Megyünk Korfura. Mostmár biztos. A mikor és hová, még mobilis, de ma meglátogatom az utazási irodát. Hurrá!

Most meg megyek haza mindjárt szőnyeget takarítani. Már előre rettegek a dologtól. De csütörtökön vége. Átadjuk a lakást, azután már csak az ablakot nézegethetem nosztalgiával. Azt viszont minden nap. Érdekes, nem hiszem hogy nagyon fog hiányozni az a lakás. Pedig vannak szép emlékeim. Csúnyák is.

Végre eljutottam a kapolcsi fesztiválra. Akik ismernek, tudják, hogy ez nagy vágyam volt. És nagy csalódás lett belőle. Történetekből tudom csak, hogy Kapolcs régen nem ilyen volt. De csak azt láttam, hogy most milyen. Tömeg, a hangulat elveszett, programok alig vannak. Végig unatkoztuk a két napot, csak estére sikerült szórakozást találni, akkor viszont egyszerre volt minden. HOBO Vadászat koncertje nagyon jó volt, az egyetlen program amit tényleg élveztem. Napközben kínunkban bejártuk az egész környéket, már biztosan tudjuk, hogy a Balatonra nem megyünk néhány évig. Én még le is betegedtem a végére, úgyhogy már csak nevetni tudtunk a pechsorozatunkon.
Bár az igazat megvallva mi jól éreztük egymást :-)

Gábor barátommal történt meg az eset:
Aki járt már az 55-ös úton (Baja-Szeged), az tudja, hogy az 50-ik kilóméter körül van egy körforgalom, ahol az ember eldöntheti, hogy Szeged, Tompa vagy éppen Kiskunfélegyháza felé kívánja folytatni útját. Egyszer Gábor is erre járt a nővérével, éppen hazafelé tartottak, csakhogy rossz helyen jöttek ki a körforgalomból. Rendben is ment a dolog egészen addig, míg el nem érkeztek egy vasúti átjáróhoz. A sorompó le volt eresztve, ők meg türelmesen várták a vonatot. Álltak ott öt percet, majd tizet, és már éppen kerestlen szavakkal dícsérni kezdték a MÁV-ot, mikor rájöttek, hogy itt valami nagyon nem stimmel, merthogy sínek sincsenek, amin a vonat közlekedhetne.
A tompai határátkelőnél álltak, ami a téli időszakra való tekintettel éppen zárva volt...

Megjártuk Rijekát :-)
Kicsit nyűgösen, nagyon fáradtan, de még sokkal inkább lelkesen. Hosszú volt az út, de én nagyon jól éreztem magam.

Itthon van :-) Csodálatos esténk volt. Mivel már 7-kor hazaért, miénk volt az egész este.
De csak egyedül jött haza, Gabi kint maradt még egy napra Rijekában, a motorja meg lerobbant, úgyhogy most indul a mentőakció. Minden bizonnyal a délután már Horvátországban ér.

Elindult... és már csak 12 óra...
Kinyomtattam a kapolcsi műsort. Bosszantó, hogy a legjobb dolgok pont akkor lesznek, mikor haza kell jönni...

Ma este itthon lesz. Végre. Minden porcikám azt várja már...
A tegnap esti telefon után nekiültem, hogy leírjak mindent, amin az utóbbi 10 napban átmentem. De nem ment. Nem tudom, hogy miért és hogyan, de ha minden rendben van, ha jól érzem magam, boldog vagyok, azt nem olyan könnyű ám leírni... A boldogságra kevesebb a szó, mint az elkeseredésre. És kevesebb az ok is az írásra. Valahogy olyan elcsépeltnek hangzik minden elragadtatás... Tegnap Anitának sem igazán tudtam elmondani, hogy milyen jó. Hogy mennyire el vagyok varázsolva. Nem találtam a szavakat. De azért azt hiszem pontosan megértette :-)
Most, hogy nem távkapcsolatban élek, most értem meg csak igazán, hogy mennyire fontos is a mindennapos együttlét. Igaza volt Gregnek, mikor azt mondta, hogy a távkapcsolatban több a misztikum, a képzelet, amivel felruházzuk a másikat, mint a valóság. Hiszen igazán nem is ismerjük a társunkat. Most, hogy nem volt itthon 10 napig, most jöttem rá, hogy mennyire jó is az, mikor itt van. Hogy ha mást nem, de minden este és reggel találkozunk. És mennyire jó az, hogy együtt lakunk és biztos lehetek benne, hogy akármilyen későn is, de hazajön. És minden percben, minden szóban érezteti, hogy mennyire fontos vagyok.
Érdekes, hogy a távolság kellett hozzá, hogy erre rájöjjek. A távolság, ami közelebb hoz.
De fontos dolgoknál nem volt itt. Nem tudhatja, nem láthatta, min mentem keresztül. Hogy milyenek voltak az esték egyedül, hogy hányszor bőgtem, miután leraktuk a telefont és hogy minden reggel görcsbe ugrott a gyomrom, hogy vajon nem történt-e semmi baja az éjszaka. Számomra ez a 10 nap a túlélésről és az állandó aggódásról szólt. Mert ha már történik valami, legalább legyek ott. Legalább mindkettőnkkel történjen...
És nem volt itt akkor sem, amikor állandóan rosszul voltam és barátkoztam a gondolattal, hogy milyen lehet anyukának lenni. Az aggodalom és az öröm állandó váltakozásánál, mikor rá kellett jönnöm, hogy én sem tudom igazán, hogy mit szeretnék.
Most még talán egy kicsit inkább azt, hogy ne legyen. Még nekem is fel kell nőnöm a feladathoz. De lehet, hogy a kocka hamarosan fordulni fog.
A legnagyobb baj talán mégis az, hogy sokmindenről nem beszélek, mert nem tudom miért. Talán mert keveset vagyunk együtt, de sokkal inkább azért, mert a Bogárkás rossz tapasztalatok után én már nem nagyon merek lelkesedni a dolgokért, beleélni magam a tervekbe, a jövőbe. Vagy inkább csak nem merem kimutatni a lelkesedésem...
Így aztán nem tudhatja. Nem tudhatja, hogy a közömbös megjegyzéseim alatt mi rejlik. Hogy mennyire várom már, hogy elmenjünk Kapolcsra, és hogy már hetek óta a Görörgországgal kapcsolatos fórumokat bújom, és én már méterre pontosan tudom, hogy hová szeretnék menni. Nem tudhatja, hogy már a távoli jövőt tervezgetem, mikor kívülről az látszik, hogy azt sem tudom, mi legyen holnap.
Még 15 óra...

Három hónapja most először fordul elő, hogy hétvégén is dolgozom. Nem vagyok tőle túl boldog, de még mindig jobb, mint otthon ülni egyedül. És van annak valami varázsa, hogy egyedül enyém minden... Bár tegnap is csak 3-an voltunk egész nap, nem volt nagy tolongás. Akárhogyis, szeretem ezt az egészet...
Délután találkozom Anitával, azzal is el fog telni pár óra.
És már csak 38-at kell kibírni...

És négy napja először éhes vagyok. De most nagyon. És koffeinhiányos is. Mindjárt megyek is haza.

Visszatért a jókedvem :-) Már csak 57 óra (féllábon is...) és végül is jól mennek a dolgok. Munkában is, mindenben is. És ha egyszer végre hazajönnek, akkor lesz ám csak igazán jó. Csak addig ne történjen semmi baj...

Még mindig nem vagyok jól.
És még mindig van 109 óra...
Viszont átvettem a diplomámat :-)

Piszok rosszul vagyok. Ennek két oka lehet. Az egyiktől Norbi nagyon boldog lenne. Én egyelőre csak pánikolok.
Még 134 óra...

Ez nagyon nem az én napom volt... elegem van.
És még mindig 151 óra...

Most olvastam, az újságban, hogy a 2000 január és június között készült személyiket ki fogják cserélni, mert rossz alapanyagra készültek. Na tippeljetek, az enyém vajon mikor készült?
Haleluja...

nagyon sok dolgot le akartam írni. Most mégsem jönnek a gondolatok, tegnap este kellett volna... Furcsa, hogy az ember csak akkor jön rá, hogy mennyire fontos neki valaki, amikor nincs vele. Én már sajnálom. Sajnálok minden elvesztegetett percet, minden rossz szót, mindent. Jó lenne, ha már vége lenne, ha újra itt lenne. Próbálom lefoglalni magam, de folyton csak azon jár az eszem, hogy mi lehet vele. És a nap csúcspontjai megint azok a rövid beszélgetések lettek...
Közben a munkában egyre nagyobb gondok vannak... Semmi sem akar működni, pedig nem az én hibám. Remélem ezt mások is látják...
Pénteken voltam fent Pesten a nyelvvizsga bizonyítványokért. Végre ott volt a kezemben a tagadhatatlan bizonyíték :-)
Ma elmentem a diplomámért is, de még a dékán nem írta alá. Gondolom úgy voltak vele, hogy ráér, ezekért még egy darabig úgysem jelentkezik senki. Talán holnap...
Még 157 óra...

Tul kell elni... valahogy tul kell elni a kovetkezo tiz napot. 240 ora egyedül...

Mar hivatalosan is fel vagyok veve a PhD iskolaba.
Nocsak, a vegen megis megcsinaltam....

Elkeszult a genomi konyvtar. Ugyesen, szep nagyra nottek a sejtek. Csak ne kellene atszurkalni oket...
Kornel szerint allami osztondijas PhD-s leszek. Ez kevesebb elonnyel jar, mjint az SZBK-s, de biztosabb helyet jelent. A lenyeg, hogy ez is sikerult :-)

A hetvegen vegre elkezdodott a koltozkodes. Nem volt toretlen a lelkesedes, de az uj lakasban torteno kipakolas mar joval nagyobb orommel jar, mint a tobb eve gyujtogetett hasztalan kacatok valogatasa a regiben. Furcsa, de annyira nem is faj a szivem azert a lakasert. Egy korszak lezarul, de kezdodik egy uj, remelhetoleg egy meg jobb uj...
Kaptam egy linkajanlot a biologia lapra: Az ELTE Etologiai Tanszeken mukodo Kutya Vokalizacio Kutatocsoport honlapja. Rajta letoltheto hangmintakkal :-) Lizat is fel kellene venni, ahogy duettet enekel a Family Frost-os autoval :-)

Fent van Kapolcs műsora a neten . En ott leszek! (Legalabbis részben)

Kaptam egy programot, ami nehany percre felvillanyozta a labor hangulatat. A varazslat itt elerheto.
Az angolul nem tudoknak elarulom a szabalyokat:
1. gondolj egy ketjegyu szamra
2. add ossze a szamjegyeit
3. az osszeget vond ki az eredeti szambol
4. az igy kapott szamhoz tartozo jelet keresd ki a tablazatbol
5. gondolj erosen erre a jelre
6. kattints a varazsgombre...

Tenyleg letezik ilyen gondolatolvaso varazslat? Megnyugtatnek mindenkit, nem. Ez csak egy ugyesen megcsinalt program. Aki rajon, hogyan mukodik, kerhet tolem valamit.
Nekem sikerult rajonnom...

A tegnap estet jo lenne elfelejteni. Vagy ha mar nem lehet, akkor tanulni belole. Nekem kene engednem...
A munka sem halad valami jol, hiaba igyekszem. Azert meg van remeny...

Ettol a Westerntol nem lettem boldog...

Tegnap pedig vegleg leszamoltam az Excellel. En gyoztem :-) Ma keszitem eletem elso Westernjet. Drukkoljatok!
Azt mar sikerult kideriteni, hogy allami PhD osztondijdol 2-t kap a csorport. Ez pont 1-el tobb, mint amire szamitottunk. De az SZBK-s helyekrol meg semmi hir, igy meg mindig nem lehet tudni, hogy mi lesz a sorsunk...

Tegnap este jol kikeszultem. Kronikus Excell gyulolet... Enyhen szolva nem tokeletes program...
De ma mar jol vagyok :-) Boldog masodik fel evet mindenkinek!