Nagyon-nagyon nehéz nap van mögöttem, tele viharokkal és kétségbeeséssel. De már süt a nap. Ha fátyolfelhősen is, de süt.

Köszönöm, jól vagyok. Délelőtt még kicsit nyomottan, most egy kicsit békésebben, derűsebben. Gyönyörűen sütött ma a nap, nagy kár, hogy nem volt lehetőség az élvezetére. Reméljük lesz még sok napsütéses, mosolygós, tavaszias nap. Már nagyon várom őket.

Összeomlik minden. Az egész életem romokban, hátul látszanak csak a hegyek, amik kiemelhetnek a mocsárból, de nem tudom megítélni a távolságukat. Bízni kell állítólag, az segíthet csak el hozzájuk. Hinni abban, hogy tényleg ott vannak, nem csak a szemem káprázik. És nem arra figyelni, hogy mi a trutyi körülöttem. Állítólag...

Csend, törj meg!
Itt vagyok! Hahó, aki hall, itt vagyok! Minden rendben van. Minden nagyon rendben van. Szép és mosolygós. Küzdelmes, de nagyon jó.
Ne haragudjatok, hogy most még a darabjaimat söprögetem a padlóról, de lassan összeáll talán a kép és feléled a főnixmadár. Szebb lesz, mint eddig valaha.