2006/12/11
2006/11/01
Szabadság, szerelem. Ritkán esik meg mostanában, hogy egy film ilyen hatással legyen rám. És főleg úgy, hogy egy általam eddig vörös libának tartott nő játsza a főszerepet. És sorra érnek a meglepetések... Úgy látszik, a barnaság sokat számít. Vagy a merész, őnvállaló szerep. "Hogy látva lássanak, hogy látva lássanak..."
2006/10/11
Sosem voltam az a főnök típus. Nem vagyok elég kemény hozzá. Ezt ma is sikerült bebizonyítani. Mégha valakit nem is kedvelek különösebben, akkor is nehéz neki rossz hírt mondanom. Kicsit hibásnak is érzem magam. Lehet többet kellett volna tennem.
De majd este hejrehozoma hangulatom- lengyel vendégünket, Jakobot elvisszük vacsorázni a Gringosba. Alakítom a nemzetközi kapcsolatrendszert- így is nevezhetjük. És tök jó érzés jó házigazdának lenni.
De majd este hejrehozoma hangulatom- lengyel vendégünket, Jakobot elvisszük vacsorázni a Gringosba. Alakítom a nemzetközi kapcsolatrendszert- így is nevezhetjük. És tök jó érzés jó házigazdának lenni.
2006/10/03
2006/10/02
2006/09/01
Csináltam egy ajándékot. Egy meglepetést. Olyat, amit most már nem is titkon, én is szeretnék magamnak. Megszerveztem mindent, jobban izgultam, mint az utóbbi években bármikor. És arra nem képes, hogy használható állapotban legyen holnap, hogy valóra válthassuk. A héten az első közös estén lenne... Hát ennyire rossz velem? Ennyire nem látja, mennyire szenevedek az egyedül-estéktől?
2006/08/15
Időnként úgy szeretnék csinálni valami őrültséget, amit nem kell megmagyarázni, csak élvezni, hogy mennyire jó, izgalmassá tenni a mindennapokat, hogy legyen min mosolyogni, amikor esik, legyen mit várni, amikor lassúak a percek.
Mint esernyővel leugrani egy toronyból, vagy csak azért csinálni valamit, mert tudni akarom milyen.
Mint esernyővel leugrani egy toronyból, vagy csak azért csinálni valamit, mert tudni akarom milyen.
2006/08/14
Ma a Blues Kerben ebédeltünk a lányokkal, mivel úgy gondoltuk, ennyit igazán megérdemlünk, hamár nincs kajálda, és mindannyian lusták voltunk főzni a hétvégén. Na ebből 2 órás ebédszünet lett, mivel utána még meg kellett kóstolni a szomszéd kávézó isteni élénkítőit, és a napsütötte, süppedős narancssárga kanapétól nehéz volt szabadulni. De isteni jól éreztem magam, tőlem akár szokássá avandzsálhatnánk az ebéd ezen formáját. Nesze neked munkakedv... De Judit bejelentette az amerikai utat Dórának is- mire ő félrenyelte a forró csokit.
Szép ez a mai nap...
Ja, és a Legyek ura a végletekig unalmas volt. Nagyon jó gyerekszínészek, de a könyv hangulatából semmit nem adott vissza.
Szép ez a mai nap...
Ja, és a Legyek ura a végletekig unalmas volt. Nagyon jó gyerekszínészek, de a könyv hangulatából semmit nem adott vissza.
2006/08/11
Igazán csodásan szép ez a mai nap. Amikor már délelőtt 10-kor megvan az adott napra adagolt sikerélmény, hogyan is lehetne rossz kedve az embernek? Békés, pénteki hangulat. Kár, hogy a hétvége is köznapi lesz most. És végre süt a nap!
Este pedig Golding: Legyek ura, Bárkaszínház. A kritikák alapján nagyon várom...
Este pedig Golding: Legyek ura, Bárkaszínház. A kritikák alapján nagyon várom...
2006/08/07
Nagyon kellemes napunk volt tegnap, bár majdnem kudarcba fulladt az egész. Mikor elindultunk Szegedről százágra sütött a nap, 3-szor öltöztem át, mire megtaláltam az ideális lenge ruházatot. Kecskemétem már szakadt az eső, Szentendrén pedig- ahová indultunk- 18 fok volt és minden csupa víz. Elkeseredetten indultunk visszafelé, de szerencsére eszembe jutott a Jövő háza, úgyhogy bementünk oda. Ajánlom mindenkinek felnőt fejjel is, mi simán eltöltöttünk bent 5 órát, pedig csak a legérdekesebb dolgokat néztük meg, próbáltuk ki. Norbi szerint nem is én lettem volna, ha nem hagyok el valamit: valami hülye mágneskártyát adtak a belépőhöz, egy sor számítógépes program csak azal működött- persze, hogy otthagytam az egyikben. De ezt is szerencsésen megoldottuk. Megnéztük az ARC kiállítást, utána vacsora a kedvenc Isten háta mögötti éttermünkben, és már este volt.
Ma megint munka... immár a Portugálok nélkül. Nekem fognak hiányozni, bár nem hiszem, hogy ez fordítva is igaz. Megint megerősödött bennem a tudat, hogy a nyitottségomon, a kommunikációs képességeimen javítani kellene. Lenne mit.
Ma megint munka... immár a Portugálok nélkül. Nekem fognak hiányozni, bár nem hiszem, hogy ez fordítva is igaz. Megint megerősödött bennem a tudat, hogy a nyitottségomon, a kommunikációs képességeimen javítani kellene. Lenne mit.
2006/07/07
Egy hetet töltöttünk Santorini csodás szigetén. Az utinaplóm:
Sanorini, 2006. június 25-július 2.
Első nap.
A gépünk délután 5-kor indult Ferihegyről. Jó rohanós délelőttünk volt, de szerencsére mindent sikerült gyorsan elintézni, negyed 4-re már a reptéren voltunk. De mint kiderült, utastársaink megint megelőztek minket, mi vettük át utoljára a jegyet az Apollón travel pultjánál, és a check-in pultnál már végtelen hosszú sorok kígyóztak. Viszont most az egyszer sikerült jó sort választani, így nemcsak az a luxus adatott meg, hogy egymás mellett üljünk, de ráadásul az ablak mellett tehettük mindezt. Elbúcsúztunk anyuéktól és már húztunk is be a senki földjére, ahol már kezdett erőt venni rajtunk a "nyaralás érzés". Elnézelődtük a boltokban, és pár perc múlva már azt vettük észre, hogy megvolt a last call a gépünkre. Rohantunk a pulthoz, aholis kiderült, hogy ez nem a mi gépünk, a Travel Service is indított egy gépet Heraklionba pár perccel a miénk előtt. A nagy izgalomra ittunk egy sört, és már szálltunk is fel a repülőre. Ahol kijelentették, hogy fél órát kell várnunk a felszállással, mert a Heraklioni légtér tele van. Nem nagyon értem, hogy honnan tudták, hogy 3 óra múlva, amikor odaérünk, akkor is tele lesz, mint ahogy azt sem, hogy ha mindig tele van ilyenkor, akkor miért megy ilyenkor a charter. Na mindegy. Mikor leszálltunk Krétán, nekünk is ki kellett szállni, egy tranzitváróban voltunk kb. fél órát, mikor betereltek bennünket a buszokba és elindultunk a géphez. Illetve csak indultunk volna, ugyanis újra visszatereltek minket a váróba azzal, hogy kis gond akadt a géppel, de nyugi, 5 perc és elintézik. Persze az 5 percből 45 lett, és a gépen derült ki, hogy a görögök túltankolták a repülőt, ezért nem tudott volna Santorinin leszállni, vissza kellett varázsolni a kerozint. 20 perc repülés után értünk Santorinire, 2 óra késéssel. A leszállás elég kalandos volt, a szél dobálta a gépet, és végig úgy éreztük, a vízre fogunk leszállni, a kifutópálya a vízben végződik.
Szerencsére utána minden rendben volt, meglepően kellemes apartmant kaptunk (Mary), ájultan zuhantunk ágyba.
Második nap.
Reggel jól elaludtunk. Negyed 10-kor ébredtünk fel, 10-ig volt reggeli, de még fogalmunk sem volt hol. Gyorsan összekaptuk magunkat, megkerestük a Vénusz hotelt, ahol a reggeli volt. Az egyik felszolgálónak mondtuk, hogy kik vagyunk, de fogalma sem volt semmiről, azt mondta, a reggeli csak a hotel vendégeinek van. Felhívtam a képviselőnket, aki azt mondta, mindjárt intézkedik, várjuk ott ahol vagyunk, mindjárt küld valakit. Persze senki sem jött, felhívtam újra a képviselőt, aki nem értette, miért nem rendeződött még az ügy. Aztán egyszercsak azt mondta a nő, akivel eddig hadakoztunk, hogy együnk. Összeszedtük a maradékokat, így legalább nem korgott a gyomrunk, de nem győzött meg minket a helyzet arról, hogy holnap is lesz reggelink.
11-re elmentünk a fejtágításra, befizettünk a csütörtöki vulkántúrára, de a többi nem nagyon hatöt meg minket. Elmentünk inkább útikönyv, sapka és robogó után vadászni. Hihetetlen, de találtunk magyar nyelvű Santorini könyvet. Otthon egy sincs, amiben 1 oldalnál több lenne erről a szigetről, itt pedig egy egész kötet...
A robogóbérlésnél azt mondták, hogy épp nincs 125 cc-s motorjuk, ezért kapunk egy choppert ugyanazért a pénzért, és holnap kicserélik robogóra. Mikor megláttuk a motorunkat, és kiderült, hogy egy hétre csak 20 euróval több, mint a robogó, azonnal döntöttünk: ez kell egy hétre.
Új szerzeményünkkel elindultunk felfedezni a szigetet, Csak mentünk, teljesen céltalanul. Eljutottunk Firáig, de megtekintését későbbre halasztottuk. Perissában meg akartunk mártózni a vízben, de olyan hideg volt, hogy csak térdig merészkedtem bele. Megnéztük a Red Beachet is, tényleg egészen drámai. Késő délután már csak a panorámát volt erőnk bámulni. Visszamentünk az apartmanba, pihentük egy órát, majd utánanéztünk a vacsorának, ugyanúgy a Vénuszban. Meglepően gördülékenyen ment a dolog, azonban a kaja a legnagyobb jóindulattal sem volt jónak, sem bőségesnek tekinthető. Örültünk, hogy Perissában nem hagytuk ki a gyrost.
3. nap
Reggeli után (ami akkor sem volt jobb, ha időben mentünk) felmentünk megnézni az ókori Thirát. Megint hálát adhattunk az égnek és az eszünknek, hogy erős motort béreltünk, a macskaköves szerpentin nem lehet egyszerű egy kis robogóval. Fent olyan hihetetlen erős szél fújt, hogy szinte kapaszkodni kellett, hogy el ne vigyen. De a kilátás csodálatos volt. Már azért megérte.
Utána az egész napot a mesés Firában töltöttük. Beültünk egy étterembe a kalderán, megkerestük a kereskedelmi kikötőt, de most nem volt bent csak 2 kis komp. Utána nagy nehezen megtaláltuk a "belvárosi" kikötőt is, és úgy döntöttünk, lemegyünk lépcsőn, felfelé pedig a felvonót választjuk. Nem is lett volna olyan nagy gond a lépcsőzés, ha nem hatotta volna át az utat a már-már elviselhetetlen szamár szar szag. Gondolhatjátok, hogy ahol majd' száz szamár "parkol" egész nap, és termékeiket egész nap tűzi a nap.. gyomorforgató volt. Pedig épp akkor dicsértük meg a görögöket a tisztaságért.
Megnéztük az régészeti múzeumot is, nem volt rossz, de semmi extra, kivéve talán a módszert, hogyan rekonstruálták a fából készült tárgyakat: az elkorhadt fa helyén maradt üregeket kiöntötték gipszből.
Hazafelé még felmentünk a Kamarit és Perissát elválasztó nagy hegyre, majd pihentünk egy kicsit és irány a vacsora, ami még rosszabb volt, mint előző este. Levezetésképpen végigsétáltunk Kamari parti sétányán, majd nyugovóra tértünk.
4. nap
Az egész napot Oiaban töltöttük. Elsétálgattunk a házak között, Ouzot ittuk a teraszokon, megnéztük kikötőt. A Fira Oia úton felfedeztük az üzeneteket, ezért lementünk a partra fehér kavicsot keresni, majd mi is kiraktuk a magunk feliratát. Délután visszajöttünk Kamariba, és kipróbáltuk az Index fórumon sokat dicsért Gyros Time-ot. Mondhatom, hatalmas csalódás volt. Egész Santorinin nem tapasztaltunk még ilyen bunkóságot, mint ebben a talponállóban. A bajszos tulaj tényleg ott volt, de fontosabb volt neki a beszélgetés, mint a kiszolgálás. Egy nagyképű flegma rasztahajú szolgált ki minket, nagyon nagy úr volt. Még az útszéli lakókocsis is sokkal emberibb volt ennél. A gyros jó volt, de semmi extra.
Este visszamentünk Oiaba megnézni a naplementét. Kerestünk egy éttermet, ott vacsoráztunk, közben szép lassan lement a nap. A taps sajnos elmarat, legalábbis az étterem vendégei közül csak én tapsoltam. Megint iszonyatos szél volt, az étterem fél pohárkészletét összetörte, és szenvedtem a hajamtól. A naplemente viszont szép tényleg volt.
5. nap
Elmentünk megnézni a vulkánt az utazási iroda által szervezett úton. A vulkán valóban lenyűgözően nézett ki, különösen a partvonala, még a hajóról. Felmentünk az 1956-ban létrejött kráterekig, ahol még érezni lehet az aktivitást, azonban nem volt időnk megvárni, ugyanis rohanni kellett vissza a hajóra. Utána a meleg vizű forrásokhoz vitt a hajó, amelyek a vulkáni működés miatt melege. Én nem úsztam be, mert nagyon messze állt meg a hajó, és csak fél órát hagytak arra, hogy valaki beérjen és vissza, ami nagyon rövidnek tűnt. És valóban, az úszó társaság egy része még a felénél sem tartott az odaútnak, amikor már kürtölni kezdett a hajó. Persze a legtöbben nem törődtek vele, mentek tovább, a végén azonban az egész inkább úszóversenyhez hasonlított....
Végül a hajó elvitt minket a szembe szigetre egy halászfaluba, ahol viszont 2,5 óránk volt, ami alatt majdnem meghaltunk az unalomtól.Nem értem, hogy mi a jó égnek kellett ennyire sietni, ha egy teljesen érdektelen kikötőben ücsörgünk órákat... Nem mentünk fel a hegytetőn található faluba, mert nem találtuk érdekesnek, és a többiek elbeszéléséből kiderült, hogy valóban nem is az. A másik indok az volt, hogy Firában már elegünk lett a szamár ürülék mindent átható szagából. Beültünk egy helyi tavernába enni, és rá kellett jönnünk, hogy nem a Gyros Time-ban a legszörnyűbb a kiszolgálás. Norbi kért egy ouzót, mire kihoztak neki egy üveg (2dl) ouzót úgy magában, víz nélkül, melegen, egy olyan üvegben, ami csupa por volt, mintha 10 éve a polcon lenne. A kaja is rémes volt... a kiszolgálásról nem is szólva. Kardhalat ettem és töltött paradicsomot.
Amikor hazaértünk, semmihez sem volt kedvünk, elmentünk a Vénuszba vacsorázni, majd lefeküdtünk.
6. nap
Délelőtt elmentünk megnézni a világítótornyot, majd vissza kellett jönnünk az apartmanba, mert nem töltöttem fel az elemeket a fényképezőbe. De egyébként sem tudtunk mit kitalálni... rá kellett jönnünk, hogy kezdünk unatkozni Santorinin. Elmentünk, ettünk egy gofrit, majd nagy nehezen rászántuk magunkat, és elindultunk Red Beach felé, hogy strandoljunk kicsit. Igen, jól hallottátok. Amit csak végső unalmunkban szokunk megkockáztatni. Ott töltöttük az egész délutánt, leginkább olvastunk.
Vacsorázni Firába mentünk, közben megnéztük a naplementét, megint csodálatos volt.
7. nap
A nap nagy részét azzal töltöttük, hogy végigjártuk a legszebb helyeket a szigeten. Az előző napokban sokszor elátkoztam az állandó szelet, ezen a napon azonban megtudtam, hogy milyen, amikor nem fúj. Mire délután újra a Red Beach-nél kötöttünk ki, már egyáltalán nem találtam olyan jéghidegnek a vizet. Talán sosem esett még ilyen jól a tenger.
Este megkóstoltuk a "meat balls in tomato souce" nevű helyi jellegzetességét, és abszolút kedvencünk lett.
8. nap
Délig kellett elhagynunk a szobát, és annyira letört minket a búcsúzás, hogy kihagytuk az utolsó reggelit. Helyette elmentünk abba az étterembe, ahol először ettünk. Megkóstoltam a moussaka-t, nem volt ehetetlen, de nem lesz a kedvencem. Utána elmentünk a világítótoronyhoz, melyet kétségkívül a sziget egyik legszebb részének avattunk. És a legszebb tengerpartnak, amit valaha láttunk. Még rengeteg időnk volt, az idő pedig forró, úgyhogy kitaláltuk, hogy az előzetes tervekkel ellentétben fürdünk egyet. Csakhogy a fürdőruhám a táska alján, amit így is alig bírtunk lezárni... Jobbnak láttuk, ha veszünk gyorsan egyet.
Lementünk egy partra, ahol olyan nagy kövek voltak, hogy alig bírtunk bemenni a vízbe. Mivel jó alaposan lehorzsoltam a térdem, úgy döntöttünk, hogy más strandot keresünk. Egy helyen ki volt írva: Tropical beach, és a képen pálmafás strand... gondoltuk megnézzük. A pálmafák tényleg ott voltak. Kiszáradva. ez egy tönkrement strand volt, de a víz kellemes, és lassan mélyülő.
Utána megejtettük az utolsó vacsoránkat a szigeten, a legszebb helyen, ahol voltunk (Akrotori szélén egy étterem, csodás kilátással a kelderára). Mivel nem volt húsgombóc, kitaláltam, hogy rendeljünk ún. ?görög tál?-at, ami csupa helyi jellegzetességből állt. Felét sem ettük meg :-) De már tudjuk, legközelebb mit nem kell rendelni.
Már csak annyi időnk maradt, hogy visszamenjünk a csomagjainkért és leadjuk a motort. Megint megszakadt a szívem, hogy véget ért a nyaralás. Mókuskerék...
Sanorini, 2006. június 25-július 2.
Első nap.
A gépünk délután 5-kor indult Ferihegyről. Jó rohanós délelőttünk volt, de szerencsére mindent sikerült gyorsan elintézni, negyed 4-re már a reptéren voltunk. De mint kiderült, utastársaink megint megelőztek minket, mi vettük át utoljára a jegyet az Apollón travel pultjánál, és a check-in pultnál már végtelen hosszú sorok kígyóztak. Viszont most az egyszer sikerült jó sort választani, így nemcsak az a luxus adatott meg, hogy egymás mellett üljünk, de ráadásul az ablak mellett tehettük mindezt. Elbúcsúztunk anyuéktól és már húztunk is be a senki földjére, ahol már kezdett erőt venni rajtunk a "nyaralás érzés". Elnézelődtük a boltokban, és pár perc múlva már azt vettük észre, hogy megvolt a last call a gépünkre. Rohantunk a pulthoz, aholis kiderült, hogy ez nem a mi gépünk, a Travel Service is indított egy gépet Heraklionba pár perccel a miénk előtt. A nagy izgalomra ittunk egy sört, és már szálltunk is fel a repülőre. Ahol kijelentették, hogy fél órát kell várnunk a felszállással, mert a Heraklioni légtér tele van. Nem nagyon értem, hogy honnan tudták, hogy 3 óra múlva, amikor odaérünk, akkor is tele lesz, mint ahogy azt sem, hogy ha mindig tele van ilyenkor, akkor miért megy ilyenkor a charter. Na mindegy. Mikor leszálltunk Krétán, nekünk is ki kellett szállni, egy tranzitváróban voltunk kb. fél órát, mikor betereltek bennünket a buszokba és elindultunk a géphez. Illetve csak indultunk volna, ugyanis újra visszatereltek minket a váróba azzal, hogy kis gond akadt a géppel, de nyugi, 5 perc és elintézik. Persze az 5 percből 45 lett, és a gépen derült ki, hogy a görögök túltankolták a repülőt, ezért nem tudott volna Santorinin leszállni, vissza kellett varázsolni a kerozint. 20 perc repülés után értünk Santorinire, 2 óra késéssel. A leszállás elég kalandos volt, a szél dobálta a gépet, és végig úgy éreztük, a vízre fogunk leszállni, a kifutópálya a vízben végződik.
Szerencsére utána minden rendben volt, meglepően kellemes apartmant kaptunk (Mary), ájultan zuhantunk ágyba.
Második nap.
Reggel jól elaludtunk. Negyed 10-kor ébredtünk fel, 10-ig volt reggeli, de még fogalmunk sem volt hol. Gyorsan összekaptuk magunkat, megkerestük a Vénusz hotelt, ahol a reggeli volt. Az egyik felszolgálónak mondtuk, hogy kik vagyunk, de fogalma sem volt semmiről, azt mondta, a reggeli csak a hotel vendégeinek van. Felhívtam a képviselőnket, aki azt mondta, mindjárt intézkedik, várjuk ott ahol vagyunk, mindjárt küld valakit. Persze senki sem jött, felhívtam újra a képviselőt, aki nem értette, miért nem rendeződött még az ügy. Aztán egyszercsak azt mondta a nő, akivel eddig hadakoztunk, hogy együnk. Összeszedtük a maradékokat, így legalább nem korgott a gyomrunk, de nem győzött meg minket a helyzet arról, hogy holnap is lesz reggelink.
11-re elmentünk a fejtágításra, befizettünk a csütörtöki vulkántúrára, de a többi nem nagyon hatöt meg minket. Elmentünk inkább útikönyv, sapka és robogó után vadászni. Hihetetlen, de találtunk magyar nyelvű Santorini könyvet. Otthon egy sincs, amiben 1 oldalnál több lenne erről a szigetről, itt pedig egy egész kötet...
A robogóbérlésnél azt mondták, hogy épp nincs 125 cc-s motorjuk, ezért kapunk egy choppert ugyanazért a pénzért, és holnap kicserélik robogóra. Mikor megláttuk a motorunkat, és kiderült, hogy egy hétre csak 20 euróval több, mint a robogó, azonnal döntöttünk: ez kell egy hétre.
Új szerzeményünkkel elindultunk felfedezni a szigetet, Csak mentünk, teljesen céltalanul. Eljutottunk Firáig, de megtekintését későbbre halasztottuk. Perissában meg akartunk mártózni a vízben, de olyan hideg volt, hogy csak térdig merészkedtem bele. Megnéztük a Red Beachet is, tényleg egészen drámai. Késő délután már csak a panorámát volt erőnk bámulni. Visszamentünk az apartmanba, pihentük egy órát, majd utánanéztünk a vacsorának, ugyanúgy a Vénuszban. Meglepően gördülékenyen ment a dolog, azonban a kaja a legnagyobb jóindulattal sem volt jónak, sem bőségesnek tekinthető. Örültünk, hogy Perissában nem hagytuk ki a gyrost.
3. nap
Reggeli után (ami akkor sem volt jobb, ha időben mentünk) felmentünk megnézni az ókori Thirát. Megint hálát adhattunk az égnek és az eszünknek, hogy erős motort béreltünk, a macskaköves szerpentin nem lehet egyszerű egy kis robogóval. Fent olyan hihetetlen erős szél fújt, hogy szinte kapaszkodni kellett, hogy el ne vigyen. De a kilátás csodálatos volt. Már azért megérte.
Utána az egész napot a mesés Firában töltöttük. Beültünk egy étterembe a kalderán, megkerestük a kereskedelmi kikötőt, de most nem volt bent csak 2 kis komp. Utána nagy nehezen megtaláltuk a "belvárosi" kikötőt is, és úgy döntöttünk, lemegyünk lépcsőn, felfelé pedig a felvonót választjuk. Nem is lett volna olyan nagy gond a lépcsőzés, ha nem hatotta volna át az utat a már-már elviselhetetlen szamár szar szag. Gondolhatjátok, hogy ahol majd' száz szamár "parkol" egész nap, és termékeiket egész nap tűzi a nap.. gyomorforgató volt. Pedig épp akkor dicsértük meg a görögöket a tisztaságért.
Megnéztük az régészeti múzeumot is, nem volt rossz, de semmi extra, kivéve talán a módszert, hogyan rekonstruálták a fából készült tárgyakat: az elkorhadt fa helyén maradt üregeket kiöntötték gipszből.
Hazafelé még felmentünk a Kamarit és Perissát elválasztó nagy hegyre, majd pihentünk egy kicsit és irány a vacsora, ami még rosszabb volt, mint előző este. Levezetésképpen végigsétáltunk Kamari parti sétányán, majd nyugovóra tértünk.
4. nap
Az egész napot Oiaban töltöttük. Elsétálgattunk a házak között, Ouzot ittuk a teraszokon, megnéztük kikötőt. A Fira Oia úton felfedeztük az üzeneteket, ezért lementünk a partra fehér kavicsot keresni, majd mi is kiraktuk a magunk feliratát. Délután visszajöttünk Kamariba, és kipróbáltuk az Index fórumon sokat dicsért Gyros Time-ot. Mondhatom, hatalmas csalódás volt. Egész Santorinin nem tapasztaltunk még ilyen bunkóságot, mint ebben a talponállóban. A bajszos tulaj tényleg ott volt, de fontosabb volt neki a beszélgetés, mint a kiszolgálás. Egy nagyképű flegma rasztahajú szolgált ki minket, nagyon nagy úr volt. Még az útszéli lakókocsis is sokkal emberibb volt ennél. A gyros jó volt, de semmi extra.
Este visszamentünk Oiaba megnézni a naplementét. Kerestünk egy éttermet, ott vacsoráztunk, közben szép lassan lement a nap. A taps sajnos elmarat, legalábbis az étterem vendégei közül csak én tapsoltam. Megint iszonyatos szél volt, az étterem fél pohárkészletét összetörte, és szenvedtem a hajamtól. A naplemente viszont szép tényleg volt.
5. nap
Elmentünk megnézni a vulkánt az utazási iroda által szervezett úton. A vulkán valóban lenyűgözően nézett ki, különösen a partvonala, még a hajóról. Felmentünk az 1956-ban létrejött kráterekig, ahol még érezni lehet az aktivitást, azonban nem volt időnk megvárni, ugyanis rohanni kellett vissza a hajóra. Utána a meleg vizű forrásokhoz vitt a hajó, amelyek a vulkáni működés miatt melege. Én nem úsztam be, mert nagyon messze állt meg a hajó, és csak fél órát hagytak arra, hogy valaki beérjen és vissza, ami nagyon rövidnek tűnt. És valóban, az úszó társaság egy része még a felénél sem tartott az odaútnak, amikor már kürtölni kezdett a hajó. Persze a legtöbben nem törődtek vele, mentek tovább, a végén azonban az egész inkább úszóversenyhez hasonlított....
Végül a hajó elvitt minket a szembe szigetre egy halászfaluba, ahol viszont 2,5 óránk volt, ami alatt majdnem meghaltunk az unalomtól.Nem értem, hogy mi a jó égnek kellett ennyire sietni, ha egy teljesen érdektelen kikötőben ücsörgünk órákat... Nem mentünk fel a hegytetőn található faluba, mert nem találtuk érdekesnek, és a többiek elbeszéléséből kiderült, hogy valóban nem is az. A másik indok az volt, hogy Firában már elegünk lett a szamár ürülék mindent átható szagából. Beültünk egy helyi tavernába enni, és rá kellett jönnünk, hogy nem a Gyros Time-ban a legszörnyűbb a kiszolgálás. Norbi kért egy ouzót, mire kihoztak neki egy üveg (2dl) ouzót úgy magában, víz nélkül, melegen, egy olyan üvegben, ami csupa por volt, mintha 10 éve a polcon lenne. A kaja is rémes volt... a kiszolgálásról nem is szólva. Kardhalat ettem és töltött paradicsomot.
Amikor hazaértünk, semmihez sem volt kedvünk, elmentünk a Vénuszba vacsorázni, majd lefeküdtünk.
6. nap
Délelőtt elmentünk megnézni a világítótornyot, majd vissza kellett jönnünk az apartmanba, mert nem töltöttem fel az elemeket a fényképezőbe. De egyébként sem tudtunk mit kitalálni... rá kellett jönnünk, hogy kezdünk unatkozni Santorinin. Elmentünk, ettünk egy gofrit, majd nagy nehezen rászántuk magunkat, és elindultunk Red Beach felé, hogy strandoljunk kicsit. Igen, jól hallottátok. Amit csak végső unalmunkban szokunk megkockáztatni. Ott töltöttük az egész délutánt, leginkább olvastunk.
Vacsorázni Firába mentünk, közben megnéztük a naplementét, megint csodálatos volt.
7. nap
A nap nagy részét azzal töltöttük, hogy végigjártuk a legszebb helyeket a szigeten. Az előző napokban sokszor elátkoztam az állandó szelet, ezen a napon azonban megtudtam, hogy milyen, amikor nem fúj. Mire délután újra a Red Beach-nél kötöttünk ki, már egyáltalán nem találtam olyan jéghidegnek a vizet. Talán sosem esett még ilyen jól a tenger.
Este megkóstoltuk a "meat balls in tomato souce" nevű helyi jellegzetességét, és abszolút kedvencünk lett.
8. nap
Délig kellett elhagynunk a szobát, és annyira letört minket a búcsúzás, hogy kihagytuk az utolsó reggelit. Helyette elmentünk abba az étterembe, ahol először ettünk. Megkóstoltam a moussaka-t, nem volt ehetetlen, de nem lesz a kedvencem. Utána elmentünk a világítótoronyhoz, melyet kétségkívül a sziget egyik legszebb részének avattunk. És a legszebb tengerpartnak, amit valaha láttunk. Még rengeteg időnk volt, az idő pedig forró, úgyhogy kitaláltuk, hogy az előzetes tervekkel ellentétben fürdünk egyet. Csakhogy a fürdőruhám a táska alján, amit így is alig bírtunk lezárni... Jobbnak láttuk, ha veszünk gyorsan egyet.
Lementünk egy partra, ahol olyan nagy kövek voltak, hogy alig bírtunk bemenni a vízbe. Mivel jó alaposan lehorzsoltam a térdem, úgy döntöttünk, hogy más strandot keresünk. Egy helyen ki volt írva: Tropical beach, és a képen pálmafás strand... gondoltuk megnézzük. A pálmafák tényleg ott voltak. Kiszáradva. ez egy tönkrement strand volt, de a víz kellemes, és lassan mélyülő.
Utána megejtettük az utolsó vacsoránkat a szigeten, a legszebb helyen, ahol voltunk (Akrotori szélén egy étterem, csodás kilátással a kelderára). Mivel nem volt húsgombóc, kitaláltam, hogy rendeljünk ún. ?görög tál?-at, ami csupa helyi jellegzetességből állt. Felét sem ettük meg :-) De már tudjuk, legközelebb mit nem kell rendelni.
Már csak annyi időnk maradt, hogy visszamenjünk a csomagjainkért és leadjuk a motort. Megint megszakadt a szívem, hogy véget ért a nyaralás. Mókuskerék...
2006/05/23
Hiába a mindennapok, hiába a sok feladat, a sok határidő, a sok gond, baj, csak az vagyok, csak nem tagadhatom meg önmagam. Már nyílnak a pipacsok, és ilyenkor... álmodni szeretnék mint Óz birodalmában a pipacstengerben. És a lelkem egyik fele ezt is teszi. Néha, nagyon ritkán, amikor egyedül vagyok, érzem, hogy nem lehet így élni.
Egy nap arra ébredek, hogy olyan vagyok, mint a felnőttek...Repül az idő, és én a mindennapi bajok elfeledtetik velem, hogy nem ezért vagyok itt. Hogy más a feladatom... Valami nagyon nagyot szeretnék alkotni, hogy kapjak helyet az emberek emlékezetében. Hogy tudjak arra gondolni, hogy voltam valaki. De közben nem szabad elveszíteni a lelkemet. Nem szabad, hogy az örvény magával sodorja. Nem akarom, hogy a mindennapok rabjaként az érzésim el legyenek nyomva. Hiszen csak ezekre emlékszem...
Pénteken Kentaur visszatért, és én jelen voltam. Feltépte a kötéseket. Olyan gondolatokat és érzéseket szabadított fel, amiket már rég letűntnek hittem. Visszakaptam az angyalszárnyakat, már csak rajtam múlik, meddig repülök velük.Rengeteget kaptam attól az estétől, pedig csak egy hajszálon múlt, hogy ott lehettem. Ott lehettünk. Mert Vele voltam, akiről nem tudtam, hogy képes ugyanezt átélni. De értette és tetszett neki. Hihetetlen felemelő érzés volt...
Egy nap arra ébredek, hogy olyan vagyok, mint a felnőttek...Repül az idő, és én a mindennapi bajok elfeledtetik velem, hogy nem ezért vagyok itt. Hogy más a feladatom... Valami nagyon nagyot szeretnék alkotni, hogy kapjak helyet az emberek emlékezetében. Hogy tudjak arra gondolni, hogy voltam valaki. De közben nem szabad elveszíteni a lelkemet. Nem szabad, hogy az örvény magával sodorja. Nem akarom, hogy a mindennapok rabjaként az érzésim el legyenek nyomva. Hiszen csak ezekre emlékszem...
Pénteken Kentaur visszatért, és én jelen voltam. Feltépte a kötéseket. Olyan gondolatokat és érzéseket szabadított fel, amiket már rég letűntnek hittem. Visszakaptam az angyalszárnyakat, már csak rajtam múlik, meddig repülök velük.Rengeteget kaptam attól az estétől, pedig csak egy hajszálon múlt, hogy ott lehettem. Ott lehettünk. Mert Vele voltam, akiről nem tudtam, hogy képes ugyanezt átélni. De értette és tetszett neki. Hihetetlen felemelő érzés volt...
Kentaur: Az örvény alján
zsúfolt utca, füst és gáz
mellettem sok idegen
embertelen bábszínház
hagyom, hogy a szél vigyen
öntudatom nélkül sodorjon az örvény lefelé
nincsen szó nincsen kéz
ami megfordíthat még
könnyű így
szépen, lassan elveszítem önmagam
míg a múlt csak egy kép
halvány körvonalakban előttem az út
de nem mondja meg senki, hova visz
hol a cél? hol a vég?
létezik-e ahol
eltűnik a szürkeség
csillagfényben fürdenék
most fáradt hangom Téged hív
örvény mélybe hullok így
SEGÍTS!
ez a szűk, sötét folyosó
a pokolba vezet
hallom én, ahogy hívsz,
suttogod a nevemet
minden árnyék idegyűlt
hogy szembenézzek velük most
vége hát! nincs tovább!
túl ezen az ajtón
eltűnik a szürkeség
csillagfényben fürdenék
most fáradt hangom Téged hív
örvény mélybe hullok így
SEGÍTS!
zsúfolt utca, füst és gáz
mellettem sok idegen
embertelen bábszínház
hagyom, hogy a szél vigyen
öntudatom nélkül sodorjon az örvény lefelé
nincsen szó nincsen kéz
ami megfordíthat még
könnyű így
szépen, lassan elveszítem önmagam
míg a múlt csak egy kép
halvány körvonalakban előttem az út
de nem mondja meg senki, hova visz
hol a cél? hol a vég?
létezik-e ahol
eltűnik a szürkeség
csillagfényben fürdenék
most fáradt hangom Téged hív
örvény mélybe hullok így
SEGÍTS!
ez a szűk, sötét folyosó
a pokolba vezet
hallom én, ahogy hívsz,
suttogod a nevemet
minden árnyék idegyűlt
hogy szembenézzek velük most
vége hát! nincs tovább!
túl ezen az ajtón
eltűnik a szürkeség
csillagfényben fürdenék
most fáradt hangom Téged hív
örvény mélybe hullok így
SEGÍTS!
2006/02/23
Hazajöttünk... bemásolom az útinaplómat:
Mombasa, Kenya 2006-02-15 16.20.
Nos, itt vagyunk...
A repülőút pont annyira volt borzalmas, mint hittem. Volt egy holtpont, fél 1 körül, mikoris ?technikai leszállást? hajtottunk végre Hurghada (Egyiptom) repterén, és egy órácskára betereltek minket egy koszos, lepukkant, kihalt váróba. Na, az rémísző volt. De végül egy órával hamarabb, itteni idő szerint 8-kor (otthon 6) landoltunk. Dög meleg... ez volt az első benyomásunk. De akkor ámultunk el igazán, mikor elindultunk a szállodához, és láttuk, hogyan élnek az emberek. Igaz, később megnyugtattak, hogy ez helyi viszonylatban egy jóléti ország, mert nem éheznek- bár ez leggyakrabban a természet gyümölcseinek köszönhető. Az innen alig 150 km-re lévő Szomáliában naponta 500-en halnak éhen. Igaz, idén hatalmas a szárazság itt is, az északi területek lakói már Etiópiába járnak át élelemért. Ez jó. Etiópiába kajáért...
Szóval reggel volt, nyűgösek voltunk, és mindjárt közölték velünk, hogy csak 2 körül vehetjük át a szobánkat. De addig megvendégeltek bennünket, az idegenvezető elmondta a szokásosat. Kicsit furcsa volt, hogy ezen a héten nincs 2 napos szafari, mert az amerikaiak lefoglalták az összes repülőt, de kénytelenek voltunk beletörődni... ez van, ezt kell szeretni. Sebaj, úgyis a szafari miatt jöttünk, hát most 3 napig élvezhetjük. A beachboyokkal való huzavonát elvetettük, kicsit sem vagyok jó alkudozásban, és annyira feszített a programterv- Mombasát és a búvárkodást sem akartuk kihagyni, és így legalább nyugis volt az első napunk.
Mikor megláttuk a szállodát (Bamburi Beach Hotel), erősen az az érzésem támadt, ami azóta sem múlt el: Afrikában találtuk meg a földi paradicsomot. Igaz, a szobánkat még egy negyed óráig nem vehettük át, de a recepció előtti hallban elfogyasztott kókuszdióban tálalt gyümölcskoktél, a háttérben lágy patakcsobogással maximálisan kárpótolt bennünket.
A szoba... végülis elmegy, a Tunéziában tapasztalt szőnyegtelenség, különtolt ágyak, de azért alvásra jó. Légkondi is van, megy mint a meszes egyfolytában. Nem törődtünk a csomagolással, nyomban elindultunk a felfedezőútra: medencék (2 db, nagyon szép), pálmafák, bárok (all inclusive ellátásban minden ingyen), helyi sör. Megkóstoltuk az ebédet is, egész jó, de azért magyar ízlés szerint kicsit kevés a hús és furcsák az ízek. A tengerpart először megdöbbentett, bár mondták, hogy apály idején eltűnik a víz, nade, hogy ennyire... és pláne, hogy egy óra múlva már a szálloda teraszától fél méterre volt. A tengervíz olyan, mintha termálvízben csücsülnél, kifejezetten meleg érzés volt, ráadásul a hínáros, zavaros volt nagyon. A beachboyokat le lehet rázni pár határozott ?no?-val, de akkor sem erőszakosak, ha beszélgetésbe elegyedsz velük. Csak éppen hihetetlen kitartóak.
De egyébként is mindenki olyan kedves... minden megnyilvánulásuk azért van, hogy segítsenek neked, hogy jobban érezd magad. Annak ellenére, pedig, hogy a mi értékrendünk szerint ők nyomorognak.
A délután további részében kihasználtuk a nyugágyakat és a korlátlan italfogyasztást, majd mikor lement a nap, és mi sem bírtuk már, aludtunk pár órát.
A vacsora... kár lett volna kihagyni. Mivel Valentin nap volt, az étteremből kihordták az asztalokat a medence köré... gyertyafény, pálmafák, hangulatos zene, séta az óceánparton... Még az én romantikus fantáziám is kevés ennek a kiötléséhez. És amit a parton láttunk... vagy ötven tarisznyarák grosszált a homokban hihetetlen sebességgel. Ez már nekünk is elég volt egy napra az élményekből.
Reggel korán keltünk, mert mentünk Mombasába, 8-ra jött értünk a busz, de még előtte reggeli, akárhogy is nézzük, otthoni idő szerint fél6-kor keltünk. És ez semmi, a búvárkodáshoz és a szafarihoz otthoni idő szerint 3-kor kell majd kelnünk. Na de valamit valamiért... Először egy zöldségpiacot néztünk meg, ami érdekes volt, de én igenis kíváncsi lettem volna a húspiacra, ahová azért nem vittek el minket, mert szerintük a legjobb út lett volna a vegetáriánusság felé. Utána megnéztük az elefántcsont kaput, a majomkenyérfákat és a Jézus erődöt, leginkább az idegenvezető meséje volt érdekes, nem a látnivalók. Nade majd ha otthon nevelem a hatalmas majomkenyérfát... mindenki csak ámulni fog :-) Végül pedig voltunk a fafaragóknál, vettünk egy elefántot. A délután megint napozással, evéssel-ivással telt, most pedig várjuk a vacsorát.
Masai Mara Nemzeti Park, Kenya 2006. február 17. 9.09.
Tegnap búvárkodni voltunk (Paradise Divers). Kora hajnalban jött értünk a busz, és borzasztó hosszú ideig tartott, amíg elértünk a kikötőig. Több órahosszáig. 10 óra körül hajóztunk ki egy eléggé lélekvesztőnek tűnő kis hajón, de nyugodt volt az óceán, nem kellett aggódni. Először delfineket próbáltunk keresni, de nem sok sikerrel, láttuk ugyan párnak a hátuszonyát, és kicsit kijöttek a vízből, de nem sokat mutattak magukból. A korallzátonyon azonban egész más volt a helyzet. Én már a hajón jeleztem, hogy nem vagyok nagy úszó, de abban egyeztünk meg, hogy a mentőövbe kapaszkodva nem lesz gond. Végül mindannyian a mentőöv menedékét kerestük, mert gyorsan kiderült, hogy sokkal kényelmesebb a vezetőre bízni magad, aki mindig oda vitt minket, ahol sok látnivaló volt. És tényleg volt. Hatalmas korallok, rengeteg, eddig csak akváriumban látott hal, serpenyő méretű tengeri csillagok, hatalmas tengeri teknősök, fésűs kagylók... hihetetlen volt. Közben Norbi palackkal merült le, kicsit aggódtam érte, de teljesen elvarázsolt a látvány.
Később átmentünk egy homokos szigetre, ott pihentünk kicsit, majd elvittek a búvárok rezidenciájára, ahol ebédeltünk, bár egyikünknek sem volt sok étvágya a melegtől és a víztől. Sokkal jobban esett a kanapékon elnyújtózni. Átvittek minket a szomszédos faluba is, ahol megmutatták, hogyan élnek itt az emberek víz és villany nélkül. Láttuk a helyi iskolát, ahol mindössze pár öreg pad és egy tábla volt, lyukas volt a tető és nem volt ajtó a termeken. A gyerekekkel nem találkoztunk, mert a kontinensen voltak éppen, egy iskolák közötti sportvetélkedőn vettek részt. Érdekes volt, mennyire meg tudják becsülni ezek az emberek azt a keveset, ami van nekik. És mennyivel békésebben élhetnek...
Hazafelé elbúcsúztunk magyar segítőinktől, minden elismerésem az övék a kedvességükért. A parton megint matatuba szálltunk, és 3 óra alatt sikerült is hazaérnünk, ugyanis hatalmas dugóba keveredtünk a liconi kompnál. A déli partról érkezőknek ugyanis komppal kell átjutniuk Mombasa szigetére, és mindenkinek ez a szándéka, aki a túlparton dolgozik, és délután haza szeretne menni.
Ezek után már semmihez nem volt erőnk, Norbira ráadásul rátört a hasmenés, így ájultan zuhantunk az ágyba. Előtte azonban még konstatálnom kellett, hogy snorkelezés közben rákvörösre sült a hátam és a fenekem. Soha nem égtem még le ennyire, minden mozdulat kínszenvedés.
Mombasa, Kenya 2006-02-20 22.42.
Sajnos véget ért a szafari is....
Pénteken szokás szerint hajnalban idnultunk a mombasai reptérre, ahol egy kb. 15 személyes, propelleres kis gép várt bennünket, számomra teljesen lélekvesztőnek tűnt.De miután leküzdöttem előítéleteimet, egészen megnyugtatóan sima repülésünk volt. Miután a Neckermann hanyag idegenvezetőjének köszönhetően véletlenül sikerült rájönnünk, hol kell kiszállni a gépből a préri kellős közepén, elgondolkodtam azon, vajon miért kellett ez nekem, de úgy 100 méter séta után megnyugodtam, egy fantasztikus afrikai stílusú szálloda (Livingstone Safari Resort- Masai Mara) állt a semmi közepén, Mara folyó partján, ahol kiváló lehetőség nyílt a vízilovak behatóbb tanulmányozására, amik a szálloda előterének- és gyanítom, éttermének is -állandó vendégei voltak.
Ekkor volt pár óránk kipihenni az út fáradalmait, valamint rájönni arra, hogy engem sem kímél az itteni elmaradhatatlan utazóbetegség, a gyomorproblémák. Délután már az első szafari hatalmas élményeket tartogatott. Egy nyitott oldalú dzsippel keltünk útra 7-en magyarok: az előző napról már ismerős búvákodós pár, egy idősebb, eléggé nagyszájú házaspár, és egy nyugdíjas korú öregúr, aki nem lopta magát a szívünkbe.
Szóval már az első nap láttuk a parkban található állatok nagy részét: zsiráfot, marabut, zebrát, gnút, antilopokat, gazellát, elefántot, struccot, oroszlánt. A legnagyobb élmény ez utóbbi volt, hiszen nem minden nap lát az ember ilyen fenséges ragadozót 3 méterről, ahogy sétál feléd.
Másnap megint a hajnali kelés, be sem jöttünk ebédig, majd délután indultunk el megint. Én már olyan fáradt voltam, hogy az ebédszünet nagy részét végigaludtam, míg Norbi próbálta a videóról lecsalogatni a felvételt a laptopra. A nap legnagyobb élménye kétség kívül a vadászó gepárdok voltak, valamint a szexelő oroszlánok. Én voltam zavarban a látványtól. Már hazafelé tartottunk, amikor sofőrünk felfedezte, hogy a maszájok 3 kistehenét megtámadni készül egy hiéna, sőt az egyiket el is kapja. Sofőrünk vakmerő bátorsággal és szemmel látható hozzáértéssel azonban megmentette a kisbocit, amit visszajuttattunk a gazdájához.
Voltunk egy maszáj faluban is, amely emlék azt hiszem egy életre bevéste magát a szaglóreceptoraimba: láthattuk, hogyan él 300 ember több mázsa tehénszar tetején. Azon taposnak mezítláb, abból építik a házaikat, azon alszanak. Borzalmas volt.
Utolsó nap már csak regel mentünk ki a szavannára azzal a szándékkal, hogy a leopárdot még meg kell keresni, azonban nem sikerült.
Visszafelé a repülőút felért egy rémálommal, a temikek dobáltak bennünket, az én gyenge gyomrom pedig nem volt ilyen strapához edzve, két órán át küszködtem az állandó hányingerrel.
Ma pedig itt van az utolsó napunk. délelőttöt pihenéssel töltöttük, legalább egy nap legyen, amikor nem rohanunk egyfolytában.Délután elmentünk Taxival a közeli krokodilfarmra, ahol több ezer krokodilt nevelnek, mint megtudtam, a többségüket a bőrükért, ami gyorsan elvette a kedvem a helytől, bár azért szép volt. Viszont amivel nem számoltam az volt, hogy tele volt szúnyogokkal a park, legalább 5-6 csípést szereztem, úgyhogy most aggódhatok a malária miatt. Remélem az a gyógyszer, amit szedünk, tényleg hatásos...
Mombasa, Kenya 2006-02-15 16.20.
Nos, itt vagyunk...
A repülőút pont annyira volt borzalmas, mint hittem. Volt egy holtpont, fél 1 körül, mikoris ?technikai leszállást? hajtottunk végre Hurghada (Egyiptom) repterén, és egy órácskára betereltek minket egy koszos, lepukkant, kihalt váróba. Na, az rémísző volt. De végül egy órával hamarabb, itteni idő szerint 8-kor (otthon 6) landoltunk. Dög meleg... ez volt az első benyomásunk. De akkor ámultunk el igazán, mikor elindultunk a szállodához, és láttuk, hogyan élnek az emberek. Igaz, később megnyugtattak, hogy ez helyi viszonylatban egy jóléti ország, mert nem éheznek- bár ez leggyakrabban a természet gyümölcseinek köszönhető. Az innen alig 150 km-re lévő Szomáliában naponta 500-en halnak éhen. Igaz, idén hatalmas a szárazság itt is, az északi területek lakói már Etiópiába járnak át élelemért. Ez jó. Etiópiába kajáért...
Szóval reggel volt, nyűgösek voltunk, és mindjárt közölték velünk, hogy csak 2 körül vehetjük át a szobánkat. De addig megvendégeltek bennünket, az idegenvezető elmondta a szokásosat. Kicsit furcsa volt, hogy ezen a héten nincs 2 napos szafari, mert az amerikaiak lefoglalták az összes repülőt, de kénytelenek voltunk beletörődni... ez van, ezt kell szeretni. Sebaj, úgyis a szafari miatt jöttünk, hát most 3 napig élvezhetjük. A beachboyokkal való huzavonát elvetettük, kicsit sem vagyok jó alkudozásban, és annyira feszített a programterv- Mombasát és a búvárkodást sem akartuk kihagyni, és így legalább nyugis volt az első napunk.
Mikor megláttuk a szállodát (Bamburi Beach Hotel), erősen az az érzésem támadt, ami azóta sem múlt el: Afrikában találtuk meg a földi paradicsomot. Igaz, a szobánkat még egy negyed óráig nem vehettük át, de a recepció előtti hallban elfogyasztott kókuszdióban tálalt gyümölcskoktél, a háttérben lágy patakcsobogással maximálisan kárpótolt bennünket.
A szoba... végülis elmegy, a Tunéziában tapasztalt szőnyegtelenség, különtolt ágyak, de azért alvásra jó. Légkondi is van, megy mint a meszes egyfolytában. Nem törődtünk a csomagolással, nyomban elindultunk a felfedezőútra: medencék (2 db, nagyon szép), pálmafák, bárok (all inclusive ellátásban minden ingyen), helyi sör. Megkóstoltuk az ebédet is, egész jó, de azért magyar ízlés szerint kicsit kevés a hús és furcsák az ízek. A tengerpart először megdöbbentett, bár mondták, hogy apály idején eltűnik a víz, nade, hogy ennyire... és pláne, hogy egy óra múlva már a szálloda teraszától fél méterre volt. A tengervíz olyan, mintha termálvízben csücsülnél, kifejezetten meleg érzés volt, ráadásul a hínáros, zavaros volt nagyon. A beachboyokat le lehet rázni pár határozott ?no?-val, de akkor sem erőszakosak, ha beszélgetésbe elegyedsz velük. Csak éppen hihetetlen kitartóak.
De egyébként is mindenki olyan kedves... minden megnyilvánulásuk azért van, hogy segítsenek neked, hogy jobban érezd magad. Annak ellenére, pedig, hogy a mi értékrendünk szerint ők nyomorognak.
A délután további részében kihasználtuk a nyugágyakat és a korlátlan italfogyasztást, majd mikor lement a nap, és mi sem bírtuk már, aludtunk pár órát.
A vacsora... kár lett volna kihagyni. Mivel Valentin nap volt, az étteremből kihordták az asztalokat a medence köré... gyertyafény, pálmafák, hangulatos zene, séta az óceánparton... Még az én romantikus fantáziám is kevés ennek a kiötléséhez. És amit a parton láttunk... vagy ötven tarisznyarák grosszált a homokban hihetetlen sebességgel. Ez már nekünk is elég volt egy napra az élményekből.
Reggel korán keltünk, mert mentünk Mombasába, 8-ra jött értünk a busz, de még előtte reggeli, akárhogy is nézzük, otthoni idő szerint fél6-kor keltünk. És ez semmi, a búvárkodáshoz és a szafarihoz otthoni idő szerint 3-kor kell majd kelnünk. Na de valamit valamiért... Először egy zöldségpiacot néztünk meg, ami érdekes volt, de én igenis kíváncsi lettem volna a húspiacra, ahová azért nem vittek el minket, mert szerintük a legjobb út lett volna a vegetáriánusság felé. Utána megnéztük az elefántcsont kaput, a majomkenyérfákat és a Jézus erődöt, leginkább az idegenvezető meséje volt érdekes, nem a látnivalók. Nade majd ha otthon nevelem a hatalmas majomkenyérfát... mindenki csak ámulni fog :-) Végül pedig voltunk a fafaragóknál, vettünk egy elefántot. A délután megint napozással, evéssel-ivással telt, most pedig várjuk a vacsorát.
Masai Mara Nemzeti Park, Kenya 2006. február 17. 9.09.
Tegnap búvárkodni voltunk (Paradise Divers). Kora hajnalban jött értünk a busz, és borzasztó hosszú ideig tartott, amíg elértünk a kikötőig. Több órahosszáig. 10 óra körül hajóztunk ki egy eléggé lélekvesztőnek tűnő kis hajón, de nyugodt volt az óceán, nem kellett aggódni. Először delfineket próbáltunk keresni, de nem sok sikerrel, láttuk ugyan párnak a hátuszonyát, és kicsit kijöttek a vízből, de nem sokat mutattak magukból. A korallzátonyon azonban egész más volt a helyzet. Én már a hajón jeleztem, hogy nem vagyok nagy úszó, de abban egyeztünk meg, hogy a mentőövbe kapaszkodva nem lesz gond. Végül mindannyian a mentőöv menedékét kerestük, mert gyorsan kiderült, hogy sokkal kényelmesebb a vezetőre bízni magad, aki mindig oda vitt minket, ahol sok látnivaló volt. És tényleg volt. Hatalmas korallok, rengeteg, eddig csak akváriumban látott hal, serpenyő méretű tengeri csillagok, hatalmas tengeri teknősök, fésűs kagylók... hihetetlen volt. Közben Norbi palackkal merült le, kicsit aggódtam érte, de teljesen elvarázsolt a látvány.
Később átmentünk egy homokos szigetre, ott pihentünk kicsit, majd elvittek a búvárok rezidenciájára, ahol ebédeltünk, bár egyikünknek sem volt sok étvágya a melegtől és a víztől. Sokkal jobban esett a kanapékon elnyújtózni. Átvittek minket a szomszédos faluba is, ahol megmutatták, hogyan élnek itt az emberek víz és villany nélkül. Láttuk a helyi iskolát, ahol mindössze pár öreg pad és egy tábla volt, lyukas volt a tető és nem volt ajtó a termeken. A gyerekekkel nem találkoztunk, mert a kontinensen voltak éppen, egy iskolák közötti sportvetélkedőn vettek részt. Érdekes volt, mennyire meg tudják becsülni ezek az emberek azt a keveset, ami van nekik. És mennyivel békésebben élhetnek...
Hazafelé elbúcsúztunk magyar segítőinktől, minden elismerésem az övék a kedvességükért. A parton megint matatuba szálltunk, és 3 óra alatt sikerült is hazaérnünk, ugyanis hatalmas dugóba keveredtünk a liconi kompnál. A déli partról érkezőknek ugyanis komppal kell átjutniuk Mombasa szigetére, és mindenkinek ez a szándéka, aki a túlparton dolgozik, és délután haza szeretne menni.
Ezek után már semmihez nem volt erőnk, Norbira ráadásul rátört a hasmenés, így ájultan zuhantunk az ágyba. Előtte azonban még konstatálnom kellett, hogy snorkelezés közben rákvörösre sült a hátam és a fenekem. Soha nem égtem még le ennyire, minden mozdulat kínszenvedés.
Mombasa, Kenya 2006-02-20 22.42.
Sajnos véget ért a szafari is....
Pénteken szokás szerint hajnalban idnultunk a mombasai reptérre, ahol egy kb. 15 személyes, propelleres kis gép várt bennünket, számomra teljesen lélekvesztőnek tűnt.De miután leküzdöttem előítéleteimet, egészen megnyugtatóan sima repülésünk volt. Miután a Neckermann hanyag idegenvezetőjének köszönhetően véletlenül sikerült rájönnünk, hol kell kiszállni a gépből a préri kellős közepén, elgondolkodtam azon, vajon miért kellett ez nekem, de úgy 100 méter séta után megnyugodtam, egy fantasztikus afrikai stílusú szálloda (Livingstone Safari Resort- Masai Mara) állt a semmi közepén, Mara folyó partján, ahol kiváló lehetőség nyílt a vízilovak behatóbb tanulmányozására, amik a szálloda előterének- és gyanítom, éttermének is -állandó vendégei voltak.
Ekkor volt pár óránk kipihenni az út fáradalmait, valamint rájönni arra, hogy engem sem kímél az itteni elmaradhatatlan utazóbetegség, a gyomorproblémák. Délután már az első szafari hatalmas élményeket tartogatott. Egy nyitott oldalú dzsippel keltünk útra 7-en magyarok: az előző napról már ismerős búvákodós pár, egy idősebb, eléggé nagyszájú házaspár, és egy nyugdíjas korú öregúr, aki nem lopta magát a szívünkbe.
Szóval már az első nap láttuk a parkban található állatok nagy részét: zsiráfot, marabut, zebrát, gnút, antilopokat, gazellát, elefántot, struccot, oroszlánt. A legnagyobb élmény ez utóbbi volt, hiszen nem minden nap lát az ember ilyen fenséges ragadozót 3 méterről, ahogy sétál feléd.
Másnap megint a hajnali kelés, be sem jöttünk ebédig, majd délután indultunk el megint. Én már olyan fáradt voltam, hogy az ebédszünet nagy részét végigaludtam, míg Norbi próbálta a videóról lecsalogatni a felvételt a laptopra. A nap legnagyobb élménye kétség kívül a vadászó gepárdok voltak, valamint a szexelő oroszlánok. Én voltam zavarban a látványtól. Már hazafelé tartottunk, amikor sofőrünk felfedezte, hogy a maszájok 3 kistehenét megtámadni készül egy hiéna, sőt az egyiket el is kapja. Sofőrünk vakmerő bátorsággal és szemmel látható hozzáértéssel azonban megmentette a kisbocit, amit visszajuttattunk a gazdájához.
Voltunk egy maszáj faluban is, amely emlék azt hiszem egy életre bevéste magát a szaglóreceptoraimba: láthattuk, hogyan él 300 ember több mázsa tehénszar tetején. Azon taposnak mezítláb, abból építik a házaikat, azon alszanak. Borzalmas volt.
Utolsó nap már csak regel mentünk ki a szavannára azzal a szándékkal, hogy a leopárdot még meg kell keresni, azonban nem sikerült.
Visszafelé a repülőút felért egy rémálommal, a temikek dobáltak bennünket, az én gyenge gyomrom pedig nem volt ilyen strapához edzve, két órán át küszködtem az állandó hányingerrel.
Ma pedig itt van az utolsó napunk. délelőttöt pihenéssel töltöttük, legalább egy nap legyen, amikor nem rohanunk egyfolytában.Délután elmentünk Taxival a közeli krokodilfarmra, ahol több ezer krokodilt nevelnek, mint megtudtam, a többségüket a bőrükért, ami gyorsan elvette a kedvem a helytől, bár azért szép volt. Viszont amivel nem számoltam az volt, hogy tele volt szúnyogokkal a park, legalább 5-6 csípést szereztem, úgyhogy most aggódhatok a malária miatt. Remélem az a gyógyszer, amit szedünk, tényleg hatásos...
2006/02/10
2006/02/01
Az emberrel időnként szembe jönnek az emlékei, és elámul, milyen hihetetlen erővel vannak még most is. Lehet, hogy nem gondolunk rá, lehet hogy megbúlyik a mélyben a vacogó kismanó, de amikor kiszabadul, ugyanolyan rémisztő, bársonyos, vagy akár vacogóan hideg, mint akkor volt, és olyan erővel borít el a tudat, hogy igenis létezik, amennyire sosem hittük volna. Szeretem ezt az érzést, akkor is, ha rossz emlék búlyik elő, akkor is, ha fáj, mert én vagyok az is. Minden múltbéli érzés, minden emlék egy darab belőlem, ami nélkül nem vagyok az aki vagyok. Nem mindig vagyok büszke az ÉNemre, de örülök, hogy időnként megtapasztalhatom a saját bőrömön, újra átélhetem az érzést, milyen volt akkor... és pár percig tényleg olyan, mintha a régi önmagam lennék, meg kell csípjem magam, hogy ráébredjek a valóságra. Nem sok jobb érzés van ennél.
És ma elég volt hozzá gy rég elfeledett postafiók kinyitása, rég elfeledett levelek őrzője.
És ma elég volt hozzá gy rég elfeledett postafiók kinyitása, rég elfeledett levelek őrzője.
2006/01/16
2006/01/09
Lefoglaltuk az utat. Február 13-21 Mombasa északi part, Bamburi Beach Resort a Neckermannal :-) Teljesen izgatott vagyok.
Igazából az utolsó 2 repjegyet foglaltuk le a gépre. Már kezdtem kétségbeesni, hogy nem tudunk elmenni, esetleg csak márciusban, ami az időjárás miatt nem éppen veszélytelen időszak. Csak mostmár a malária gyógyszer ügyében jussunk megoldásra.
Igazából az utolsó 2 repjegyet foglaltuk le a gépre. Már kezdtem kétségbeesni, hogy nem tudunk elmenni, esetleg csak márciusban, ami az időjárás miatt nem éppen veszélytelen időszak. Csak mostmár a malária gyógyszer ügyében jussunk megoldásra.
2006/01/06
Tegnap megkaptuk az oltásokat. Hihetetlen, hogy az országban egyetlen oltóközpont van, ahol a sárgaláz ellen immunizálnak, ez pedig egy 10nm-es váróval rendelkező aprócska rendelő. És ide zsúfolódik be minden délelőtt kb. 100 ember. Fizettünk egy vagyont, vártunk 3 órahosszát, és még meg is szúrtak. Mindegy, most 10 évig nem kell a sárgalázzal törődnünk, és a Hepatitissel sem, ha felvettük az emlékeztetőt.
Csak még legyen hely Kenyába még februárra.
Csak még legyen hely Kenyába még februárra.
2006/01/01
Nagyon boldog új évet!
Tegnap este Pierrot koncerten voltunk. Hatalmas élményvolt, tízéves álom vált valóra ezzel. És igen, mg mindig tud énekelni, még mindig olyan szívvel, hogy sajog az enyém.
Most pedig Szilveszter van, mi pedig itthon. Tök jó, holnap nem leszek másnapos, és a fogadalmak betartásával kezdhetem az évet.
BUÉK!
Tegnap este Pierrot koncerten voltunk. Hatalmas élményvolt, tízéves álom vált valóra ezzel. És igen, mg mindig tud énekelni, még mindig olyan szívvel, hogy sajog az enyém.
Most pedig Szilveszter van, mi pedig itthon. Tök jó, holnap nem leszek másnapos, és a fogadalmak betartásával kezdhetem az évet.
BUÉK!
