Holnap nem csak egy új hónap kezdődik. Talán butaság 30 évesen is még iskolaévekben számolni az időt, de számomra tényleg nem volt olyan régen... Szóval holnap kezdődik az új év új ígéretekkel és lehetőségekkel. Jó lenne kihasználni őket. Jó lenne, ha hinni tudnék megint az új évi fogadalmakban, mert megkönnyítené számomra legalább a mai napot. Mert ez tipikusan olyan nap, amior az ember még egyszer utoljára bűnözni akar, mielőtt, jó útra tér. Persze nem létezik egyik napról a maásikra változás. Hosszú-hosszú munkával változhat csak az ember. De hátha... hátha most érik be a hosszú munka gyümölcse. Talán holnaptól lelassul az idő, és mindenre, de leginkább mindenkire jut, akire csak szeretném. Egy kicsi talán néha magamra is. Hogy újra tudjam ki vagyok, és miért vagyok. És sok-sok olyan emberekre, akik fontosak.
És holnaptól talán rend lesz itthon is. És a fejemben is.
És holnaptól nem fogom őrületbe kergetni a szeretteimet. Meg fogom hallani a hang nélküli jajjkiáltásukat, amikor már túl messzire megyek. Amikor az érzelmek hajtanak egyre mélyebbre. És hallgatni fogok a bennem lakó nagylelkű tündérre is. És holnaptól szavak nélkül is tudni fogom, hogy mire vágynak az emberek, nem leszek gonosz, rosszindulatú és türelmetlen velük. És nem fogok senkit elhanyagolni, akinek fontos vagyok....
Istenem, tudom, hogy mindig csak kérek, de olyan jó lenne....

Jajj, úgy érzem sehová sem haladok megint. Pedig csak 2 napot lazsáltam, de már megint tornyosulnak a felhők, hallom a villámokat. Ma elhatároztam, hogy csak 4 dolgot csinálok egyszerre, a köztes időben akkor talán lesz isdőm elintézni pár dolgot és idegbajt sem kapok, amikor 8 inkubációs idő jár le egyszerre. De rá kellett jönnöm, hogy akkor sem tudnék 4-nél többet csinálni, ha akarnék, szinte egy perc időm sem volt. Na jó, egy perc volt, ez alatt megnéztem a hétvégi időjárást és hogy hány km-re van a görög, tengerpart, tényleg csak egy perc volt, de Andi mindjárt kiszúrta, hogy megyünk valahová. Jól lebuktam. Na de senki sem lehet tökéletes... remélem.

Tegnap teljesen lemerültem. Az utóbbi hetek-hónapok állandó rohanása, aggódása megtette hatását. De este volt egy nyugis, beszélgetős óránk a tüzépen, majd egy hangulatos, trécselős vacsora, egy hatalmas alvás... kezdek magamhoz térni. Ma még 6-ig hajlandó vagyok aktívkodni, de utána semmi. Hétfő reggelig nem vagyok hajlandó dolgozni. Nem is emlékszem, mióta nem volt ilyen napom.
De az igazi az lenne, ha végre el tudnánk utazni. Nem is tudom, mit oda nem adnék egy hét nyaralásért.