rájött a beszélhetnék. Folyton szórakoztatni akar olyan dolgokkal, amiket össze lehetne foglalni 2 mondatban, de neki percek kellenek hozzá. Már lassan menekülőre fogom a dolgot.
Délelőtt megjöttek a portugálok. Egy fiú és egy lány, és micsoda szerencse, egyiket sem hívják Jouan-nak. Eddig 5 portugál volt nálunk, ebből 4 Jouan néven. Talán már meg is tudjuk majd különböztetni őket.

"Ertesítem Onoket, hogy Szeged Megyei Jogu Varos Hivatasos
Onkormanyzati Tuzoltoparancsnoksaga 2003 februar 25; 26; 27-en
8,30 es 9,30 ora kozott tuzoltasi gyakorlatot tart az Intezet
teruleten.
A gyakorlat soran hasznalni fogjak az emelokosaras gepkocsit,
valamint a motoros fecskendot. A feltetelezett tuz helye a Genetikai
Intezet V. emeleten az 506-508 szamu ikerlabor. Az emelokosaras
gepkocsi a Muszakepulet mellett foglal helyet es proba jelleggel
megkozelitik az V. emeletet, de nem kerul sor ablakon keresztul
verehajtott mentesre. A motoros fecskendotol elvegzik az oltotomlok
szereleset az V. emeletre a kozepso, vagy a belso lepcsohazon
keresztul.
A gyakorlat ideje alatt az Intezet kulonbozo pontjain tuzoltokkal
talalkozhatnak, szeretnem megnyugtatni Onoket, hogy csupan
gyakorlatra kerul sor."

Ez van ma nálunk. A reggel azzal kezdődött, hogy kishíján hangos rikoltozásba kezdtem, mert az ablak felé pillantva egy állarcos, sisakos férfi bámult be rajta, ami ugye meglehetősen ritka látvány a harmadik emeleten. De legalább megnyugtató, hogy ha tűz lenne, ki tudnának menteni minket.

Varsó

Állt a semmiben. Már megint az a jól ismert egyedüllét. Csak állt ott és várta a vonatot. Hajában időnként táncolt egyet a délutáni jeges szél, piros lett tőle az egész arca, és úgy érezte, hogy még a hajszálai is fáznak. Összébb vonta a karjait, hogy melegítse önmagát. Legalább önmagát, ha már más nincs, aki melegítse. Időnként tudatába villant az előző este, de gyorsan elhessegette ezt az érzést- túl fájdalmas volt ahhoz, hogy ép ésszel végig tudja gondolni. Nem, nem szabad gondolkodni. Nem szabad. Arra gondolt, hogy milyen jó lenne otthon. Azt mondják ott már meleg van, mindenki a tavaszi napsütésben fürdik, csak Ő van ilyen egyedül a jeges szélben. De ez már megint olyan dolog, amin nem szabad gondolkodni. Mert ha az ember meghalni sem mer, akkor legalább ne gondolkodjon. Erről megint eszébe jutott az előző este. A jól ismert, de soha meg nem szokható csalódás. Megint nem sikerült. Már sokadszor. Talán nem kellene többet próbálkozni. Talán tényleg eljátszotta az egyetlen lehetőségét. Lehet, hogy tényleg csak egyetlen lehetősége van az mindenkinek, hogy megtalálja a másik felét. És ha elengedi, soha töbé nincs esély. Küzdeni lehet, csak éppen nem érdemes.
De legalább jó lenne otthon lenni. Ott minden más lesz megint. Legalább biztonságban lesz. És talán mégis várja haza valaki. Talán.

Már megint szenvedek. Nincs kedvem semmit sem csinálni és egyébként is... hiányzik Bogárka. Csak ülök a net előtt és bambulok. Hahó közöny! Ideje lenne odébbállnod!

Este kávézás Andissal. Nem beszéltünk már vagy egy hónapja. Lesz mit mesélni.

Munka terén csupa jó hír...
És végre rendet raktam az asztalomon is.

Megvan az új bankkártyám végre. Ma reggel elmentem érte. Aki utál sorbanállni, annak ajánlom, hogy korán reggel menjen bankügyeket intézni. Szinte csak én voltam egyedül.
Iszonyat fáradtan ébredtem, mintha egész éjjel futottam volna. Vagy nem tudom. Ráadásul nagyon intenzíven emlékszem az álmomra- valahová repültünk. Álomnak sem rossz, hát még valóságnak milyen jó lenne :-) A fáradtság nem sokat változott, alig vonszolom magam.
Estére kellene valami programot találni.

Fejlemények nyelvvizsga ügyben: pénteken fél kettő az írásbeli, egy héttel később a szóbeli. Ez megnyugtatott, lesz még egy hetem a fejlődésre. Katedráék késtek az értesítővel én meg már nem bírtam tovább, rájuk telefonáltam. De egy nagyon kedves hang megnyugtatott, hogy nincs semmi baj, biztosan meg fogom kapni a papírt. Értenek hozzá, na...
Egyébként meg munka van jó sok, sok kis apróság amit meg kellene csinálni. Kellene.
Lelkiállapot kiegyensúlyozott, kis átlagos idegeskedéssel.

Na jó... kicsit rendbejöttem.
Csak elszálltak a leírásra váró mondatok.
Ma reggel láttem egy csodát. Álltam a buszmegállóban, zúzmarásak voltak a fák és ahogy hullott róluk a jég, megcsillant a vakító napfényben. Olyan volt az egész, mint a mesékben, a kis milliónyi csillám. Csodás volt.
Arra is rájöttem, hogy nem is olyan egyszerű busszal utazni. Pitvaros ugyanis csak egy kis porfészek, de ennek ellenére 4 buszmegállója van. És mindegyikről el lehet jutni Szegedre, az egyik busz erre megy, a másik arra. Mivel normális menetrend nincs kint, szegény tudatlan rá nem jön magától, hogy melyikhez is kellene állnia. Persze a buszozós öreg rókák tudják, csak a lényeg, hogy sikerüljön kifogod legalább egy ilyet útitársnak. Nekem sikerült, úgyhogy szerencsésen eljutottam idáig. Van egy terv, aminek megvalósításába most belefogtam. Remélem menni fog, most nagyon lelkesít a dolog. De babonás vagyok, úgyhogy még nem mondom el, hogy mi az.

Ma... ma egy csomó minden az eszemben volt. Sokminden történt a hétvégén, el akartam mesélni. Már ott tolongtak a fejemben a mondatok. És a terveimről is beszélni akartam, igen.
Azután megváltoztak a dolgok. Nem volna szabad sírnom. Nem volna szabad gyengének lennem. Egy felnőtt nem gyenge és nem... nem ilyen, mint én. Ellentétek és szélsőségek. Mint mindenben.
Kurvára tud fájni az élet.

Két órán át beszélgettem Judittal. Elmentünk kávézni és beszélgettünk. Még soha ilyen őszintén vele. Kaptam néhány jó tanácsot és szemléletbeli váltást. És ráeszméltem, hogy másnak is vannak gondjai. És hogy másként is lehet látni ezt a dolgot. Kellett ez nagyon. Megerősített.

Szeretek valakit, aki soha nem lehet az enyém. Mégis vállalom azt, hogy szeretem. Tudom, hogy majd' mindenki másként döntene, de én vállalom. Azt tanultam egyszer valakitől, hogy szeretni nem csak úgy lehet, ahogy az emberek nagy többsége teszi. Szeretni úgy is lehet, hogy a másik messze van és sosem kerül közelebb. Mert ha ez az érzés, mint köldökzsinór összeköt benneteket, akkor összetartoztok. És talán ez az igazi szeretet. Amikor önzetlen vagy, nem vársz semmit viszonzásul. Azért szereted a másikat, ami és nem azért, amit kapsz tőle. És boldog így is lehet az ember. És boldoggá így is tehet valakit.

Kezdek nyűgös lenni. Lassan megint itt a hétvége, és nekem már megint semmi kedvem hozzá. Miért is működnék ebben a dologban úgy, mint a normális emberek, mikor az olyan ritka nálam? A hétvégében semmi izgalom nincs. Legalábbis számomra. És már megfigyeltem, hogy velem a rossz dolgok is mindig hétvégén történnek. Kellene valami... ami feldob. Persze, tudom mi hiányzik. De nem tudok rajta változtatni, így bele kellene törődnöm valahogy. Nincs és kész.

Érdekes mikor az ember a gőggel találkozik. Főleg, ha vele szemben alkalmazzák. Mikor valaki olyat lát, aki szinte minden ok nélkül felsőbbrendűnek tartja magát nálad és ezt erősen érezteti is. Ráadásul még azon csodálkozik, hogy nem esel térdre hálálkodva ha hajlandó szóbaállni veled. Még kommentálni is nehéz az ilyen viselkedést.

Asszem mégsem megyek PUF-ra. Le vagyok égve, tanulnom kell és valószínű ott lesz Attila is, akivel most sem szívesen találkoznék.

Tegnap óriási voltam angolon. Messze felülmúltam önmagam. 85%-ra írtam meg a próbatesztet. Ha ez így megy a jövő héten is, nem lesz nagyobb gond. A szóbeli viszont még mindig katasztrófa. Teljesen leblokkolok, ha angolul kell megnyilatkoznom.
A tegnapi est fénypontja azonban a Gattaca volt. Genetikus kultuszfilm :-). Szerintem mindenkinek meg kellene néznie, aki valaha is humán genetikára, genomikára szeretné adni a fejét. Mert ezt én egy eléggé belátható jövőnek érzem. Amit ráadásul nem is nagyon lehet megakadályozni. Arról nem is szólva, hogy mint film- a témájától eltekintve- is nagyon tetszik. Éjjel elhatároztam, hogy megnézem mégegyszer, azonban az első 10 perc után elsötétült a világ és egy furcsa hintázó mozgásba is kezdett, amitő úgy láttam, hogy talán mégis jobb, ha inkább alszom egy kicsit.
Ma reggel semmi életkedvem nem volt. És még az a semmi is elszállt, mikor kiderült, hogy hiába reménykedtem, hogy a mai estét Bogárkával tölthetem. De azután összeszedtem magam és sikerült 10 órára bejönnöm dolgozni. Ahhoz képest, hogy 8-ra akartam...
Azt hiszem ma este elmegyek a PUF koncertre.

A tegnapi korcsolyázás érdeklődés hiányában elmaradt. Nem ragaszkodtam a programhoz :-) Sőt, majdnem a sörözés is, de talán még jobb volt így, hogy csak öten voltunk. Elfértünk egy asztalnál :-) És ha azt nézzük, a sörözés számomra el is maradt, mert persze nem volt búzasör. Így maradt a jó öreg gin-tonic. Jó volt. Összeismerkedtem egy másodéves sorstársammal, elláttam jobbnál jobb tanácsokkal és hallottam néhány üdítő sztorit is. Annyira felpörögtem, hogy kettőig nem is tudtam elaludni, legalább tanultam valamennyit.
Ma reggel meg kilépve a házból szembetalálkoztam egy bácsikával, akin egy szál strandpapucs, rövidnadrág és széldzseki volt. Mellette ballagott a felesége nagykabátban, kesztyűben, sapkában. Így indultak a reggeli bevásárlásra a szakadó hóban. Nem nagyon tudom hová tenni a jelenetet.

Este sörözni megyek néhány ismerősömmel, akikkel együtt járok angolra. Ez nagyszerű program, csak kitalálták, hogy utána menjünk el korcsolyázni, valami nagy banzáj lesz este a műjégpályán. Na, ez már nagyobb gond. Életemben egyszer volt rajtam korcsolya, és akkor nem sikerült megszeretnem a dolgot. No sebaj, de ha holnap nem írnék, akkor kitörtem a nyakam :-) Most meg lassan megyek haza, mert felkopik az állam az éhségtől (megint nem mentem le ebédelni), délután meg tanulnom kell.

Változik az ember. Néha, mikor nem történik semmi, akkor évekig alig. Néha meg 2 nap meg tudja változtatni az egész addigi életét. Nem ez történt, de én is sokat változtam az elmúlt napokban. Sokminden átértékelődött. Hogy mennyire lesz ez tartós, azt csak az idő tudja eldönteni. De most más. Érzem minden percben, minden mozdulatban.
Hiszek abban, hogy mindenkinek van saját útja. Egy olyan út, amit magának tapos ki, amit ő választ. Kell, hogy legyen ilyen. És el kell indulni azon az úton. A saját tempónkban és stílusunkban, de menni kell.Észrevenni az apró csodákat, örülni nekik. Hogy a nagyoknak még jobban tudjunk örülni. Nem hiszek senkinek, aki le akar téríteni az utamról. Figyelem másokat, próbálok tanulni tőlük, figyelembe veszem a tanácsaikat és teljesítem a kéréseiket. De ha rám akarnak erőszakolni valamit, csak azért, mert az emberek nagy többsége így csinálná, de teljesen ellentétes az érzéseimmel, azt nem hagyom.Van olyan, akiért szinte mindenre képes lennék. De az más. Akkor az már nem áldozat, hanem olyan dolog, ami nekem is örömet okoz.
Vasárnap találkoztam valakivel. Az illető sikeres üzletember volt, boldog családapa, feleségével mintapár voltak. Mindene volt a család, nem voltak barátai, sem hobbija. Rengeteget dolgozott, gyűjtögette a milliókat.És akkor történt valami... Emberünk megváltozott. Otthagyta a munkáját, csinált egy alapítványt, harban áll a környezetünket szennyező világgal, szegény mint a templom egere, de jól érzi magát. Azt mondja, önmagára talált. És talán még a házassága is rendbejöhet. Ez az ő útja. Más mint a szokványos, de ő szereti.

Most jó lenne valami okosat és értelmeset írni. Egyelőre örülök, hogy még mindig élek. Hogy tegnap már enni is tudtam. És hogy mégis szeret az, akiről azt gondoltam, hogy végleg cserbenhagyott. És hogy ha igazán nagy a baj, mégis van akinek odanyújthatom a kezem. Köszönöm nekik. Különösen Anitának és Conf-nak.
Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtöténhet közöttünk. Még döbbent vagyok és a gyomrom is szüntelenül fáj. De tegnap már tudtam ujjongani és nevetni. Mert szeret és ez a legfontosabb. A többi majd helyrejön. Sokmindent elrontottam. Változnom kell, de sürgősen, mielőtt még mindenkit elkergetnék magam mellől.
Szeretem Őt. És soha nem akarom elveszíteni.

Hideg minden. Borzasztó hideg. Összeomlott minden. Minden ami eddig létezett, ami fontos volt. Eltűnt. Nincs semmi csak az iszonytató hideg. Vége. Vége ennek az életnek és ennek az álomnak. Vége. Egy telefon és összetört. Nincs már semmi. Csak a feketeség és a halál.

Kezdenek összeomlani a dolgok. Minden, amiben eddig hittem, amiben bíztam. Ami eddig tartotta bennem a lelket. Ami miatt érdemes volt számolgatni a napokat. Talán még van remény... egy kicsi kis halvány lángocska. Abban még lehet hinni, még bízni. Ameddig van.

Össze vagyok zavarodva. Túl érzékeny vagyok. És igaza van. És mondja meg nekem valaki, hogy hogyan lehet másmilyennek lenni... Hogyan lehet egy ennyire mélyről gyökerező dolgot megváltoztatni? Akkor ha a legkézenfekvőbb dolog, a megnyugtatás nem működik? Valahogy meg kell változnom ebben is. Muszáj. Nem kergethetem el magamtól azt, akit ennyire szeretek azzal, hogy folyton félnie kell, hogy mit mond a közelemben... hogy folyton attól fél, hogy megbánt... Lehet egy ilyen embert szeretni?
Miért vagyok ennyire bonyolult?

Nincs kedvem hazamenni. Nem újdonság, sosincs. Csak nem igazán tudom megmondani, hogy miért. Valahogy nem érzem jól magam a szüleimnél. Talán mert abban a házban nem lehet magánélete az embernek. Talán a feszült légkör miatt és mert nem csinálhatom mindig azt, amihez éppen kedvem van. Mindegy, mostmár vállaltam, végig kell csinálni.
Közben meg folyamatos rossz érzésem van Bogárka miatt. Tegnap volt egy beszélgetésünk, amit nem nagyon tudok helyrerakni. Talán csak én fújom fel a dolgot, de nagyon furcsa volt az a beszélgetés. Jó lenne megbeszélni, hogy mi is történt, ha hagyná, ha Ő is akarná.

Az utóbbi két nap... Jó volt ám, nem is kicsit :-)
Végre láttam a Blöff-öt. És mostmár meg tudom nézni, amikor csak akarom. De számomra a két nap csúcspontja akkor is a bajai út volt. Kitaláltuk, hogy elmegyünk megnézni Baját, onnan én visszajövök Szegedre, Ő pedig Bonyhádra. Keményen 1 óránk volt Baján és annyira hideg volt, hogy végig nem akaródzott kiszállni a kocsiból sem, utána pedig állva buszoztam hazáig. De így egy órával többet kaptam Belőle. És ott voltak a szélmalmok, amiket sorra lefényképeztünk. És ott volt a fenyves és a gemenci láp is. De nem ez volt a lényeg. A hab a tortán egy mondat volt. Amit nem szabad félreértenem. Nem tudom, hogy hogyan nem kell vagy kellett volna félreértenem. Egyszerűen csak értettem, ahogy nekem tetszett és próbáltam úgy csinálni, mintha nem is jelentene olyan sokat. Pedig jelentett. Egy erős, jól eső érzést, semmihez nem tapasztalhatót. Ha tényleg ez volt a félreértés, és ezt nem kellett volna, akkor sajnálom. De nekem akkor is sokat jelentett. Egy ígéretet, bizonyosságot? Gyomorszorító boldogságot.
És volt egy másik mondat is, amire sokáig emlékezni fogok még erről a hétvégéről. Az a mondat, amiből kiderült, hogy megbeszélték. Hogy elmondta a Testvérének, hogy most dilemma van és gond. Mert ez is azt jelentette, hogy fontos... hogy fontos vagyok.
Ma kaptam egy levelet Zomtól. Két mondat volt csak. Szó szerint idézem. 'Nem kell mindenbe beletörődni, amiben nincs megoldás.Szerintem.' Ennyi volt a levél. A válasz pedig annyi, hogy szerintem sem. Szóval ezek az utóbbi napok fontos mondatai :-)
Most meg kezdődnie kellene a visszarázódásnak a hétköznapokba, de ez most nagyon nehezen megy. Talán azért, mert még nem döntöttem, hogy mikor és hogyan megyek haza a szüleimhez. Talán azért, mert az utóbbi két napban megint úgy kizártam a külvilágot, hogy eszembe sem jutott, hogy rajtunk kívül létezik más és mások is. Talán azért, mert rám tört a fél évente esedékes munkaundor. Ilyenkor egy-két hétig nagyon nehezen tudom rávenni magam, hogy dolgozzak. Utána meg megint teljes erővel vetem magam a munkába. Talán pedig azért, mert most a nyelvvizsgát mindennél fontosabbnak tartom. Vagy leginkább ezek együtt mind beleszámítanak ebbe a hangulatba.

Ja, és az a ............... hó már megint esik. Szerencsére azért nem marad meg, de ha ez így folytatódik, és nem tudunk holnap találkozni, én megőrülök.

Na ezt azért nem gondoltam volna... hogy gond lesz, arról nem volt kétségem. De hogy egy pillanat alatt sikerül majd egyik kedves munkatársamnak aranyos négyzetekké változtatni az OTDK-m karaktereit, és merő gondoskodásból még rá is menteni, arra nem számítottam. Néhány perc teljes pánik után sikerült előbányászni egy régebbi változatot és újraírni a változtatásokat. Ma délután meg ráírom a CD-re.

Borzasztóan fáradt vagyok. Fáj a vállam és a derekam is. Hiába, egy hete nem jógáztam. Nem kellene ennyire elhanyagolni. Ejnye, az a lustaság...

Jé, valaki írt megjegyzést a blogringbe a lapomról. Illetve a lapjaimról :-)

Munka ezerrel. Pörgök, mint a fullerének :-) De csak azért, mert nincs kedvem tanulni. Az olyan unalmas... Nem így kellene hozzáállnom. Talán nem parázok eléggé?
Az OTDK még mindig sehol. De kaptam engedélyt, hogy holnap adjam le. Úgyhogy megnyugtattam háborgó lelkem.
Azt meg jó lenne tudni hogy akkor szerdán Pest vagy Szeged, mert attól függ sokminden elintézni-való.

Persze hogy megint mizéria van az OTDK javításával. Persze hogy nem megy minden simán és már megint én húzom a rövidebbet. Mindegy, ez már ilyen. Már tudtam reggel, mikor felkeltem, hogy ez lesz, meg sem lepődöm. Mindegy, leadom így. Nem érdekel.
Viszont szép lilák a körmeim :-) És már csak kettőt kell aludni a találkozásig :-)
Igy most OTDK javítás helyett inkább blogot írok, és próbálok megnyugodni. Utálom a dolgokat az utolsó pillanat utáni napra hagyni. Dehát amin az ember nem tud változtatni, abba bele kell törődnie. Legalábbis Bogárka mindig ezt szokta mondani.
Egyébként szombaton megbeszéltük a dolgokat. Szokásunkkal ellentétben aránylag nyugodtan és tárgyilagosan. Kiderült számomra, hogy megint csak magamnak gerjesztem a feszültségeket, ő is pontosan ugyanazt érzi, amit én. Csak éppen nem borul ki miatta. Velem ellentétben ugye... És azt is megállapítottuk, hogy mindketten úgy érezzük, ennél több kellene, sehogy sem jó így. Viszont egyikünk sem tudja mit lehetne tenni ebben a helyzetben. Meg lehet ezt oldani úgy, hogy ne sérüljön a két kis tündér? És ne sérüljön a kapcsolatunk? Jó lenne, ha valaki látná a megoldást. Tegnap úgy gondoltam, megkérdezem Zolit erről, Ő mindig tud szép okosakat mondani, de most nem segített. Teljes a tanácstalanság.
Közben meg újra elkezdtem parázni a nyelvvizsgától...