2010/03/08

Mozgalmas hét van mögöttem. Először is nagyon élveztem, hogy nem kell mindenféle bolondsággal foglalkoznom, egyszerűen csak dolgoztam. Több-kevesebb sikerrel, de nem panaszkodom, azért egészen jól mennek a dolgok. Közben volt idő behozni a lemaradásokat is, elintézni a régen halogatott dolgok közül többet is. Pénteken este egy nagyszerű előadáson voltunk, meglepően felemelő volt és igazán hasznos. Végre megtaláltuk, amit már olyan régóta keresünk. A címe: Önbecsülés, az előadó pedig Palacskó András.
Utána nem is volt kedvünk hirtelen hazamenni, beültünk a Californian Cafe-ba és ott beszélgettünk Zolkával órákon át.
Vasárnap este Müller Péter Gondvidviselés című előadásán voltunk, ami ugyan nem volt rossz, de igazán nem hagyott mély nyomokat. Bár a mások által mondott nagyképűségnek nyomát sem láttuk, az előadás eléggé kaotikus volt. Bár lehetséges, hogy csak a közvetlen összehasonlítás miatt tűnik most ilyennek. Mindenesetre számunkra nem jelentett olyan nagy élményt, mint a pénteki találkozás.

2010/03/02

Múlt szerdán megvédtem a doktorimat :-)))))))
Minden simán ment, nagyon simán, ügyes voltam, nagyon boldog vagyok. Utána anyuékkal ebédeltünk a városban, sokat beszélgettünk és jól éreztük magunkat.
Ráadásul pénteken délután kiderült, hogy sikerült a BCS1-et is expresszálni, ami csak még tökéletesebbé tette a múlt hetet. Így még ez is belekerült a februári jelentésbe, mindenki nagyon elégedett volt, fel vagyok dobódva teljesen, tele munkakedvvel és életerővel.
Végre egy olyan hét, amikor nem kell más miatt izgulni, nincs más probléma, csak a nyugodt munka és magánélet.