Az SZBK-ban kevesebben vannak, mint egy átlagos vasárnap délután. Csak én vagyok olyan hülye, hogy ilyenkor is dolgozzak. De meglesz az eredménye, ez vígasztal. Meg az, hogy jövő héten én megyek szabadságra (hurrá Brüsszel!). És az is lehet, hogy kipróbálom az új életet még az idén.
Tegnap megnéztük a Polár Expresszt. Jó volt, de nem hagyott mély nyomokat.

Világ életemben elleneztem azt a gondolkodásmódot, amikor bizonyos emberek előítéletből, vagy már a rossz tapasztalataik alapján nem adnak esélyt arra, hogy az illető megmutassa mit tud. Nem kapnak esélyt sem arra, hogy bebizonyítsák a másiknak: alaptalan a félelmük, a rosszindulatuk...
Aztán rá kell jönnöm, hogy én sem vagyok szent.
Két szakdolgozóm van. Az egyikkel nagyon jóban vagyok, okosnak, tehetségesnek, és nem utolsó sorban szorgalmasnak, lelkesnek tartok. A másik egy figyelmetlen léhűtő. Igaz, ez a vélemény előzetes tapasztalataimon alapul, nem előítélet, de akkor is meg kellene tanulnom másképpen nézni az embereket. Érzem magamon, milyen ingerülten válaszolok, mikor Pista kérdez valamit, milyen haragos vagyok, mikor hibázik. Pedig nem hülyegyerek, csak figyelmetlen és nem érdekli az egész.
Nem kellene beskatulyáznom.

Eltelt a Karácsony is. Kár volt izgulnom, minden jól sikerült, mindenki örült az ajándéknak, én is az enyémeknek.
Mikor szerdán laraktam a munkát, azt gondoltam végtelen hosszú lesz ez a pár nap, mindent kényelmesen sikerül majd elintéznem. Most pedig itt állok, és rá kell jönnöm, hogy semmit sem intéztem. Jellemző. No de jön az új év, új fogadalmak. Soha nem szoktam, de most lesz...
Például az, hogy sokkal jobban odafigyelek magamra. Többet pihenek, törődök azokkal a dolgokkal, amiket igazán szeretek, többet mozgok. Ehhez persze az kell, hogy az időmet is jobban be tudjam osztani. Van még mit fejlődnöm :-)
Tegnap megnéztük a Terézanyut. Nem olvastam a könyvet, csak sejtéseim voltak, hogy milyen lehet a történet. de megdöbbentően életszerű volt, 'akár rólam is szólhatna' érzés. Furcsa volt látni azt a rég elfeledett időszakot. Kicsit nosztalgikus, kicsit fájdalmas, de alapvetően jó.
Ma megint munka, tanulás... új élet főpróba.

Lehet, hogy megint jól megjártam a trafipaxal. Nem igaz, hogy nekem minden héten emiatt kell idegeskednem. És az sem igaz, hogy bennem van a hiba.

Amikor azt gondolod, a legjobban csinálod, akkor derül ki, hogy a legrosszabb vagy.

Tegnap rendeztünk egy spontán bulit a Blues Kertben, megünnepeltük a múlt heti sikereket. Nagyon régen volt már tanszéki bulink, jól esett már egy kicsit a lazulás. Pláne jó volt, hogy semmi sem lett megszervezve, csak gondoltunk egyet, és mentünk. Kevesen voltunk, de stabil mag.
És különösen jól esett, hogy Norbi aggódott értem, még fel is hívott, hogy mi történt, hogy ilyen későn megyek.

Tegnap sikerült ráeszmélnem, hogy igazából nincs okom panaszra a sok elfoglaltság miatt. Egyrészt én választottam, másrészt van, akinek sokkal több van. Norbiék fél éjszaka pakolták a másnapi fuvart egy zokszó nélkül.

Tegnap este hazafelé sikerült kishíján az árokban kikötnöm, de 'megúsztam' egy defekttel. Tenyérnyi lyuk van a gumin, és a felnit is ki lehet dobni egy barom billencses és a szemét útépítők miatt. Na mindegy, a lényeg, hogy én megúsztam.

Beteg vagyok még mindig, nem sokat segít ez a gyógyszer. Aggódom, mint mindig. Betegesen aggódós vagyok :-)
Megyek haza, fáradt is vagyok, na meg nyűgös is. Pedig okom nincs sok rá, rosszabb is lehetne. Csabáék már kint vannak Brüsszelben. Sokat gondolok rájuk.
Nekem semmi sem elég jó.

Amikor az ember külföldre költözik, olyan egyszerűnek tűnik eleinte minden. Az ismerősök irigylik, a család büszke, a barátok ámultak. De amikor eljön az idő... amikor el kell adni a szeretett dolgokat, mert nem tudod elvinni... amikor el kell hagyni mindenkit, sokszor búcsú nélkül, beleugrani a semmibe, a bizonytalanba... az borzalmas. Hátadra venni a csigaháznyi megmaradt emléket, behúnyni a szemed és nem nézni hátra. Nem hiszem, hogy képes lennék rá. Tudom, hogy sokan néznek rám emiatt furcsán, de nem. Ez a világ nem olyan érzékeny lelkűeknek való, mint én vagyok, ezt sokszor mondtam már. De becsülöm azokat, akik mégis képesek. Akik ezt is túlélik. Isten segítse minden léptüket.

Tudom, tudom, megint eltűntem. De hihetetlen eseményekkel teltek az utóbbi napok: elkezdtem leszüretelni az utóbbi évek munkájának eredményeit és bizony van belőle bőven. A félig kész genomban megtaláltam egy csomó gént, ami hatalmas segítséget nyújt a PhD-mhoz. És ezért most jó nagy az örömködés nálunk, de a lelkemnek is jót tesz.
A hétvégén Prágában voltunk. Kalandos volt a 3 nap, megismerkedtünk a helyi rendőrökkel, zálogban maradtam egy étteremben, mert nem volt nálunk pénz, visszafelé beteg voltam, de az egyik legjobb és legnyugisabb út volt. Nem tudom ki hogy van vele, de számomra ez egy borzasztó jó érzés: rácsukni a kaput a problémákra, és elmenni tőlük messzire.

Túl vagyok a mai napon. Nem kicsit volt stresszes, de minden jól alakult eddig. Nyugalmat akarok mostmár. És már csak kettőt kell aludni Prágáig :-)

Tegnap a Cotton Club Singers koncertjén Jamie Winchester volt a vendég. Kicsit örülem :-) Messze az est fénypontját jelentette.
Me először adódott úgy, hogy nekem kellett bemennem a székesekhez pakolni. Érdekes helyzet volt, körülbelül úgy álltam ott, mint ha én küldeném be valamelyik raktáros a laborba, hogy pucoljon genomi DNS-t. Megoldottuk.

Hurrá! Túl vagyok az előadáson és úgy látom, mindenkiben pozitív nyomokat hagyott, nem szerencsétlenkedtem el a dolgot. Akkora, de akkora kő esett le a szívemről!
Este Cotton Club Singers koncert. Jó lesz!

Holnap előadok megint, és emiatt eléggé stresszes vagyok egy ideje. Jó lenne már túl lenni rajta.

Jó, amikor olyan társad van, aki akkor is szeret, és megnyugtat, ha nagyon elszúrsz valamit. Nem számít, hogy mennyibe kerül, hogy mi lesz a következménye, csak az, hogy megnyugodj, hiszen nem tudhattad, hogy ez lesz. Így még aludtam is az éjszaka.

Nem tudom, tapasztaltátok-e már az érzést: mikor már nagyon vártok valamit, valami jót, és az már csak azért sem úgy sikerül, valami nagyon rossz jön ki a végén, és nem is tudod, hol rontottad el, de biztos hogy nem stimmelnek a feltételek. Ezt érzem én most. Alig vártam, hogy hazaérjek, számolgattam a perceket, most meg itt ülök a gép előtt, ami -többen tudjátok- semmi jót nem jelent nálam. Egy rosszalló szempár, és néhány nem éppen kedves szó. Ennyi elég volt. Szép estét!

Hihetetlen, mit össze tud rohanni egy ember egy nap. Szaladni ide-oda, de kiözben az agyad már a következő rohannivalót emészti. Lassan nálam már ez lesz a péntek-hangulat. És persze közben azzal kezdesz el türelmetlenkedni, akivel a legkevésbé szeretnél. Lelkiismeret-furdalás csak a vége.

Hihetetlen, mit össze tud rohanni egy ember egy nap. Szaladni ide-oda, de kiözben az agyad már a következő rohannivalót emészti. Lassan nálam már ez lesz a péntek-hangulat. És persze közben azzal kezdesz el türelmetlenkedni, akivel a legkevésbé szeretnél. Lelkiismeret-furdalás csak a vége.

Tegnap találkoztam Anitával, borzasztó jól éreztem megam. És megtudtam Tőle egy titkot is, aminek volt aztán nagy örömködés. De persze még nem kotyoghatom ki :-)

Furcsa időszak. Sok vihar és eső, mégis minden olyan idegesítően nyugodt. Lassan nőnek, feszítenek a fekete manók, a lelkemből, az agysejtjeimből és a húsomból táplálkoznak. Mire végeznek, átalakulok. Nem fogtok megismerni. Csak idegen leszek, egyedül a temetésén.

Nagyon kellemes hétvégém volt, egy csomó mindent el tudtam intézni, amit időhiány miatt halogattam. Így most a teendő listám összezsugorodott, én pedig jól érzem magam tőle.
Ma este pedig ünneplés: másfél éve gyűrjük egymást.
Az új cikkem: doppingszerek

Bogárka ma szólt, hogy elhanyagolom a blogot... igazából napok óta eszembe sem jutott a blog... Mindenki tudja, hogy akkor írok sokat, ha valami nincs rendben. De most rendben van. Bár ha úgy nézzük, ez ugye nem csak rajtam múlott. Úgy is mondhatnénk, hogy sok türelemre és megértésre volt szükség hozzám mostanában.
Nagy döntések előtt állok, de jó, hogy már ilyeneken kell gondolkodnom.
A munkától pedig egyre jobban elmegy a kedvem. Nem működik semmi.

Nem vagyok jól. Nem tudom mi bajom lehet, de alig állok a lábamon, szédülök és borzasztóan fáradt vagyok. És nagyon aggódom.

Bevállaltam, hogy jövőre én fogom tanítani a borászat kurzust. Nem vagyok normális :-) De olyan jó...