nagyon sok dolgot le akartam írni. Most mégsem jönnek a gondolatok, tegnap este kellett volna... Furcsa, hogy az ember csak akkor jön rá, hogy mennyire fontos neki valaki, amikor nincs vele. Én már sajnálom. Sajnálok minden elvesztegetett percet, minden rossz szót, mindent. Jó lenne, ha már vége lenne, ha újra itt lenne. Próbálom lefoglalni magam, de folyton csak azon jár az eszem, hogy mi lehet vele. És a nap csúcspontjai megint azok a rövid beszélgetések lettek...
Közben a munkában egyre nagyobb gondok vannak... Semmi sem akar működni, pedig nem az én hibám. Remélem ezt mások is látják...
Pénteken voltam fent Pesten a nyelvvizsga bizonyítványokért. Végre ott volt a kezemben a tagadhatatlan bizonyíték :-)
Ma elmentem a diplomámért is, de még a dékán nem írta alá. Gondolom úgy voltak vele, hogy ráér, ezekért még egy darabig úgysem jelentkezik senki. Talán holnap...
Még 157 óra...