Most jó lenne valami okosat és értelmeset írni. Egyelőre örülök, hogy még mindig élek. Hogy tegnap már enni is tudtam. És hogy mégis szeret az, akiről azt gondoltam, hogy végleg cserbenhagyott. És hogy ha igazán nagy a baj, mégis van akinek odanyújthatom a kezem. Köszönöm nekik. Különösen Anitának és Conf-nak.
Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtöténhet közöttünk. Még döbbent vagyok és a gyomrom is szüntelenül fáj. De tegnap már tudtam ujjongani és nevetni. Mert szeret és ez a legfontosabb. A többi majd helyrejön. Sokmindent elrontottam. Változnom kell, de sürgősen, mielőtt még mindenkit elkergetnék magam mellől.
Szeretem Őt. És soha nem akarom elveszíteni.