Az utolsó nap, ami hiányzik az útinapló végéről, már csak lustálkodással és fényképezéssel telt, készültünk a másnapi nagy útra hazafelé, ami sokkal elviselhetőbb volt, mint oda. Azóta pedig megint ránkszakadt az ég...

Hazajöttünk... bemásolom az útinaplómat:

Mombasa, Kenya 2006-02-15 16.20.

Nos, itt vagyunk...
A repülőút pont annyira volt borzalmas, mint hittem. Volt egy holtpont, fél 1 körül, mikoris ?technikai leszállást? hajtottunk végre Hurghada (Egyiptom) repterén, és egy órácskára betereltek minket egy koszos, lepukkant, kihalt váróba. Na, az rémísző volt. De végül egy órával hamarabb, itteni idő szerint 8-kor (otthon 6) landoltunk. Dög meleg... ez volt az első benyomásunk. De akkor ámultunk el igazán, mikor elindultunk a szállodához, és láttuk, hogyan élnek az emberek. Igaz, később megnyugtattak, hogy ez helyi viszonylatban egy jóléti ország, mert nem éheznek- bár ez leggyakrabban a természet gyümölcseinek köszönhető. Az innen alig 150 km-re lévő Szomáliában naponta 500-en halnak éhen. Igaz, idén hatalmas a szárazság itt is, az északi területek lakói már Etiópiába járnak át élelemért. Ez jó. Etiópiába kajáért...
Szóval reggel volt, nyűgösek voltunk, és mindjárt közölték velünk, hogy csak 2 körül vehetjük át a szobánkat. De addig megvendégeltek bennünket, az idegenvezető elmondta a szokásosat. Kicsit furcsa volt, hogy ezen a héten nincs 2 napos szafari, mert az amerikaiak lefoglalták az összes repülőt, de kénytelenek voltunk beletörődni... ez van, ezt kell szeretni. Sebaj, úgyis a szafari miatt jöttünk, hát most 3 napig élvezhetjük. A beachboyokkal való huzavonát elvetettük, kicsit sem vagyok jó alkudozásban, és annyira feszített a programterv- Mombasát és a búvárkodást sem akartuk kihagyni, és így legalább nyugis volt az első napunk.
Mikor megláttuk a szállodát (Bamburi Beach Hotel), erősen az az érzésem támadt, ami azóta sem múlt el: Afrikában találtuk meg a földi paradicsomot. Igaz, a szobánkat még egy negyed óráig nem vehettük át, de a recepció előtti hallban elfogyasztott kókuszdióban tálalt gyümölcskoktél, a háttérben lágy patakcsobogással maximálisan kárpótolt bennünket.
A szoba... végülis elmegy, a Tunéziában tapasztalt szőnyegtelenség, különtolt ágyak, de azért alvásra jó. Légkondi is van, megy mint a meszes egyfolytában. Nem törődtünk a csomagolással, nyomban elindultunk a felfedezőútra: medencék (2 db, nagyon szép), pálmafák, bárok (all inclusive ellátásban minden ingyen), helyi sör. Megkóstoltuk az ebédet is, egész jó, de azért magyar ízlés szerint kicsit kevés a hús és furcsák az ízek. A tengerpart először megdöbbentett, bár mondták, hogy apály idején eltűnik a víz, nade, hogy ennyire... és pláne, hogy egy óra múlva már a szálloda teraszától fél méterre volt. A tengervíz olyan, mintha termálvízben csücsülnél, kifejezetten meleg érzés volt, ráadásul a hínáros, zavaros volt nagyon. A beachboyokat le lehet rázni pár határozott ?no?-val, de akkor sem erőszakosak, ha beszélgetésbe elegyedsz velük. Csak éppen hihetetlen kitartóak.
De egyébként is mindenki olyan kedves... minden megnyilvánulásuk azért van, hogy segítsenek neked, hogy jobban érezd magad. Annak ellenére, pedig, hogy a mi értékrendünk szerint ők nyomorognak.
A délután további részében kihasználtuk a nyugágyakat és a korlátlan italfogyasztást, majd mikor lement a nap, és mi sem bírtuk már, aludtunk pár órát.
A vacsora... kár lett volna kihagyni. Mivel Valentin nap volt, az étteremből kihordták az asztalokat a medence köré... gyertyafény, pálmafák, hangulatos zene, séta az óceánparton... Még az én romantikus fantáziám is kevés ennek a kiötléséhez. És amit a parton láttunk... vagy ötven tarisznyarák grosszált a homokban hihetetlen sebességgel. Ez már nekünk is elég volt egy napra az élményekből.

Reggel korán keltünk, mert mentünk Mombasába, 8-ra jött értünk a busz, de még előtte reggeli, akárhogy is nézzük, otthoni idő szerint fél6-kor keltünk. És ez semmi, a búvárkodáshoz és a szafarihoz otthoni idő szerint 3-kor kell majd kelnünk. Na de valamit valamiért... Először egy zöldségpiacot néztünk meg, ami érdekes volt, de én igenis kíváncsi lettem volna a húspiacra, ahová azért nem vittek el minket, mert szerintük a legjobb út lett volna a vegetáriánusság felé. Utána megnéztük az elefántcsont kaput, a majomkenyérfákat és a Jézus erődöt, leginkább az idegenvezető meséje volt érdekes, nem a látnivalók. Nade majd ha otthon nevelem a hatalmas majomkenyérfát... mindenki csak ámulni fog :-) Végül pedig voltunk a fafaragóknál, vettünk egy elefántot. A délután megint napozással, evéssel-ivással telt, most pedig várjuk a vacsorát.

Masai Mara Nemzeti Park, Kenya 2006. február 17. 9.09.

Tegnap búvárkodni voltunk (Paradise Divers). Kora hajnalban jött értünk a busz, és borzasztó hosszú ideig tartott, amíg elértünk a kikötőig. Több órahosszáig. 10 óra körül hajóztunk ki egy eléggé lélekvesztőnek tűnő kis hajón, de nyugodt volt az óceán, nem kellett aggódni. Először delfineket próbáltunk keresni, de nem sok sikerrel, láttuk ugyan párnak a hátuszonyát, és kicsit kijöttek a vízből, de nem sokat mutattak magukból. A korallzátonyon azonban egész más volt a helyzet. Én már a hajón jeleztem, hogy nem vagyok nagy úszó, de abban egyeztünk meg, hogy a mentőövbe kapaszkodva nem lesz gond. Végül mindannyian a mentőöv menedékét kerestük, mert gyorsan kiderült, hogy sokkal kényelmesebb a vezetőre bízni magad, aki mindig oda vitt minket, ahol sok látnivaló volt. És tényleg volt. Hatalmas korallok, rengeteg, eddig csak akváriumban látott hal, serpenyő méretű tengeri csillagok, hatalmas tengeri teknősök, fésűs kagylók... hihetetlen volt. Közben Norbi palackkal merült le, kicsit aggódtam érte, de teljesen elvarázsolt a látvány.
Később átmentünk egy homokos szigetre, ott pihentünk kicsit, majd elvittek a búvárok rezidenciájára, ahol ebédeltünk, bár egyikünknek sem volt sok étvágya a melegtől és a víztől. Sokkal jobban esett a kanapékon elnyújtózni. Átvittek minket a szomszédos faluba is, ahol megmutatták, hogyan élnek itt az emberek víz és villany nélkül. Láttuk a helyi iskolát, ahol mindössze pár öreg pad és egy tábla volt, lyukas volt a tető és nem volt ajtó a termeken. A gyerekekkel nem találkoztunk, mert a kontinensen voltak éppen, egy iskolák közötti sportvetélkedőn vettek részt. Érdekes volt, mennyire meg tudják becsülni ezek az emberek azt a keveset, ami van nekik. És mennyivel békésebben élhetnek...
Hazafelé elbúcsúztunk magyar segítőinktől, minden elismerésem az övék a kedvességükért. A parton megint matatuba szálltunk, és 3 óra alatt sikerült is hazaérnünk, ugyanis hatalmas dugóba keveredtünk a liconi kompnál. A déli partról érkezőknek ugyanis komppal kell átjutniuk Mombasa szigetére, és mindenkinek ez a szándéka, aki a túlparton dolgozik, és délután haza szeretne menni.
Ezek után már semmihez nem volt erőnk, Norbira ráadásul rátört a hasmenés, így ájultan zuhantunk az ágyba. Előtte azonban még konstatálnom kellett, hogy snorkelezés közben rákvörösre sült a hátam és a fenekem. Soha nem égtem még le ennyire, minden mozdulat kínszenvedés.


Mombasa, Kenya 2006-02-20 22.42.

Sajnos véget ért a szafari is....
Pénteken szokás szerint hajnalban idnultunk a mombasai reptérre, ahol egy kb. 15 személyes, propelleres kis gép várt bennünket, számomra teljesen lélekvesztőnek tűnt.De miután leküzdöttem előítéleteimet, egészen megnyugtatóan sima repülésünk volt. Miután a Neckermann hanyag idegenvezetőjének köszönhetően véletlenül sikerült rájönnünk, hol kell kiszállni a gépből a préri kellős közepén, elgondolkodtam azon, vajon miért kellett ez nekem, de úgy 100 méter séta után megnyugodtam, egy fantasztikus afrikai stílusú szálloda (Livingstone Safari Resort- Masai Mara) állt a semmi közepén, Mara folyó partján, ahol kiváló lehetőség nyílt a vízilovak behatóbb tanulmányozására, amik a szálloda előterének- és gyanítom, éttermének is -állandó vendégei voltak.
Ekkor volt pár óránk kipihenni az út fáradalmait, valamint rájönni arra, hogy engem sem kímél az itteni elmaradhatatlan utazóbetegség, a gyomorproblémák. Délután már az első szafari hatalmas élményeket tartogatott. Egy nyitott oldalú dzsippel keltünk útra 7-en magyarok: az előző napról már ismerős búvákodós pár, egy idősebb, eléggé nagyszájú házaspár, és egy nyugdíjas korú öregúr, aki nem lopta magát a szívünkbe.
Szóval már az első nap láttuk a parkban található állatok nagy részét: zsiráfot, marabut, zebrát, gnút, antilopokat, gazellát, elefántot, struccot, oroszlánt. A legnagyobb élmény ez utóbbi volt, hiszen nem minden nap lát az ember ilyen fenséges ragadozót 3 méterről, ahogy sétál feléd.
Másnap megint a hajnali kelés, be sem jöttünk ebédig, majd délután indultunk el megint. Én már olyan fáradt voltam, hogy az ebédszünet nagy részét végigaludtam, míg Norbi próbálta a videóról lecsalogatni a felvételt a laptopra. A nap legnagyobb élménye kétség kívül a vadászó gepárdok voltak, valamint a szexelő oroszlánok. Én voltam zavarban a látványtól. Már hazafelé tartottunk, amikor sofőrünk felfedezte, hogy a maszájok 3 kistehenét megtámadni készül egy hiéna, sőt az egyiket el is kapja. Sofőrünk vakmerő bátorsággal és szemmel látható hozzáértéssel azonban megmentette a kisbocit, amit visszajuttattunk a gazdájához.
Voltunk egy maszáj faluban is, amely emlék azt hiszem egy életre bevéste magát a szaglóreceptoraimba: láthattuk, hogyan él 300 ember több mázsa tehénszar tetején. Azon taposnak mezítláb, abból építik a házaikat, azon alszanak. Borzalmas volt.
Utolsó nap már csak regel mentünk ki a szavannára azzal a szándékkal, hogy a leopárdot még meg kell keresni, azonban nem sikerült.
Visszafelé a repülőút felért egy rémálommal, a temikek dobáltak bennünket, az én gyenge gyomrom pedig nem volt ilyen strapához edzve, két órán át küszködtem az állandó hányingerrel.
Ma pedig itt van az utolsó napunk. délelőttöt pihenéssel töltöttük, legalább egy nap legyen, amikor nem rohanunk egyfolytában.Délután elmentünk Taxival a közeli krokodilfarmra, ahol több ezer krokodilt nevelnek, mint megtudtam, a többségüket a bőrükért, ami gyorsan elvette a kedvem a helytől, bár azért szép volt. Viszont amivel nem számoltam az volt, hogy tele volt szúnyogokkal a park, legalább 5-6 csípést szereztem, úgyhogy most aggódhatok a malária miatt. Remélem az a gyógyszer, amit szedünk, tényleg hatásos...

nos, ma megint nincs túl jó napom. Rosszul viselem a kudarcot. Ilyenkor kell elmenni nyaralni. És igen, már csak 3-at kell aludni... Eléggé hihetetlen.

Az emberrel időnként szembe jönnek az emlékei, és elámul, milyen hihetetlen erővel vannak még most is. Lehet, hogy nem gondolunk rá, lehet hogy megbúlyik a mélyben a vacogó kismanó, de amikor kiszabadul, ugyanolyan rémisztő, bársonyos, vagy akár vacogóan hideg, mint akkor volt, és olyan erővel borít el a tudat, hogy igenis létezik, amennyire sosem hittük volna. Szeretem ezt az érzést, akkor is, ha rossz emlék búlyik elő, akkor is, ha fáj, mert én vagyok az is. Minden múltbéli érzés, minden emlék egy darab belőlem, ami nélkül nem vagyok az aki vagyok. Nem mindig vagyok büszke az ÉNemre, de örülök, hogy időnként megtapasztalhatom a saját bőrömön, újra átélhetem az érzést, milyen volt akkor... és pár percig tényleg olyan, mintha a régi önmagam lennék, meg kell csípjem magam, hogy ráébredjek a valóságra. Nem sok jobb érzés van ennél.
És ma elég volt hozzá gy rég elfeledett postafiók kinyitása, rég elfeledett levelek őrzője.

Meghalt az autóm :-(((( Nem tudom mi történt, Norbi volt ma vele, de azt mondja szétrobbant a motor. Ennyit bírt. 14 év és fél millió km. Nincs többé szép Opelunk.

Lefoglaltuk az utat. Február 13-21 Mombasa északi part, Bamburi Beach Resort a Neckermannal :-) Teljesen izgatott vagyok.
Igazából az utolsó 2 repjegyet foglaltuk le a gépre. Már kezdtem kétségbeesni, hogy nem tudunk elmenni, esetleg csak márciusban, ami az időjárás miatt nem éppen veszélytelen időszak. Csak mostmár a malária gyógyszer ügyében jussunk megoldásra.

Tegnap megkaptuk az oltásokat. Hihetetlen, hogy az országban egyetlen oltóközpont van, ahol a sárgaláz ellen immunizálnak, ez pedig egy 10nm-es váróval rendelkező aprócska rendelő. És ide zsúfolódik be minden délelőtt kb. 100 ember. Fizettünk egy vagyont, vártunk 3 órahosszát, és még meg is szúrtak. Mindegy, most 10 évig nem kell a sárgalázzal törődnünk, és a Hepatitissel sem, ha felvettük az emlékeztetőt.
Csak még legyen hely Kenyába még februárra.

Nagyon boldog új évet!
Tegnap este Pierrot koncerten voltunk. Hatalmas élményvolt, tízéves álom vált valóra ezzel. És igen, mg mindig tud énekelni, még mindig olyan szívvel, hogy sajog az enyém.
Most pedig Szilveszter van, mi pedig itthon. Tök jó, holnap nem leszek másnapos, és a fogadalmak betartásával kezdhetem az évet.
BUÉK!

Fogalmam sincs, hogy kikapcsoltam-e a teafőzőt az irodában. És már csak itthon jutott eszembe, és persze senki sincs bent. Remélem nem fogom leégetni az SZBK-t az éjszaka.Egyébként is nyűgös napom van nagyon

Hihetetlen, mennyire kitört a munkaundor az embereken. Ma egyedül én dolgoztam a csoportból. Vagyis a fentieket tudom, de ott nem volt senki.
De legalább nem kellett senkit kerülgetni, csak a morálom viselte kissé rosszul.
Norbi szerint azért kaptam a laptopot, hogy vigyem magammal... sokkal jobb lenne, ha lenne végre egy tényleg saját gépem. De nem tudom, félek. Félek a többiek irigységtől. Tudom, hogy sokan máris úgy néznek rám, mint egy elkényeztetett fruskára. Pedig csöppet sem azért szeretném magam mellett tudni, hogy felvágjak vele. De aki rosszat akar, az most megkapná a csámcsognivalóját.
Fogalmam sincs, mit csináljak. Van egy csodagépem, de nem használatom szabadon.

Egész nap ettem, mindenféle haszontalanságokat. Inkább nem is gondolok rá, azt hiszem egy hétig nem merek mérlegre állni. Node majd az újévi fogadalmak :-)
De rengeteg mindent elintéztem ma, azt hiszem büszke lehetek. Pláne ha azt nézzük, hogy Karácsony van. A legnagyobb siker, hogy végre tudunk vonalason hívást fogadni, rájöttem a fax titkára.

Ímhol az első nap. Illetve a második, de tegnap úgy el voltam foglalva?
Szóval két napja történt, hogy megkaptam ezt a csodát, amin most is pötyögök. Azóta nem nagyon szól másról a világ :-) Érdekes, hogy életem eddigi legnagyobb ajándékait mind Norbitól kaptam.
Ezért is született meg az elhatározás, hogy megint belefogok a naplóírásba. Mert végre van egy gépem, ami csak az enyém. Ami elvileg mindig velem lehet... sajnos csak elvileg.
Tegnap voltunk Karácsonyozni Norbi anyukájánál. Egészen jól indult a dolog, de a végére elfogyott a tolerancia tartalékom. Semmi kedvem nem volt már jópofizni a végén. Szerencsére hamar eljöttünk.
Megszületett a nagy elhatározás is: mégiscsak Kenyába megyünk telelni. Még ehhez kell a doktornő áldása is, de azt hiszem meg kell kockáztatni. Nem mondom, hogy nem félek, mert nem lesz minden kockázat nélküli, pláne hogy nem akarjuk bevenni malária elleni gyógyszert, csak elvinni. Mellette és ugyanis nem lehet inni, depressziót és hányingert okoz. Semmi kedvünk végig rosszul lenni.
Este pedig HOBO karácsony volt. Még sosem voltam a Pecsa-ban, de nem is vágyom oda többé. semmi karácsonyi hangulat nem volt, és elég unott volt a zenekar is... szóval voltam már jobb HOBO koncerten. A legjobb az egészben az volt, hogy 7 előtt 10 perccel indultunk itthonról, 8-kor pedig már a parkolót kerestük a Népligetben.

Valaki elmondhatná már a férfiaknak, de azon a hülye kódolt nyelven, amin el is jut az agyukig, hogy minden csak értük van, mégis képesek elszúrni az egészet egy perc alatt.

Nincs valami jó kedvem. Mindig a rossz hír hozóját akarják megkövezni, és elítélnek azért, mert más véleményen vagy, mint a többi. Ilyenkor vagy elhallgatod a véleményed, vagy vállalod, hogy a hátad mögött suttognak. Pedig szerintem igenis hiba, amikor valaki úgy érzi, hogy bármit megcsinálhat még akkor is, ha egyébként kis ártatlan, halkszavú "légynek sem ártok" emberről van szó. Ha elkövet egy hibát, akkor merje vállalni. És akkor is így van ez, ha olyan emberek állnak mellette, aki azt gondolják magukról, hogy mindenhatóak, és ezt minden fórumon hangoztatják is. És akkor én vagyok a rossz, mert a másik oldalra álltam. Hát bocs.

El volt felejtve teljesen. Úgy, mint mikor egy barátot nagyon fontosnak érzünk, megesküszünk, hogy ez mindig így lesz, és komolyan is gondoljuk, de tényleg... és akkor egyszercsak jön valaki, aki fontosabb lesz, és már semmire és senkire sincs időnk. Eleinte lelkiismeret furdalással gondolunk Rá, később már eszünkbe sem jut. Így járt szegény blog is, és még nagyon sokan, sokkal húsabb-vérebb barátok is...
Hetek óta nem jutott eszembe. És a legviccesebb... épp készülni akartam a keddi borászat órámra, próbálok valami összehasonlító adatot találni a reduktív és oxidatív technikárol, beírom keresőbe, hogy "reduktív bor", és mit dob ki.... Graphomania!
Drága Ebsik, kedves többiek.... sajnálom.

Nincs valami jó kedve. Már megint nem jönnek össze a dolgok. Minél görcsösebben akarom, annál kevésbé. Pedig komolyan, kidolgozom a lelkem is, hogy minél gyorsabban menjen. De folyton vakvágányra jutok...

Megvagyok, jól vagyok, de semmi időm sincs.
Közben voltunk nászúton, kettőn is... de majd mesélek.

24°C, napos idő, de csütörtökig záporok lehetnek. Ez még mindig nem olyan rossz hír.
Viszont visszajött a hangom, egész jó, bár énekversenyre nem most kell mennem. A mai nap szervezkedéssel, intézkedéssel telik majd, és takarítással...

Elment a hangom. Ugyanúgy mint 2 éve, csak suttogni tudok. 6 nappal az esküvőm előtt...
Tegnap megvolt Anitáék esküvője. A szertartás nagyon szép volt, teljesen beleéltem magam a helyzetükbe. A lagzi is jó volt, csak nem volt aki koordinálja a dolgokat, és minden olyan döcögősen zajlott. De legalább táncoltunk egy jót...

Nincwsss Isten. Nincs senki, aki fogná a kezed. sak homály van, köd, elágazások, veszedelmek és fejetlenség. Vannak, akik úgy születnek, látóként. A többiek azért vannak, hogy lássuk a különbséget. Tudjuk kik vagyunk, ne felejtsük el, hogy jobb lett volna felkötni magunkat a saját köldökzsinórunkra. Vakon bolyongó társaimnak még az sem adatott meg, hogy biztos kézzel vezessék a pengét a csuklójukon át. Nin skegylem, nincs Isten segítsége. Földi pokol van, ahol a kereszt az állandó súly. Az evolúció adott egy kis rózsaszín ködöt, de alóla ki-kivillan a valóság, a karóra húzott testek látványa.
Azt hiszem életre szóló butaságot csináltam...

24°C, főleg napos :-)))))))

Már nem tudok aludni... átjöttem megnézni az időjárást, de még mindig csak a 2-a van fent, akkorra jó időt jósolnak... aggódom, félek, hogy mi lesz.
Farkaslakát, Tamási Áron szülőfaluját elvitte a víz. Innsbruckot is fenyegeti. Hihetetlen, hogy ilyen szép helyek ennyire ki vannak téve az időjárás szeszélyeinek. És még mindig a víz az úr...

Sikerült jól lebetegednem. Szerencsére csak egy nátha, de nem a legjobbkor jött. Igaz, másfél hét múlva rosszabb lenne.

Vannak napok, amikor nincs értelme élni. Olyan napok, amikor legszívesebben elásnám magam egy méter mélyre a homokba, amikor hagyjanak békén, nem élek, nem vagyok, felejtsen el mindenki. Na ez a mai nap ilyen.

Tegnap megvolt a lánybúcsúm. Talán nem is voltam még ilyen jól sikerült buliban. Félelmetesen jól éreztem magam. A lányok kitettek magukért, volt mindenféle kompromittáló ajándék, és végre Rékával is találkoztunk. A végén a SZOTE-ban kötöttünk ki, teljesen kretén volt a vendégsereg, de mi jól éreztük magunkat.
Ma Pityu bácsi névnapján voltunk Gyálaréten, borzalmasan rossz volt, azt hittem már soha nem szabadulunk el. Meg volt hívva egy csomó rokon, egyik bolondabb, mint a másik, az én tolerancia szintem meg a béka feneke alatt... Mindegy, legalább sikerült csendben maradnom, már ez is eredmény.
Most este meg... Norbi lusta volt, nem mentünk vissza a városba megnézni a tüzijátékot. Megnéztük tv-n... életre szóló élmény volt, mondhatom.