Sokminden van... Gőzöm nincs hol kezdjem és hogyan kössem össze őket, hogy értelmesnek tűnjön. De nem szenvedek. Írom, ahogy jön.
Először is: tegnap kivirult az élet. Nyugodt lett és vidám. Táncolnivaló :-) Pörögni, ugrálni, nevetni és repülni. Hát megtettem. Miért is ne? Én sem izgatom a szomszédokat, mikor 7 órakor kalapálni kezdenek. Az én életem, az én zeném. És az én boldogságom, másnak a megbocsátása és kedvessége, amitől hirtelen jókedvem kerekedett. Kellett ez már.
És a tegnaphoz tartozik az is még, hogy megláttam az idei év első tulipánjait. Tulipiros, tulisárgák, és látszott rajtuk, hogy még nem a napfény érlelte őket, olyan fajta tulipánok voltak, amik nem szoktak teljesen kinyílni, anélkül hervadnak el, hogy megmutatnák a belsejüket, pedig az a legszebb. Persze, mi genetikusok vettük el ezt is tőlük... De azért már tulipánok voltak...
És arra is rájöttem, hogy nagyon szeretem a fekete-fehéret. Olyan... szívdobogtató, elegáns. Ha egyszer tényleg nagyon sok pénzem lenne, lenne egy ilyen szobám. Egy nappali, fekete-fehéren. És lenne egy másik, csupa pasztell színekkel, még több barnával és meleggel. Olyan bújós, meleg szoba lenne, nagy párnákkal és kandallóval. Igen, a tűz az kell.
És a majdani fiam szobája is fehér lenne. Vennék neki egy nagy rakat zsírkrétát és hagynám, hogy olyanra formálja, amilyen neki tetszik. Ha megunná, lefestenénk és kezdhetné előlről.
És conf, ez a zene tényleg nagyon jó! :-)