Mióta otthon is van internet, valahogy nem érdekel már annyira a dolog :-) Egyáltalán tegnap jutott eszembe, hogy már napok óta nem lehet kifogás, hogy munka közben nincs hangulatom blogolni. De ennek ellenére tegnap sem írtam. A hétvégén próbáltam a fejembe verni a mikrót, de nem sok eredménnyel. Annyit mindenesetre elértem, hogy hányingerem van már a gondolatától is. De egy óra múlva már túl leszek a vizsgán és onnantól nem érdekel.
A munkával borzasztóan el vagyok maradva. Egész oldalas tennivaló-listám van már. Igaz, ez nem csak munka, például erős rossz érzésem van, mert nekem még mindig nincs meg az új Harry Potter. Évek óta várok erre, most meg nem vagyok az elsők között. Vagy csak utálok sorbanállni?

Végre hazatelepült Norbi gépe, tegnap már próbáltuk a birtokunkba venni, eddig nem sok sikerrel. De majd ma este :-)
Hiszen ma este ünneplés lesz, szülinap, és nagyon kíváncsi vagyok már, hogy milyen lesz az ajándék, ami nem csak Neki az, hanem nekem is. Izgatott vagyok.
Ma vizsgáztam mikrobiális ökológiából, elég gyatra lett, hiába, jobban kellett volna tanulni.
Most meg még egy megbeszélést is lemondtam, mert nagyon nincs hozzá kedvem. Nagyon. Végül is érthető. Készülnöm kell az estére :-)

Furcsa nap.
Borzasztó rosszul indult... hogy miért kell nekünk minden 27-én összekapni... buta kis apróságokon, amiknek semmi értelme sincs, de közük biztos nincs a lényeges dolgokhoz...
Utána meg egy nagyon jó délelőtt, amikor a legtöbb dolog, ami miatt eddig aggódtam megoldódni látszik. Haladnak a dolgok, ha lassan is, de végülis előre mutatnak a nyilak. Legalábbis bizonyos szempontból.
Úgy tűnik, az Ernővel való közreműködésből nem lesz semmi. Bánt a dolog, mert tudom, hogy az én hibám. Azt hiszem beleszaladtam abba a hibába, hogy túl sokat akartam, többet, mint amit vállalni tudok. Sokkal többet.
De kibírom, csak a jövő miatt aggódom kicsit. Nem baj, lesz majd más lehetőseg.

Nohát... megint jó ideje nem foglalkoztam a bloggal. Érdekes, hogy napokig eszembe sem jut, hogy kellene. Meg aztán minél több idő telik el, annál nehezebb bepótolni.
A mostani napok két dolog körül pörögnek: az egyik az, hogy nem megy a munka és emaitt eléggé el vagyok keseredve, a másik, hogy megint utazni vágyunk, ha minden jól megy elmegyünk telelni Afrikába.
Az egyik egyenlíti a másikat, néha jobban, néha kevésbé. De küzdök. az árral és a habbal is.

Oldódnak a dolgok, a kedvem meg egyre jobb. Túl vagyok az esedékes féléves előadásomon. Sokat nem is tudok mondani róla, csak hogy végre megvan, nem volt sem túl jó, sem túl rossz. Csak megint megfogadtam, hogy legközelebb jobb lesz :-) Közben meg munka hegyek, megint újult erővel és elhatározással, csak az a baj, hogy az MBSZ-es dolgokra egyszerűen nem tudom rávenni magam. Semmi kedvem ezzel törődni, mikor sokkal fontosabb dolgok vannak mostanság.
Tündérke tényleg egy tündér, és én már megint türelmetlen toporogva várom az estét.

Nehéz napokat élek. Lehet hogy másnak semmiség lenne, engem kicsit megvisel. De elhatároztam, és mostmár meg is fogom tenni. És életemben először van valaki, akivel ezt meg tudom beszélni.
Talán megerősíti a kapcsolatunkat. Remélem.

"Akkor is meglelem a szemünkben azt a könnyet, ami mind a kettőnket maradásra bírja, mert nem hiszem el, hogy valamennyi mosolyban lakozó apró öröm ne érne tovább az élet zajánál. Így ketten elbújva maradunk magunkban, virágnak gyermekeiként olvadva szavainkba."
/Zom/

Vasárnap megvettük a digitális gépet. A sors iróniája, hogy majdnem ugyanolyat, amilyen annak idején Balázsnak volt. De legalább értek hozzá egy kicsit. Lehet, hogy be kéne szerezni egy komolyabb blogoldalt... Már alig várom, hogy használhassam is. Hihetetlen milyen örömmel tudnak eltölteni ezek a "játékszerek". Selymesítik a hétköznapokat erősen.
Tegnap Norbi este elindult, hogy reggelre odaérjen Sopronba és még aludni is tudjon hajnalban. Elég nyugtalan éjszakám volt emiatt. Reggel viszont sikerült csak 8-kor felébredni. Utána nekiindultam a városnak, mert beleszerettem egy túracipőbe, amit persze sehol nem lehet kapni. Nem volt túl eredményes a keresés, de nem adom fel.
Ma reggel kaptam egy levelet. Egy nagyon kedves levelet. Nagyon jó érzés, hogy még gondolnak rám. Hogy a blog még így is meg tud fogni valakit, mikor nem vagyok depressziós és elszáll az ihletem és a szép fogalmazhatnékom. De a helyzettel nem tudok mit kezdeni. Jó lenne, de nincs ötletem.

Rájöttem, hogy szeretek szombaton dolgozni. Nincs senki+ azt hallgatok, amit csak akarok+ állandóan kint lehet a blog+ azt csinálok, amit csak akarok+ még egy csomó minden.

Időnként beírom a nevem a keresőbe. Ez egy egyszerű kíváncsiság, hogy meglássam, kik és mik foglalkoznak velem a neten. Mivel nem tudhatom, kinek, mikor és hogyan jut eszébe, általában érnek meglepetések. Most is értek. Jó tudni, hogy még gondolnak rám.

Fura nap. Főleg azért, mert szombat. Már teljesen leszoktam a hétvégi munkáról, egész rosszul esik. Meg az is, hogy ma nincs autóm, kifejezetten rossz néven vettem, hogy busszal kellett jönnöm :-) Hiába, a kényelem. De nosztalgiáztam egyet :-) Egészen meglepett, hogy milyen változások történtek, a két hónap alatt.
Ma talán sikerül egy kicsit utolérnem magam. remélem.
Csütörtökre Plitvicébe esőt jósolnak. Aggódom. Lehet hideg vagy akármi, de az eső nagyon rosszul jönne.

"A legjobbakat kívánom az összes törött cserép barátomnak."

Na már csak azért is... most már csak azért is írok. Egész héten egyfolytában rohantam. Úgy érzem, szaladnak el felettem a napok, én meg észre sem veszem, mert arra sincs időm, hogy az időre gondoljak. Szeretem és élvezem a pörgést, a fontoskodást, de már egy picit sok lett belőle. Nem teljesen jó ez így. De közben meg mégis.
És persze szaladás közben nincs helye a magvas gondolatoknak...
Hanyagolok mindent és mindenkit, csak a legsürgősebbeket próbálom minden nap rendberakni. De közben a többi fontos dolog sikolya ott marad, csak gyűlik és már írhatnám a "majd ha egyszer lesz időm" listát.
Csak így minden nap átlagos. Vagy egyébként is az lenne/volt? Vagy akkor volt igazán? Lehet.
Ilyenkor most jó lenne leírni, hogy mi van velem, de olyan sok idő telt el, hogy nem tudom, mit ragadjak ki. De ha azt nézzük, hogy elsősorban magamnak írok, akkor nem is olyan lényeges, hogy mások lássák az összefüggéseket, mert nem ez számít.
De lehet, hogy ma még nem is történt olyan dolog, amit szeretnék megőrizni az emlékezetnek.
Tegnap este igen... bejöttek a gyertyák.

Ma megkötöttem életem edigi legnagyobb üzletét. Nem pénzről van szó kapcsolatokról. Úgy esett, hogy Duda Ernőnek, az egyik legnagyobb biotech cég vezetőjének segítségre van szüksége, mert egy kicsit túlvállalta magát. És mit ad Isten, a BioITWorld-ös főnökömet kérdezte meg, hogy nem tud-e valakit. Ma leültünk megbeszélni a dolgokat és kötöttünk egy üzletet: én segítek neki, cserében pedig egy éven belül mindenki, aki Magyarországon a biotech iparban egy kicsit is labdába rúghat jó ismerősöm lesz.
Lehet, hogy ez így nem hangzik nagy dolognak. De én úgy látom a jövőm alapkövét raktam le ma.

Ja igen, és ma délután lesz az első németórám.

In memoriam Kevei Ferenc.
Meghalt egy kivételes tudós, egy hihetetlen ember. Mindenki megdöbbenve áll a tény előtt, hogy nincs többé. És gondolkozik, hogy is lesz tovább. Sokan szerették és azt hiszem sokan utálták. De a halál akkor is korai volt. Nyugodjék békében.
Nem csak emiatt nehéz ez a nap. Félek. Olyan érzés fogott el megint, mint a vizsgák előtt, mikor már csak egy hajszál választott el az elhullástól és el nem tudtam képzelni, hogy akkora szerencsém legyen, hogy sikerül. Csak most sokkal több múlik a ma délutánon, mint egy évismétlés...
Szombaton voltunk fél évesek. Szép nap volt. Emlékezetes.

Néha borzasztóan útálom magam.
Ma reggel például, mert már megint hülye béna voltam. Mert mindig az vagyok.
Mert sehogy sem elég az a 24, jó lenne legalább 30, vagy legalább még plusz egy, hogy ne hanyagoljam el a barátaimat, mert az a legrosszabb. Rohanok magam után és a gondolataim után mert még mindig azok a legfrissebbek. És mert megint olyan dolgok történtek, amikről én semmit sem tudok, a barátaimmal, akiket szeretek és az egész csak azért, mert nem vagyok gondos és a munka már megint előrébb, mint más. Mert csapnak össze a fejem felett a hullámok, de mindet én vállaltam, mert folyton el vagyok késve, eltelt már 24 év, én meg még mindig sehol... Közben meg megszakadt valami , ami eddig erőt adott, még a nyáron vége lett, nekem pedig még mindig erőt adott, nem is tudtam, hogy már nincs is oka. Bár ha ezt végiggondolom, akkor lényegében az volt az ok, hogy azt hittem létezik. És akkor kiderült, hogy már nem, és úgy gondolom egyedül maradtam, nekem kell bizonyítanom. Azt, hogy lehetséges. körülöttem mindenkinek borulgat az élete, meg kell mutatni magamnak, hogy én képes vagyok rá. És nem akarom, hogy bárki is azt mondja, hogy nem lehetséges.
Napok óta próbálgatom hogy hogyan lehet kijönni ebből a 24-ből. Maximalistán sehogy. Valami mindig csorbul. Annyi fontos dolog van a számomra, amiket elhanyagolok, de persze az is fontos, amit csinálok. Szűkíteni kellene a kört. Talán. Vagy kevesebbet semmittenni.
Egy biztos: azt tudom, mi a legfontosabb, ami mögött a többi mellékessé válik. Szerintem mindenki tudja. Segítek... N betűvel kezdődik...

Elhatároztam, hogy ma nem hajtom agyon magam. Majdnem sikerült is.
Tegnap este már rosszul voltam a fáradtságtól.
Talán mégis csak vaklárma volt a német út.

Mostanában már sokadszor találkozom azzal az esettel, hogy olyanok ismernek, akiket én legfeljebb látásból, vagy még úgy sem...
Az előbb összeakadtam egy sráccal az SZBK-ban, aki azt kérdezte tőlem, hogy új-e a hajszínem. Hm. Ismerte a régit?
De jól esik. Ezek szerint feltűnőbb jelenség vagyok, mint hittem.

Dolgos hétköznapok.
Németországról semmi hír, de nem is zavar. Optimizmussal tölt el, hogy végre nekikezdtem a PhD témámnak, az első lépéseknél tartunk, de már elkezdődött.
A hétvége nagyon jó volt, igaz a Mátrában csalódtunk kicsit, eléggé kihalt volt minden. De egy napot el lehetett tölteni kellemesen.
Ma délután megint gyakorlatot tartok, ezzel le is tudtam a tanítási kötelezettségemet erre a félévre. Elég lazán, de tavasszal meglesz ennek a böjtje.
Ma van a nap-éj egyenlőség. December végéig már csak rosszabb lesz.

Feltettem a nagy kérdést, hogy mennyi időre gondoltak, ha ki kell mennem No-ba. Gábor szerint 10nap-2 hét. Az jó. Annyit kibírunk. És persze engem hibáztatnak...
Kavargó gondolatok...
Holnap reggel indulunk Galyatetőre. Jó lesz. Friss levegő a fuldokló városinak. És gondtalanság, pihenés.

Igen, eltűntem.
Elkezdődtek a dolgos hétköznapok, és teljesen megfeledkeztem a blogról.
Pedig történnek a dolgok.
Ma például az, hogy kihasználjuk a-várhatóan- utolsó hétvégét, amikor jó idő van, és elmegyünk a Mátrába. Jó lesz már egy kis zöld.
És mégis úgy néz ki, hogy megyek Németországba. Csak nem vagyok tőle most olyan boldog, mert egyrészt rossz lesz Norbi nélkül, másrészt azért kell kimennem, mert nem tudom összehozni egyedül a genomi könyvtárat. Már kifogytunk minden ötletből, mégis redundáns. Presztizs kérdés.
Jelenleg minden gondolatomat ez köti le.
Most meg indulok nyúzni a harmadéveseket.

Ha tegnap azt írtam, hogy mennyire jó most nekem, akkor felejtsétek el.
Mert a ma az a nap, amikor igazán jó.

Jó. Most nagyon jó. Tegnap egész nap pakolásztam, megjött végre a szekrényünk és rend lett végre a szobában. És végre le lehet ülni a kanapéra vagy akár a fotelokba is, nem a ruhahalmok múlatják ott a napjaikat.
A hangom visszajött, még kicsit köhögök, de már látszik az alagút vége.
Szóval ott tartottam, hogy jó. De még mennyire... harmónia és szeretet... imádom ezt az állapotot.
Ma reggel viszont rájöttem, hogy nem szeretek esőben vezetni.

Újra itt. Kicsit hangtalanul (gégegyulladás), kicsit szétszórtan, de itt.
Korfu: olajfák, fülledtség, meleg, állandó hullámzás, motorozás, kalandok, nagy szeretkezések.
Olyan egy hét, amiről egy hétig lehet mesélni. Nem akartam hazajönni. És beteg vagyok, mióta hazajöttünk. De azért jó ez is. A megszokott nyugalom és biztonság.
A hétvégén még tartottunk egy nyárbúcsúztató bulit. HOBO 25 éves volt, mi meg jól összekaptunk. De tolerancia, türelem és szeretet. Ez segít. Most nagyon jó. Nyugodt, kellemes, ringató, szenvedélyes.
A munkába nem tudok visszarázódni. Hibát hibára halmozok. Remélem velem is türelmesek lesznek.
Újult energiákkal nézek a taposómalom elé. De tényleg. Ide nekem az oroszlánt is!