2003/12/30

A mai délelőttöt a fodrásznál töltöttem. Tök jó lett a hajam, remélem marad a szárításból holnapig valami. A színe egyébként megint barna, csak világosabb, és még világosabb melírcsíkok vannak benne.
Holnap azután jöhet a buli! :-)

2003/12/29

Tegnap este sikerült rávennem magam, hogy foglalkozzak egy kicsit a vizsgáimmal is. Igaz, nem sokat haladtam, de legalább már elkezdtem.
A ma reggel borzalmas volt. Minden hétfő reggel nehéz, de ma egyszerűen képtelen voltam felébredni. A dupla adag kávé se sokat segített. De mostmár lelkesebb vagyok, alig fél óra alatt végeztünk Petrával az MBSZ honlap aktuális dolgaival, így indulhat a munka. Ehhez azért már nagyobb kedvem van...

2003/12/28

Nagyon jól telt a karácsony. Azt hiszem életem egyik legszebb ünnepe volt. Minden olyan volt, ahogy kitaláltam, ahogy elképzeltem.
Tegnap este megnéztük az Experidance új darabját, a Muskétásokat. Egész le voltunk nyűgözve a látványtól. Akik látták az Ezeregyévet azt mondták, hogy ahhoz képest ez semmi sem volt, de én nem látam és már ez is nagyon tetszett.
Ma bejöttem dolgozni, mert kicsit szorít az idő, hogy Debrecenig mindent elintézzek. Furcsa, de egyáltalán nem hiányzott a munka az utóbbi napokban. Most viszont jó... úgy érzem mászom a létrát...

2003/12/23

Valószínűleg már nem nagyon fogok blogolni addig, úgyhogy nagyon boldog karácsonyt mindenkinek!
Teljes a karácsonyi láz. Ajándékok már megvannak, de még a csomagolások, a fadíszítés, a takarítás, a főzés-sütés + a fodrász mind mára maradt, mert ugye holnap csak este leszünk itthon. Közben meg dolgozni is kéne... Azt hiszem ez az utóbbi fog inkább hanyagolódni most.

2003/12/18

Az utóbbi néhány nap legfontosabb eseménye, hogy elkészültek a fogaim. Nagyon furcsa érzés még, de azt hiszem menni fog a megszokás. És tök jó, hogy mindenkinek nagyon tetszik. Igazából még fel sem fogtam, hogy mi történt. De nagyon jó csak rágondolni is.

2003/12/15

Jól kezdődik ez a nap is. Reggel azzal fogadtak, hogy tönkrement a hűtő, leolvadt mindenem az összes enzimmel együtt, ami a genomi könyvtárhoz kellett. Átok ül ezen a könyvtáron?
Tegnap reggel lecsiszolták a fogaimat, most olyan érzékenyek a hidegre, hogy alig tudok beszélni. Az evés-ivásról nem is szólva. Nehéz lesz ez a néhány nap, amíg végre túl leszek ezen a fogászkodáson.
Tegnap este Kecskeméten színházban voltunk. Sikerült kiválasztanom egy szörnyű darabot, alig bírtuk végigülni az első részt...
Egyébként jól vagyok és minden rendben van :-)

2003/12/12

Ma Timi elbúcsúzott. Nem lesz közöttünk többé. Elköltözik Debrecenbe, ott fog dolgozni a Biogal-nál. Egész jó kis munkát sikerült kifognia, én azt hiszem nagy szerencséje van. Csakhát Debrecen elég messze van ahhoz, hogy megszakadjon közöttünk a kapcsolat. Persze ez nem mindjárt fog megtörténni, hiszen a január nagy részét én is Debrecenben töltöm majd, de azért előbb-utóbb el fogjuk veszíteni egymást szem elől. Kár. Komolyan nagyon kár. Mindig fáj elveszíteni egy barátot.

2003/12/11

Tegnap volt a szülinapom. Szégyelje magát mindenki, aki elfelejtette :-)
És egy tök jó nap volt, ahhoz képest, amire szémítottam. A nap híre mindenképpen az volt, hogy csak januárban kell mennem Debrecenbe. Este pedig vacsora, csupa kellemes dolog.

2003/12/08

Fent van Norbi honlapja :-)
Észre sem vettem eddig, hogy tél van. Tegnap reggel kicsit... mikor olyan jól esően csípős volt a levegő, fájt, de mégsem. De igazán ma reggel, mert még sosem volt ilyen keményen fagyos minden. Tavaly ilyenkor... már vadul küzdöttünk a hóakadályokkal. Most meg... vadul süt a nap.
Semmi kedvem ehhez a vizsgához...
Mióta otthon is van internet, valahogy nem érdekel már annyira a dolog :-) Egyáltalán tegnap jutott eszembe, hogy már napok óta nem lehet kifogás, hogy munka közben nincs hangulatom blogolni. De ennek ellenére tegnap sem írtam. A hétvégén próbáltam a fejembe verni a mikrót, de nem sok eredménnyel. Annyit mindenesetre elértem, hogy hányingerem van már a gondolatától is. De egy óra múlva már túl leszek a vizsgán és onnantól nem érdekel.
A munkával borzasztóan el vagyok maradva. Egész oldalas tennivaló-listám van már. Igaz, ez nem csak munka, például erős rossz érzésem van, mert nekem még mindig nincs meg az új Harry Potter. Évek óta várok erre, most meg nem vagyok az elsők között. Vagy csak utálok sorbanállni?

2003/12/01

Végre hazatelepült Norbi gépe, tegnap már próbáltuk a birtokunkba venni, eddig nem sok sikerrel. De majd ma este :-)
Hiszen ma este ünneplés lesz, szülinap, és nagyon kíváncsi vagyok már, hogy milyen lesz az ajándék, ami nem csak Neki az, hanem nekem is. Izgatott vagyok.
Ma vizsgáztam mikrobiális ökológiából, elég gyatra lett, hiába, jobban kellett volna tanulni.
Most meg még egy megbeszélést is lemondtam, mert nagyon nincs hozzá kedvem. Nagyon. Végül is érthető. Készülnöm kell az estére :-)