Változik az ember. Néha, mikor nem történik semmi, akkor évekig alig. Néha meg 2 nap meg tudja változtatni az egész addigi életét. Nem ez történt, de én is sokat változtam az elmúlt napokban. Sokminden átértékelődött. Hogy mennyire lesz ez tartós, azt csak az idő tudja eldönteni. De most más. Érzem minden percben, minden mozdulatban.
Hiszek abban, hogy mindenkinek van saját útja. Egy olyan út, amit magának tapos ki, amit ő választ. Kell, hogy legyen ilyen. És el kell indulni azon az úton. A saját tempónkban és stílusunkban, de menni kell.Észrevenni az apró csodákat, örülni nekik. Hogy a nagyoknak még jobban tudjunk örülni. Nem hiszek senkinek, aki le akar téríteni az utamról. Figyelem másokat, próbálok tanulni tőlük, figyelembe veszem a tanácsaikat és teljesítem a kéréseiket. De ha rám akarnak erőszakolni valamit, csak azért, mert az emberek nagy többsége így csinálná, de teljesen ellentétes az érzéseimmel, azt nem hagyom.Van olyan, akiért szinte mindenre képes lennék. De az más. Akkor az már nem áldozat, hanem olyan dolog, ami nekem is örömet okoz.
Vasárnap találkoztam valakivel. Az illető sikeres üzletember volt, boldog családapa, feleségével mintapár voltak. Mindene volt a család, nem voltak barátai, sem hobbija. Rengeteget dolgozott, gyűjtögette a milliókat.És akkor történt valami... Emberünk megváltozott. Otthagyta a munkáját, csinált egy alapítványt, harban áll a környezetünket szennyező világgal, szegény mint a templom egere, de jól érzi magát. Azt mondja, önmagára talált. És talán még a házassága is rendbejöhet. Ez az ő útja. Más mint a szokványos, de ő szereti.