Amikor az ember külföldre költözik, olyan egyszerűnek tűnik eleinte minden. Az ismerősök irigylik, a család büszke, a barátok ámultak. De amikor eljön az idő... amikor el kell adni a szeretett dolgokat, mert nem tudod elvinni... amikor el kell hagyni mindenkit, sokszor búcsú nélkül, beleugrani a semmibe, a bizonytalanba... az borzalmas. Hátadra venni a csigaháznyi megmaradt emléket, behúnyni a szemed és nem nézni hátra. Nem hiszem, hogy képes lennék rá. Tudom, hogy sokan néznek rám emiatt furcsán, de nem. Ez a világ nem olyan érzékeny lelkűeknek való, mint én vagyok, ezt sokszor mondtam már. De becsülöm azokat, akik mégis képesek. Akik ezt is túlélik. Isten segítse minden léptüket.