Kicsi porszem a nagy semmiben sok hasonló porszem között egész hegyet alkottok. De nincs ott az a porszem, akiért érdemes volt annak lenni. Akiért érdemes volt részt venni ebben a hatalmas játszmában, amibe mindenáron jelentőséget próbálunk csempészni sokszor már olyan görcsösen, hogy fáj bele mindenünk. És nem vesszük észre, hogy semmi értelme, mert akkor is csak porszemek maradunk. Sürgő-forgó, sokat gondolkodó szemcsék de értelem nélkül. Mostmár különösen.
Én próbálom, nagyon próbálom, szorítom azt a kis sugarat, ami még reményt adhat, de nem megy. Mélyen, nagyon mélyen van elásva minden kulcs, ami még nyithatná az ajtókat. Minden csak arról szól, hogy van-e olyan, mint ő. De nincs, semmi és senki nincs.
Kéne már átlépni, túllépni, meglépni vagy bármi mást, csak hogy már vége legyen.

Tegnap nem kívánt jó éjszakát... és nem is volt az.

Borzasztóak a reggelek...
Minden megdermed mikor rájövök, hogy ez egy újabb hosszú nap lesz. Hosszú nap nélküle.
És még rosszabb, mikor megtelik a telefonom az sms-ekkel és rá kell döbbennem, hogy ki kellene törölni a régieket... és nem megy.
És itt van az a majdnem kétszáz levél, 3 csodálatos hónap története.
Csak nehogy bántsak, bántsam... azt nrm tudnám elviselni.
Megint új nap kezdődött... talán új lehetőségekkel...

Még élek...
és már ez is nagy eredmény

'A semmi ágán ül szívem
Kis teste hangtalan vacog
Körélye gyűlnek szelíden
S nézik, nézik a csillagok.'

Egy kicsi kis kosár... barna vesszőből, finoman lakkozva, látszik rajta hogy nem tucatárú. Tele színes masnikkal és egy babával, aminek csak a feje látszik ki a kosárkából... üvegszemekkel bámul a semmibe.
És azok az apró, alig pár centis kis ujjacskák, melyek olyan kitartóan markolják a kosarat...

B-ról megint bebizonyosodott, hogy hihetetlen rosszakarat és alattomosság lakozik benne. Nem is gondolnád, amikor megismered. Komolyan nem értem, hogyan tudnak teljesen hétköznapi emberek ilyen gőgösek és rosszindulatúak lenni. Isteni szerencse, hogy már nem kell vele dolgoznom.
Egy másik munkatársamra meg rájött a beszélhetnék. Folyton szórakoztatni akar olyan dolgokkal, amiket össze lehetne foglalni 2 mondatban, de neki percek kellenek hozzá. Már lassan menekülőre fogom a dolgot.
Délelőtt megjöttek a portugálok. Egy fiú és egy lány, és micsoda szerencse, egyiket sem hívják Jouan-nak. Eddig 5 portugál volt nálunk, ebből 4 Jouan néven. Talán már meg is tudjuk majd különböztetni őket.

"Ertesítem Onoket, hogy Szeged Megyei Jogu Varos Hivatasos
Onkormanyzati Tuzoltoparancsnoksaga 2003 februar 25; 26; 27-en
8,30 es 9,30 ora kozott tuzoltasi gyakorlatot tart az Intezet
teruleten.
A gyakorlat soran hasznalni fogjak az emelokosaras gepkocsit,
valamint a motoros fecskendot. A feltetelezett tuz helye a Genetikai
Intezet V. emeleten az 506-508 szamu ikerlabor. Az emelokosaras
gepkocsi a Muszakepulet mellett foglal helyet es proba jelleggel
megkozelitik az V. emeletet, de nem kerul sor ablakon keresztul
verehajtott mentesre. A motoros fecskendotol elvegzik az oltotomlok
szereleset az V. emeletre a kozepso, vagy a belso lepcsohazon
keresztul.
A gyakorlat ideje alatt az Intezet kulonbozo pontjain tuzoltokkal
talalkozhatnak, szeretnem megnyugtatni Onoket, hogy csupan
gyakorlatra kerul sor."

Ez van ma nálunk. A reggel azzal kezdődött, hogy kishíján hangos rikoltozásba kezdtem, mert az ablak felé pillantva egy állarcos, sisakos férfi bámult be rajta, ami ugye meglehetősen ritka látvány a harmadik emeleten. De legalább megnyugtató, hogy ha tűz lenne, ki tudnának menteni minket.

Varsó

Állt a semmiben. Már megint az a jól ismert egyedüllét. Csak állt ott és várta a vonatot. Hajában időnként táncolt egyet a délutáni jeges szél, piros lett tőle az egész arca, és úgy érezte, hogy még a hajszálai is fáznak. Összébb vonta a karjait, hogy melegítse önmagát. Legalább önmagát, ha már más nincs, aki melegítse. Időnként tudatába villant az előző este, de gyorsan elhessegette ezt az érzést- túl fájdalmas volt ahhoz, hogy ép ésszel végig tudja gondolni. Nem, nem szabad gondolkodni. Nem szabad. Arra gondolt, hogy milyen jó lenne otthon. Azt mondják ott már meleg van, mindenki a tavaszi napsütésben fürdik, csak Ő van ilyen egyedül a jeges szélben. De ez már megint olyan dolog, amin nem szabad gondolkodni. Mert ha az ember meghalni sem mer, akkor legalább ne gondolkodjon. Erről megint eszébe jutott az előző este. A jól ismert, de soha meg nem szokható csalódás. Megint nem sikerült. Már sokadszor. Talán nem kellene többet próbálkozni. Talán tényleg eljátszotta az egyetlen lehetőségét. Lehet, hogy tényleg csak egyetlen lehetősége van az mindenkinek, hogy megtalálja a másik felét. És ha elengedi, soha töbé nincs esély. Küzdeni lehet, csak éppen nem érdemes.
De legalább jó lenne otthon lenni. Ott minden más lesz megint. Legalább biztonságban lesz. És talán mégis várja haza valaki. Talán.

Már megint szenvedek. Nincs kedvem semmit sem csinálni és egyébként is... hiányzik Bogárka. Csak ülök a net előtt és bambulok. Hahó közöny! Ideje lenne odébbállnod!

Este kávézás Andissal. Nem beszéltünk már vagy egy hónapja. Lesz mit mesélni.

Munka terén csupa jó hír...
És végre rendet raktam az asztalomon is.

Megvan az új bankkártyám végre. Ma reggel elmentem érte. Aki utál sorbanállni, annak ajánlom, hogy korán reggel menjen bankügyeket intézni. Szinte csak én voltam egyedül.
Iszonyat fáradtan ébredtem, mintha egész éjjel futottam volna. Vagy nem tudom. Ráadásul nagyon intenzíven emlékszem az álmomra- valahová repültünk. Álomnak sem rossz, hát még valóságnak milyen jó lenne :-) A fáradtság nem sokat változott, alig vonszolom magam.
Estére kellene valami programot találni.

Fejlemények nyelvvizsga ügyben: pénteken fél kettő az írásbeli, egy héttel később a szóbeli. Ez megnyugtatott, lesz még egy hetem a fejlődésre. Katedráék késtek az értesítővel én meg már nem bírtam tovább, rájuk telefonáltam. De egy nagyon kedves hang megnyugtatott, hogy nincs semmi baj, biztosan meg fogom kapni a papírt. Értenek hozzá, na...
Egyébként meg munka van jó sok, sok kis apróság amit meg kellene csinálni. Kellene.
Lelkiállapot kiegyensúlyozott, kis átlagos idegeskedéssel.

Na jó... kicsit rendbejöttem.
Csak elszálltak a leírásra váró mondatok.
Ma reggel láttem egy csodát. Álltam a buszmegállóban, zúzmarásak voltak a fák és ahogy hullott róluk a jég, megcsillant a vakító napfényben. Olyan volt az egész, mint a mesékben, a kis milliónyi csillám. Csodás volt.
Arra is rájöttem, hogy nem is olyan egyszerű busszal utazni. Pitvaros ugyanis csak egy kis porfészek, de ennek ellenére 4 buszmegállója van. És mindegyikről el lehet jutni Szegedre, az egyik busz erre megy, a másik arra. Mivel normális menetrend nincs kint, szegény tudatlan rá nem jön magától, hogy melyikhez is kellene állnia. Persze a buszozós öreg rókák tudják, csak a lényeg, hogy sikerüljön kifogod legalább egy ilyet útitársnak. Nekem sikerült, úgyhogy szerencsésen eljutottam idáig. Van egy terv, aminek megvalósításába most belefogtam. Remélem menni fog, most nagyon lelkesít a dolog. De babonás vagyok, úgyhogy még nem mondom el, hogy mi az.

Ma... ma egy csomó minden az eszemben volt. Sokminden történt a hétvégén, el akartam mesélni. Már ott tolongtak a fejemben a mondatok. És a terveimről is beszélni akartam, igen.
Azután megváltoztak a dolgok. Nem volna szabad sírnom. Nem volna szabad gyengének lennem. Egy felnőtt nem gyenge és nem... nem ilyen, mint én. Ellentétek és szélsőségek. Mint mindenben.
Kurvára tud fájni az élet.

Két órán át beszélgettem Judittal. Elmentünk kávézni és beszélgettünk. Még soha ilyen őszintén vele. Kaptam néhány jó tanácsot és szemléletbeli váltást. És ráeszméltem, hogy másnak is vannak gondjai. És hogy másként is lehet látni ezt a dolgot. Kellett ez nagyon. Megerősített.

Szeretek valakit, aki soha nem lehet az enyém. Mégis vállalom azt, hogy szeretem. Tudom, hogy majd' mindenki másként döntene, de én vállalom. Azt tanultam egyszer valakitől, hogy szeretni nem csak úgy lehet, ahogy az emberek nagy többsége teszi. Szeretni úgy is lehet, hogy a másik messze van és sosem kerül közelebb. Mert ha ez az érzés, mint köldökzsinór összeköt benneteket, akkor összetartoztok. És talán ez az igazi szeretet. Amikor önzetlen vagy, nem vársz semmit viszonzásul. Azért szereted a másikat, ami és nem azért, amit kapsz tőle. És boldog így is lehet az ember. És boldoggá így is tehet valakit.

Kezdek nyűgös lenni. Lassan megint itt a hétvége, és nekem már megint semmi kedvem hozzá. Miért is működnék ebben a dologban úgy, mint a normális emberek, mikor az olyan ritka nálam? A hétvégében semmi izgalom nincs. Legalábbis számomra. És már megfigyeltem, hogy velem a rossz dolgok is mindig hétvégén történnek. Kellene valami... ami feldob. Persze, tudom mi hiányzik. De nem tudok rajta változtatni, így bele kellene törődnöm valahogy. Nincs és kész.

Érdekes mikor az ember a gőggel találkozik. Főleg, ha vele szemben alkalmazzák. Mikor valaki olyat lát, aki szinte minden ok nélkül felsőbbrendűnek tartja magát nálad és ezt erősen érezteti is. Ráadásul még azon csodálkozik, hogy nem esel térdre hálálkodva ha hajlandó szóbaállni veled. Még kommentálni is nehéz az ilyen viselkedést.

Asszem mégsem megyek PUF-ra. Le vagyok égve, tanulnom kell és valószínű ott lesz Attila is, akivel most sem szívesen találkoznék.

Tegnap óriási voltam angolon. Messze felülmúltam önmagam. 85%-ra írtam meg a próbatesztet. Ha ez így megy a jövő héten is, nem lesz nagyobb gond. A szóbeli viszont még mindig katasztrófa. Teljesen leblokkolok, ha angolul kell megnyilatkoznom.
A tegnapi est fénypontja azonban a Gattaca volt. Genetikus kultuszfilm :-). Szerintem mindenkinek meg kellene néznie, aki valaha is humán genetikára, genomikára szeretné adni a fejét. Mert ezt én egy eléggé belátható jövőnek érzem. Amit ráadásul nem is nagyon lehet megakadályozni. Arról nem is szólva, hogy mint film- a témájától eltekintve- is nagyon tetszik. Éjjel elhatároztam, hogy megnézem mégegyszer, azonban az első 10 perc után elsötétült a világ és egy furcsa hintázó mozgásba is kezdett, amitő úgy láttam, hogy talán mégis jobb, ha inkább alszom egy kicsit.
Ma reggel semmi életkedvem nem volt. És még az a semmi is elszállt, mikor kiderült, hogy hiába reménykedtem, hogy a mai estét Bogárkával tölthetem. De azután összeszedtem magam és sikerült 10 órára bejönnöm dolgozni. Ahhoz képest, hogy 8-ra akartam...
Azt hiszem ma este elmegyek a PUF koncertre.

A tegnapi korcsolyázás érdeklődés hiányában elmaradt. Nem ragaszkodtam a programhoz :-) Sőt, majdnem a sörözés is, de talán még jobb volt így, hogy csak öten voltunk. Elfértünk egy asztalnál :-) És ha azt nézzük, a sörözés számomra el is maradt, mert persze nem volt búzasör. Így maradt a jó öreg gin-tonic. Jó volt. Összeismerkedtem egy másodéves sorstársammal, elláttam jobbnál jobb tanácsokkal és hallottam néhány üdítő sztorit is. Annyira felpörögtem, hogy kettőig nem is tudtam elaludni, legalább tanultam valamennyit.
Ma reggel meg kilépve a házból szembetalálkoztam egy bácsikával, akin egy szál strandpapucs, rövidnadrág és széldzseki volt. Mellette ballagott a felesége nagykabátban, kesztyűben, sapkában. Így indultak a reggeli bevásárlásra a szakadó hóban. Nem nagyon tudom hová tenni a jelenetet.

Este sörözni megyek néhány ismerősömmel, akikkel együtt járok angolra. Ez nagyszerű program, csak kitalálták, hogy utána menjünk el korcsolyázni, valami nagy banzáj lesz este a műjégpályán. Na, ez már nagyobb gond. Életemben egyszer volt rajtam korcsolya, és akkor nem sikerült megszeretnem a dolgot. No sebaj, de ha holnap nem írnék, akkor kitörtem a nyakam :-) Most meg lassan megyek haza, mert felkopik az állam az éhségtől (megint nem mentem le ebédelni), délután meg tanulnom kell.

Változik az ember. Néha, mikor nem történik semmi, akkor évekig alig. Néha meg 2 nap meg tudja változtatni az egész addigi életét. Nem ez történt, de én is sokat változtam az elmúlt napokban. Sokminden átértékelődött. Hogy mennyire lesz ez tartós, azt csak az idő tudja eldönteni. De most más. Érzem minden percben, minden mozdulatban.
Hiszek abban, hogy mindenkinek van saját útja. Egy olyan út, amit magának tapos ki, amit ő választ. Kell, hogy legyen ilyen. És el kell indulni azon az úton. A saját tempónkban és stílusunkban, de menni kell.Észrevenni az apró csodákat, örülni nekik. Hogy a nagyoknak még jobban tudjunk örülni. Nem hiszek senkinek, aki le akar téríteni az utamról. Figyelem másokat, próbálok tanulni tőlük, figyelembe veszem a tanácsaikat és teljesítem a kéréseiket. De ha rám akarnak erőszakolni valamit, csak azért, mert az emberek nagy többsége így csinálná, de teljesen ellentétes az érzéseimmel, azt nem hagyom.Van olyan, akiért szinte mindenre képes lennék. De az más. Akkor az már nem áldozat, hanem olyan dolog, ami nekem is örömet okoz.
Vasárnap találkoztam valakivel. Az illető sikeres üzletember volt, boldog családapa, feleségével mintapár voltak. Mindene volt a család, nem voltak barátai, sem hobbija. Rengeteget dolgozott, gyűjtögette a milliókat.És akkor történt valami... Emberünk megváltozott. Otthagyta a munkáját, csinált egy alapítványt, harban áll a környezetünket szennyező világgal, szegény mint a templom egere, de jól érzi magát. Azt mondja, önmagára talált. És talán még a házassága is rendbejöhet. Ez az ő útja. Más mint a szokványos, de ő szereti.

Most jó lenne valami okosat és értelmeset írni. Egyelőre örülök, hogy még mindig élek. Hogy tegnap már enni is tudtam. És hogy mégis szeret az, akiről azt gondoltam, hogy végleg cserbenhagyott. És hogy ha igazán nagy a baj, mégis van akinek odanyújthatom a kezem. Köszönöm nekik. Különösen Anitának és Conf-nak.
Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtöténhet közöttünk. Még döbbent vagyok és a gyomrom is szüntelenül fáj. De tegnap már tudtam ujjongani és nevetni. Mert szeret és ez a legfontosabb. A többi majd helyrejön. Sokmindent elrontottam. Változnom kell, de sürgősen, mielőtt még mindenkit elkergetnék magam mellől.
Szeretem Őt. És soha nem akarom elveszíteni.