Na, lenyugodtam. Kiengeszteltek :-)
Szép évfordulós este volt.
Tegnap egész nap pihenés volt, nem csináltunk semmi aktívat és hasznosat. De most újra itt a munka, bár legalább szakdolgozók nincsenek, szünet van az egyetemen.

Ez aztán az évforduló. Csupa móka és kacagás, örömködés egymásnak. Tényleg, milyen jó, hogy az embernek van párja, különben ki lenne, aki szembesíti a hiányosságaival? Ki lenne, aki csupa jóindulatból jól megmondja a magáét, hagy örüljön a másik, milyen gyarló ember. Had gondolkozzon egész nap azon, vajon hogy lehet kibírni mellette két évig. Hát van ennél szebb évfordulós meglepetés?

Újra itt.
Igazából azért volt a nagy hallgatás, mert már úgy éreztem, nem tudok őszinte lenni. És akkor meg minek a napló, ha nem tudom kiírni magamból a gonokat, és momentán az örömöket?
El kellett telnie egy kis időnek, hogy rájöjjek: nem számít, hogy ki sértődik meg és kinek esik rosszul. Had legyek már annyira önző, hogy a saját naplómmal őszinte vagyok! Akinek nem tetszik legfeljebb ne nyissa ki többé. De akkor is kell, hogy kiírjam magamból a dolgokat. Leginkább magamnak. És aki szeret, az akkor fog csak igazán, ha őszintén megosztom a gondolataim. Akinek pedig nem tetszik, jobb, ha ez hamarabb kiderül.

Szóval a nagy vallomás: szeptember 3-án összeházasodunk.

Wellness, lustulás, kis bosszúság, Richard Bach.... erről szólt a hétvége.
Végre annyit olvashattam amennyit akartam, végre van CD játszó a kocsiba és DVD itthonra.
Először voltam 4*-os szállodában, és bár először el voltam ájulva tőle, rá kellett jönnöm: pirrittel van dolgom. A kiiszolgálás hagyott némi kívánnivalót, és akkor még enyhe voltam. Mindenütt jó, de legjobb itthon? Meg kellene csinálni a Gastromustrát.
És bizony Bach úr... rég esett meg velem, hogy egy történet ennyire lefoglalja gondolataim. Másra számítottam, de pozitív meglepetés ért. Nehéz kérdések.
De ma este nem szabad kalandozni, vége a lazaságnak. Egész este dolgoznom kell.

Csillogó-villogó boldogságcsengettyűk... gyertek. Érintsétek arcom. Csiklandozó nevetések perdítsen táncra.
Most örülni kell. Most jó.

Hát... ott voltunk az REM koncerten. Hát... hihetetlen jó volt!
Előtte nagy volt az évődés, csúszással kezdődött a koncert, még az előzenekar után is vagy 20 percig szólt a csend. Azután a koncert is csak 20 perc volt. Nekem. Nem akartam elhinni, hogy 11 volt, mikor elengedtük őket.
Az utóbbi idők legjobb napja.
Holnap délelőtt orvos. Eléggé aggódom. Nagyon.

Mozgalmas napok... magánéleti lelkiismeret furdalás, munkahelyi fejlemények.
Megszigorították a munkaszabályokat, mostmár mi sem járhatunk kelhetünk olyan szabadon, mint eddig. Jelenléti ív, szabadságok bejelentése stb. Igaz, nem veszik véresen komolyan, de azért mégsincs akkora lazaság.
Nekem meg még mindig van 2 vizsgám.

Átértékelődtek a dolgok.
Megint duruzsolnak a csendek és kiált a sötétség.
Megint zöld a hús és lusta az idő.
De kicsit talán más.... KELJ FEL ÉS JÁRJ!
A pipacs megint küzd a letépő kezek ellen. Csak a szirmait siratja a szél.

Én most megint eltűnök pár napra. Hajnalban elutazunk, bár nem teszem nyugodt szívvel. Eddig is tudtam, hogy amint hazajövünk 2 vizsgám lesz, de Gábor azzal a kijelentéssel, hogy engem szóban akar vizsgáztatni, végkép betette a kaput. Ez most mit jelent? Könnyebb lesz, vagy nehezebb? Ahogy Gábort ismerem, nem az előbbi. ÁÁÁÁÁÁ...
Utálatos így telelni.
Tegnap randink volt Anitával. Megkaptam tőle egy könyvet, amire nagyon vágytam, de idén mindkettőnknek aktuális lesz.

Lázas előkészületek. Alig várom már, hogy indulhassunk. Csupa izgalom az élet :-) Holnapután megint repülünk :-)
A Szilveszter nagyon nyugisan telt, semmi felhajtás. Nem is bántam most.
Legalább volt időm tanulni az ünnepek alatt, és mindent elintézni az úthoz.
Tegnap megnéztük a Világszámot. Hát... Láttam már jobb filmet is.

Az SZBK-ban kevesebben vannak, mint egy átlagos vasárnap délután. Csak én vagyok olyan hülye, hogy ilyenkor is dolgozzak. De meglesz az eredménye, ez vígasztal. Meg az, hogy jövő héten én megyek szabadságra (hurrá Brüsszel!). És az is lehet, hogy kipróbálom az új életet még az idén.
Tegnap megnéztük a Polár Expresszt. Jó volt, de nem hagyott mély nyomokat.

Világ életemben elleneztem azt a gondolkodásmódot, amikor bizonyos emberek előítéletből, vagy már a rossz tapasztalataik alapján nem adnak esélyt arra, hogy az illető megmutassa mit tud. Nem kapnak esélyt sem arra, hogy bebizonyítsák a másiknak: alaptalan a félelmük, a rosszindulatuk...
Aztán rá kell jönnöm, hogy én sem vagyok szent.
Két szakdolgozóm van. Az egyikkel nagyon jóban vagyok, okosnak, tehetségesnek, és nem utolsó sorban szorgalmasnak, lelkesnek tartok. A másik egy figyelmetlen léhűtő. Igaz, ez a vélemény előzetes tapasztalataimon alapul, nem előítélet, de akkor is meg kellene tanulnom másképpen nézni az embereket. Érzem magamon, milyen ingerülten válaszolok, mikor Pista kérdez valamit, milyen haragos vagyok, mikor hibázik. Pedig nem hülyegyerek, csak figyelmetlen és nem érdekli az egész.
Nem kellene beskatulyáznom.

Eltelt a Karácsony is. Kár volt izgulnom, minden jól sikerült, mindenki örült az ajándéknak, én is az enyémeknek.
Mikor szerdán laraktam a munkát, azt gondoltam végtelen hosszú lesz ez a pár nap, mindent kényelmesen sikerül majd elintéznem. Most pedig itt állok, és rá kell jönnöm, hogy semmit sem intéztem. Jellemző. No de jön az új év, új fogadalmak. Soha nem szoktam, de most lesz...
Például az, hogy sokkal jobban odafigyelek magamra. Többet pihenek, törődök azokkal a dolgokkal, amiket igazán szeretek, többet mozgok. Ehhez persze az kell, hogy az időmet is jobban be tudjam osztani. Van még mit fejlődnöm :-)
Tegnap megnéztük a Terézanyut. Nem olvastam a könyvet, csak sejtéseim voltak, hogy milyen lehet a történet. de megdöbbentően életszerű volt, 'akár rólam is szólhatna' érzés. Furcsa volt látni azt a rég elfeledett időszakot. Kicsit nosztalgikus, kicsit fájdalmas, de alapvetően jó.
Ma megint munka, tanulás... új élet főpróba.

Lehet, hogy megint jól megjártam a trafipaxal. Nem igaz, hogy nekem minden héten emiatt kell idegeskednem. És az sem igaz, hogy bennem van a hiba.

Amikor azt gondolod, a legjobban csinálod, akkor derül ki, hogy a legrosszabb vagy.

Tegnap rendeztünk egy spontán bulit a Blues Kertben, megünnepeltük a múlt heti sikereket. Nagyon régen volt már tanszéki bulink, jól esett már egy kicsit a lazulás. Pláne jó volt, hogy semmi sem lett megszervezve, csak gondoltunk egyet, és mentünk. Kevesen voltunk, de stabil mag.
És különösen jól esett, hogy Norbi aggódott értem, még fel is hívott, hogy mi történt, hogy ilyen későn megyek.

Tegnap sikerült ráeszmélnem, hogy igazából nincs okom panaszra a sok elfoglaltság miatt. Egyrészt én választottam, másrészt van, akinek sokkal több van. Norbiék fél éjszaka pakolták a másnapi fuvart egy zokszó nélkül.

Tegnap este hazafelé sikerült kishíján az árokban kikötnöm, de 'megúsztam' egy defekttel. Tenyérnyi lyuk van a gumin, és a felnit is ki lehet dobni egy barom billencses és a szemét útépítők miatt. Na mindegy, a lényeg, hogy én megúsztam.

Beteg vagyok még mindig, nem sokat segít ez a gyógyszer. Aggódom, mint mindig. Betegesen aggódós vagyok :-)
Megyek haza, fáradt is vagyok, na meg nyűgös is. Pedig okom nincs sok rá, rosszabb is lehetne. Csabáék már kint vannak Brüsszelben. Sokat gondolok rájuk.
Nekem semmi sem elég jó.

Amikor az ember külföldre költözik, olyan egyszerűnek tűnik eleinte minden. Az ismerősök irigylik, a család büszke, a barátok ámultak. De amikor eljön az idő... amikor el kell adni a szeretett dolgokat, mert nem tudod elvinni... amikor el kell hagyni mindenkit, sokszor búcsú nélkül, beleugrani a semmibe, a bizonytalanba... az borzalmas. Hátadra venni a csigaháznyi megmaradt emléket, behúnyni a szemed és nem nézni hátra. Nem hiszem, hogy képes lennék rá. Tudom, hogy sokan néznek rám emiatt furcsán, de nem. Ez a világ nem olyan érzékeny lelkűeknek való, mint én vagyok, ezt sokszor mondtam már. De becsülöm azokat, akik mégis képesek. Akik ezt is túlélik. Isten segítse minden léptüket.

Tudom, tudom, megint eltűntem. De hihetetlen eseményekkel teltek az utóbbi napok: elkezdtem leszüretelni az utóbbi évek munkájának eredményeit és bizony van belőle bőven. A félig kész genomban megtaláltam egy csomó gént, ami hatalmas segítséget nyújt a PhD-mhoz. És ezért most jó nagy az örömködés nálunk, de a lelkemnek is jót tesz.
A hétvégén Prágában voltunk. Kalandos volt a 3 nap, megismerkedtünk a helyi rendőrökkel, zálogban maradtam egy étteremben, mert nem volt nálunk pénz, visszafelé beteg voltam, de az egyik legjobb és legnyugisabb út volt. Nem tudom ki hogy van vele, de számomra ez egy borzasztó jó érzés: rácsukni a kaput a problémákra, és elmenni tőlük messzire.

Túl vagyok a mai napon. Nem kicsit volt stresszes, de minden jól alakult eddig. Nyugalmat akarok mostmár. És már csak kettőt kell aludni Prágáig :-)

Tegnap a Cotton Club Singers koncertjén Jamie Winchester volt a vendég. Kicsit örülem :-) Messze az est fénypontját jelentette.
Me először adódott úgy, hogy nekem kellett bemennem a székesekhez pakolni. Érdekes helyzet volt, körülbelül úgy álltam ott, mint ha én küldeném be valamelyik raktáros a laborba, hogy pucoljon genomi DNS-t. Megoldottuk.

Hurrá! Túl vagyok az előadáson és úgy látom, mindenkiben pozitív nyomokat hagyott, nem szerencsétlenkedtem el a dolgot. Akkora, de akkora kő esett le a szívemről!
Este Cotton Club Singers koncert. Jó lesz!

Holnap előadok megint, és emiatt eléggé stresszes vagyok egy ideje. Jó lenne már túl lenni rajta.