2010/01/26

6/8
Végül csak sikerült minden vizsgám, csak a Számvitel II eredményét várom még. Remélem nem lesz gond azzal sem. Külkereskedelemből nem volt alkalmam vizsgázni, mivel nem hirdettek meg új vizsgaidőpontot ahelyett, amikor nem tudtam lemenni, mert beteg voltam. Szerencsére már az is elmúlt, teljesen jól vagyok. És a szombati számvitel vizsga óta végre visszaállt normális kerékvágásba az élet. Tegnap belevetettem magam a munkába, nagyon jól halad minden,amikor ven időm foglalkozni vele.
Tegnap este próbáltuk lekönyvelni az előző hónapot, nagyon nem volt könnyű megértenem Zolka rendszerét, nem is igazán sikerült. Azt mondja, majd belejövök, már nincs is kétségem efelől.

2010/01/11

Szombaton este a Tündérlaki lányokat láttuk a Vígszínházban. Egy nagyon komoly történet volt vígjáték jelmezben az önfeláldozásról és ennek a kihasználásáról. Jó volt, hogy még az utolsó előadást sikerült elcsípnünk.
De az igazi élmény mégiscsak a Játék a Kastélyban volt ugyancsak a Vígszínházban tegnap este. Fantasztikusan szórakoztunk, régen nem voltam már olyan előadáson, ahol a közönség már olyan elragadtatott, hogy nem bírják ki, beletapsolnak a darabba. Csodálatos rendezés volt (Marton László), azt gondolom, elsősorban ezen múlott.Bár azért Lukács Sándort is nagyon ritkán látni ilyen komolytalan szerepben.
Kellemes hétvége volt, annak ellenére is, hogy a Shantee-day-re nem jutottunk el. Remélem máskor már nem kell kihagynunk ilyen programokat.

2010/01/09

3/8
Csodásan teltek az ünnepek, fantasztikus volt. Voltunk mindenhol, és még otthon, pihenésre is jutott idő. Fájdalmas újra visszaesni a mindennapokba. De közben élmény is, hiszen új kihívások és feladatok garmada várt.Beindultak a projektek, lelkes és lendületes vagyok. Jól mennek a dolgok.
Tegnap szinte egész nap tanultam, mert ma volt a management szigorlatom. 4-es lett, igazából nem is volt nehéz, pedig egy elég rossz tételt húztam. Ezzel is megvagyunk, egy újabb lépcsőfok letudva.
Tegnap este még el akartunk menni Zolka egyik volt kolléganőjének a születésnapi bulijára, azonban mire elindultunk volna olyan fáradtak voltunk, hogy végül nem mentünk sehová. Pedig igazán nem szép tőlünk, mi utáljuk a legjobban az ilyen típusú viselkedést. Mindegy, talán azért belefér.