Fura nap. Főleg azért, mert szombat. Már teljesen leszoktam a hétvégi munkáról, egész rosszul esik. Meg az is, hogy ma nincs autóm, kifejezetten rossz néven vettem, hogy busszal kellett jönnöm :-) Hiába, a kényelem. De nosztalgiáztam egyet :-) Egészen meglepett, hogy milyen változások történtek, a két hónap alatt.
Ma talán sikerül egy kicsit utolérnem magam. remélem.
Csütörtökre Plitvicébe esőt jósolnak. Aggódom. Lehet hideg vagy akármi, de az eső nagyon rosszul jönne.

"A legjobbakat kívánom az összes törött cserép barátomnak."

Na már csak azért is... most már csak azért is írok. Egész héten egyfolytában rohantam. Úgy érzem, szaladnak el felettem a napok, én meg észre sem veszem, mert arra sincs időm, hogy az időre gondoljak. Szeretem és élvezem a pörgést, a fontoskodást, de már egy picit sok lett belőle. Nem teljesen jó ez így. De közben meg mégis.
És persze szaladás közben nincs helye a magvas gondolatoknak...
Hanyagolok mindent és mindenkit, csak a legsürgősebbeket próbálom minden nap rendberakni. De közben a többi fontos dolog sikolya ott marad, csak gyűlik és már írhatnám a "majd ha egyszer lesz időm" listát.
Csak így minden nap átlagos. Vagy egyébként is az lenne/volt? Vagy akkor volt igazán? Lehet.
Ilyenkor most jó lenne leírni, hogy mi van velem, de olyan sok idő telt el, hogy nem tudom, mit ragadjak ki. De ha azt nézzük, hogy elsősorban magamnak írok, akkor nem is olyan lényeges, hogy mások lássák az összefüggéseket, mert nem ez számít.
De lehet, hogy ma még nem is történt olyan dolog, amit szeretnék megőrizni az emlékezetnek.
Tegnap este igen... bejöttek a gyertyák.

Ma megkötöttem életem edigi legnagyobb üzletét. Nem pénzről van szó kapcsolatokról. Úgy esett, hogy Duda Ernőnek, az egyik legnagyobb biotech cég vezetőjének segítségre van szüksége, mert egy kicsit túlvállalta magát. És mit ad Isten, a BioITWorld-ös főnökömet kérdezte meg, hogy nem tud-e valakit. Ma leültünk megbeszélni a dolgokat és kötöttünk egy üzletet: én segítek neki, cserében pedig egy éven belül mindenki, aki Magyarországon a biotech iparban egy kicsit is labdába rúghat jó ismerősöm lesz.
Lehet, hogy ez így nem hangzik nagy dolognak. De én úgy látom a jövőm alapkövét raktam le ma.

Ja igen, és ma délután lesz az első németórám.

In memoriam Kevei Ferenc.
Meghalt egy kivételes tudós, egy hihetetlen ember. Mindenki megdöbbenve áll a tény előtt, hogy nincs többé. És gondolkozik, hogy is lesz tovább. Sokan szerették és azt hiszem sokan utálták. De a halál akkor is korai volt. Nyugodjék békében.
Nem csak emiatt nehéz ez a nap. Félek. Olyan érzés fogott el megint, mint a vizsgák előtt, mikor már csak egy hajszál választott el az elhullástól és el nem tudtam képzelni, hogy akkora szerencsém legyen, hogy sikerül. Csak most sokkal több múlik a ma délutánon, mint egy évismétlés...
Szombaton voltunk fél évesek. Szép nap volt. Emlékezetes.

Néha borzasztóan útálom magam.
Ma reggel például, mert már megint hülye béna voltam. Mert mindig az vagyok.
Mert sehogy sem elég az a 24, jó lenne legalább 30, vagy legalább még plusz egy, hogy ne hanyagoljam el a barátaimat, mert az a legrosszabb. Rohanok magam után és a gondolataim után mert még mindig azok a legfrissebbek. És mert megint olyan dolgok történtek, amikről én semmit sem tudok, a barátaimmal, akiket szeretek és az egész csak azért, mert nem vagyok gondos és a munka már megint előrébb, mint más. Mert csapnak össze a fejem felett a hullámok, de mindet én vállaltam, mert folyton el vagyok késve, eltelt már 24 év, én meg még mindig sehol... Közben meg megszakadt valami , ami eddig erőt adott, még a nyáron vége lett, nekem pedig még mindig erőt adott, nem is tudtam, hogy már nincs is oka. Bár ha ezt végiggondolom, akkor lényegében az volt az ok, hogy azt hittem létezik. És akkor kiderült, hogy már nem, és úgy gondolom egyedül maradtam, nekem kell bizonyítanom. Azt, hogy lehetséges. körülöttem mindenkinek borulgat az élete, meg kell mutatni magamnak, hogy én képes vagyok rá. És nem akarom, hogy bárki is azt mondja, hogy nem lehetséges.
Napok óta próbálgatom hogy hogyan lehet kijönni ebből a 24-ből. Maximalistán sehogy. Valami mindig csorbul. Annyi fontos dolog van a számomra, amiket elhanyagolok, de persze az is fontos, amit csinálok. Szűkíteni kellene a kört. Talán. Vagy kevesebbet semmittenni.
Egy biztos: azt tudom, mi a legfontosabb, ami mögött a többi mellékessé válik. Szerintem mindenki tudja. Segítek... N betűvel kezdődik...

Elhatároztam, hogy ma nem hajtom agyon magam. Majdnem sikerült is.
Tegnap este már rosszul voltam a fáradtságtól.
Talán mégis csak vaklárma volt a német út.

Mostanában már sokadszor találkozom azzal az esettel, hogy olyanok ismernek, akiket én legfeljebb látásból, vagy még úgy sem...
Az előbb összeakadtam egy sráccal az SZBK-ban, aki azt kérdezte tőlem, hogy új-e a hajszínem. Hm. Ismerte a régit?
De jól esik. Ezek szerint feltűnőbb jelenség vagyok, mint hittem.

Dolgos hétköznapok.
Németországról semmi hír, de nem is zavar. Optimizmussal tölt el, hogy végre nekikezdtem a PhD témámnak, az első lépéseknél tartunk, de már elkezdődött.
A hétvége nagyon jó volt, igaz a Mátrában csalódtunk kicsit, eléggé kihalt volt minden. De egy napot el lehetett tölteni kellemesen.
Ma délután megint gyakorlatot tartok, ezzel le is tudtam a tanítási kötelezettségemet erre a félévre. Elég lazán, de tavasszal meglesz ennek a böjtje.
Ma van a nap-éj egyenlőség. December végéig már csak rosszabb lesz.

Feltettem a nagy kérdést, hogy mennyi időre gondoltak, ha ki kell mennem No-ba. Gábor szerint 10nap-2 hét. Az jó. Annyit kibírunk. És persze engem hibáztatnak...
Kavargó gondolatok...
Holnap reggel indulunk Galyatetőre. Jó lesz. Friss levegő a fuldokló városinak. És gondtalanság, pihenés.

Igen, eltűntem.
Elkezdődtek a dolgos hétköznapok, és teljesen megfeledkeztem a blogról.
Pedig történnek a dolgok.
Ma például az, hogy kihasználjuk a-várhatóan- utolsó hétvégét, amikor jó idő van, és elmegyünk a Mátrába. Jó lesz már egy kis zöld.
És mégis úgy néz ki, hogy megyek Németországba. Csak nem vagyok tőle most olyan boldog, mert egyrészt rossz lesz Norbi nélkül, másrészt azért kell kimennem, mert nem tudom összehozni egyedül a genomi könyvtárat. Már kifogytunk minden ötletből, mégis redundáns. Presztizs kérdés.
Jelenleg minden gondolatomat ez köti le.
Most meg indulok nyúzni a harmadéveseket.

Ha tegnap azt írtam, hogy mennyire jó most nekem, akkor felejtsétek el.
Mert a ma az a nap, amikor igazán jó.

Jó. Most nagyon jó. Tegnap egész nap pakolásztam, megjött végre a szekrényünk és rend lett végre a szobában. És végre le lehet ülni a kanapéra vagy akár a fotelokba is, nem a ruhahalmok múlatják ott a napjaikat.
A hangom visszajött, még kicsit köhögök, de már látszik az alagút vége.
Szóval ott tartottam, hogy jó. De még mennyire... harmónia és szeretet... imádom ezt az állapotot.
Ma reggel viszont rájöttem, hogy nem szeretek esőben vezetni.

Újra itt. Kicsit hangtalanul (gégegyulladás), kicsit szétszórtan, de itt.
Korfu: olajfák, fülledtség, meleg, állandó hullámzás, motorozás, kalandok, nagy szeretkezések.
Olyan egy hét, amiről egy hétig lehet mesélni. Nem akartam hazajönni. És beteg vagyok, mióta hazajöttünk. De azért jó ez is. A megszokott nyugalom és biztonság.
A hétvégén még tartottunk egy nyárbúcsúztató bulit. HOBO 25 éves volt, mi meg jól összekaptunk. De tolerancia, türelem és szeretet. Ez segít. Most nagyon jó. Nyugodt, kellemes, ringató, szenvedélyes.
A munkába nem tudok visszarázódni. Hibát hibára halmozok. Remélem velem is türelmesek lesznek.
Újult energiákkal nézek a taposómalom elé. De tényleg. Ide nekem az oroszlánt is!

Az utolsó munkás nap. Legközelebb két hét múlva jövök, a korfui élményekkel gazdagabban. Hogy hogyan fogom kibírni? :-)
Mardos a lelkiismeret. Tegnap elég durván sikerült megfogalmaznom az érzéseimet és már megint túl érzékenyen. Lehetne már délután.

Néha rámtör az írhatnék. Kár, hogy akkor nem vagyok gépközelben. Így csak rohanós szemelvények jutnak mostanság a blognak és szerény olvasótáboromnak. Múltkor már azon is elgondolkoztam, hogy minek is ez az egész. Jobb lenne, ha az ismerőseim tőlem kérdeznék meg, hogy mi újság velem, nem csak rámkattintanának a neten. Akkor talán én is megtudnám, hogy mi a helyzet velük. Meg egyébként is... kell ez nekem? Annyira biztosan, hogy most nem tudom bezárni az ajtót és lenyelni a kulcsot. De érlelődik a gondolat.
Mikor viszont írnom kell, akkor veszett jó, hogy van. Talán az a baj, hogy már egy ideje nem magamnak írom... hanem hogy tetszetn. Pedig akkor tetszett igazán, legalábbis a visszajelzések szerint.
No majd megérik ez is. Nem kell addig erőltetni.
A hétvége teljesen másképp alakult, mint terveztük. De jól lett az biztos. Évek óta nem strandoltam annyit, mint a két nap alatt. Meg is látszik a színemen. És a Luca nevű 'nem semmi kiscsaj' kellemesen elszórakoztatott bennünket. Norbi fel is rakta mindjárt a lécet a 'Luca szintre'.
A mai nap jó nagy törpölés. Ki kéne találnom, hogy hogyan is tovább a munkában. Most azért jó lenne, ha itt lenne Gábor.

Rámtört a Korfu láz. Már csak 11 nap... Borzasztó kíváncsi vagyok. Szerintem nagyon rövid lesz az az egy hét.
A hétvégén Kunehértó. Jó lesz egy kicsit lazulni.
Csütörtökön jön vissza Gábor és még sehol nem tartok a cikkekkel. Nem tudnak lekötni. Ez baj.

Tegnap este azon törpöltem, hogy mennyire jó is most. Szerintem még sosem volt ennyire okom boldognak lenni. Mióta Norbit ismerem, minden sikerül. Amit kitalálok, sosem gondolnám, de megvalósul. Pesszimista énem már azon gondolkozik, hogy vajon mivel kell majd vezekelnem ezért a sok jóért... De nem szabad ezen gondolkozni, örülni kell, hogy ennyire jó. Lehet, hogy mindig így lesz... :-)
Ma délelőtt nyakamba vettem a várost a kis gyöngyszemmel és elintéztem az ügyes-bajos ügyeket. Vettem végre utikönyvet Korfuról, megcsináltattam a nemzetközi diákot, vettem cipőt az útra, kulcsot másoltattam stb. Már egész jóban vagyunk...

Nos, megint jó régen nem írtam már. Pedig zajlanak a dolgok, csak éppen nem vagyok gép előtt.
Ami messze a legfontosabb, hogy megkaptam életem első autóját :-) Egy kis fityo. Kicsi, de az enyém :-) Tegnap Norbival elmentünk érte Orosházára és úgy megtetszett, hogy mindjárt el is hoztuk. Azóta barátkozunk egymással. Az éjszaka olyan izgatott voltam, hogy nem tudtam aludni. Remélem jó gazdája leszek.

Megkaptam az új személyimet. Fénykép se kellett hozzá meg aláírás se... Ezek szerint az mindenkiről elrakják a fényképet, meg az aláírást is. A népet meg rajzol fantomképekkel hülyítik. Mindegy. Csak az a gáz, hogy a száma is megváltozott.
Délelőtt autóügyben kalkulálgattunk, de semmi jó eredmény nem született, hiába no, nem lehet mindent egyszerre.

Ez egy jó nap. Már hajnalban jól kezdődött :-)
Így nem nehéz mosolygósnak lenni egész nap.
Laza munkálkodás, olvasás, cikkírás stb. Kényelmes.

Zajlanak az események...
Bogárka egyetemre jelentkezett. Díjazom a bátorságát. Le a kalappal előtte, biztos nem lesz könnyű.
Be akartam adni egy kérvényt arra, hogy összevonva teljesíthessem a két hátralevő félévemet a másik szakomon, de Kornél lebeszélt róla. Nincs rá esély, hogy engedélyezzék. Ráadásul egy másik diplomamunkát is írnom kell. Valószínű a genomikából fogom írni, de nem tudom hogyan fog összejönni abból egy jó anyag. Ha más nem lesz beleírom a többi apróságot is.
Közben az összes volt évfolyamtársam arról sír nekem (gondolom nem csak nekem), hogy nem tudnak elhelyezkedni, nincs állás ebben a szakmában. Csak azt nem értem, hogy ezt eddig hogy nem látták... Mély nyomokat hagyott bennem Z. arca, mikor nevetve újságolta, hogy mennyire jól járt az ökológia tanszékkel, mert már akkor is csodálkoznak, ha havonta egyszer bemegy megkérdezni, hogy mi a helyzet arrafelé, míg mások agyon dolgozzák magukat. És amíg a mások publikáltak, TDK-ra készültek, PhD-sok lettek, addig felette eltelt az idő, most meg csak kapkodja a fejét és sopánkodik a kihagyott lehetőségeken.

A hétvégén Visegrádon voltunk Robiékkal. Ildi egy kicsit elszúrta a hangulatunkat és a mozgási lehetőségünket, de attól mi jól éreztük magunkat. A Patak fogadót csak ajánlani tudom mindenkinek. Nagyon tuti hely. Még biztosan visszamegyünk.

Teljesen be vagyok zsongva. Mostmár biztos, hogy 26-án indulunk. És megint fogok repülni :-) Suhajja!