Amikor azt gondolod, a legjobban csinálod, akkor derül ki, hogy a legrosszabb vagy.

Tegnap rendeztünk egy spontán bulit a Blues Kertben, megünnepeltük a múlt heti sikereket. Nagyon régen volt már tanszéki bulink, jól esett már egy kicsit a lazulás. Pláne jó volt, hogy semmi sem lett megszervezve, csak gondoltunk egyet, és mentünk. Kevesen voltunk, de stabil mag.
És különösen jól esett, hogy Norbi aggódott értem, még fel is hívott, hogy mi történt, hogy ilyen későn megyek.

Tegnap sikerült ráeszmélnem, hogy igazából nincs okom panaszra a sok elfoglaltság miatt. Egyrészt én választottam, másrészt van, akinek sokkal több van. Norbiék fél éjszaka pakolták a másnapi fuvart egy zokszó nélkül.

Tegnap este hazafelé sikerült kishíján az árokban kikötnöm, de 'megúsztam' egy defekttel. Tenyérnyi lyuk van a gumin, és a felnit is ki lehet dobni egy barom billencses és a szemét útépítők miatt. Na mindegy, a lényeg, hogy én megúsztam.

Beteg vagyok még mindig, nem sokat segít ez a gyógyszer. Aggódom, mint mindig. Betegesen aggódós vagyok :-)
Megyek haza, fáradt is vagyok, na meg nyűgös is. Pedig okom nincs sok rá, rosszabb is lehetne. Csabáék már kint vannak Brüsszelben. Sokat gondolok rájuk.
Nekem semmi sem elég jó.

Amikor az ember külföldre költözik, olyan egyszerűnek tűnik eleinte minden. Az ismerősök irigylik, a család büszke, a barátok ámultak. De amikor eljön az idő... amikor el kell adni a szeretett dolgokat, mert nem tudod elvinni... amikor el kell hagyni mindenkit, sokszor búcsú nélkül, beleugrani a semmibe, a bizonytalanba... az borzalmas. Hátadra venni a csigaháznyi megmaradt emléket, behúnyni a szemed és nem nézni hátra. Nem hiszem, hogy képes lennék rá. Tudom, hogy sokan néznek rám emiatt furcsán, de nem. Ez a világ nem olyan érzékeny lelkűeknek való, mint én vagyok, ezt sokszor mondtam már. De becsülöm azokat, akik mégis képesek. Akik ezt is túlélik. Isten segítse minden léptüket.

Tudom, tudom, megint eltűntem. De hihetetlen eseményekkel teltek az utóbbi napok: elkezdtem leszüretelni az utóbbi évek munkájának eredményeit és bizony van belőle bőven. A félig kész genomban megtaláltam egy csomó gént, ami hatalmas segítséget nyújt a PhD-mhoz. És ezért most jó nagy az örömködés nálunk, de a lelkemnek is jót tesz.
A hétvégén Prágában voltunk. Kalandos volt a 3 nap, megismerkedtünk a helyi rendőrökkel, zálogban maradtam egy étteremben, mert nem volt nálunk pénz, visszafelé beteg voltam, de az egyik legjobb és legnyugisabb út volt. Nem tudom ki hogy van vele, de számomra ez egy borzasztó jó érzés: rácsukni a kaput a problémákra, és elmenni tőlük messzire.

Túl vagyok a mai napon. Nem kicsit volt stresszes, de minden jól alakult eddig. Nyugalmat akarok mostmár. És már csak kettőt kell aludni Prágáig :-)

Tegnap a Cotton Club Singers koncertjén Jamie Winchester volt a vendég. Kicsit örülem :-) Messze az est fénypontját jelentette.
Me először adódott úgy, hogy nekem kellett bemennem a székesekhez pakolni. Érdekes helyzet volt, körülbelül úgy álltam ott, mint ha én küldeném be valamelyik raktáros a laborba, hogy pucoljon genomi DNS-t. Megoldottuk.

Hurrá! Túl vagyok az előadáson és úgy látom, mindenkiben pozitív nyomokat hagyott, nem szerencsétlenkedtem el a dolgot. Akkora, de akkora kő esett le a szívemről!
Este Cotton Club Singers koncert. Jó lesz!

Holnap előadok megint, és emiatt eléggé stresszes vagyok egy ideje. Jó lenne már túl lenni rajta.

Jó, amikor olyan társad van, aki akkor is szeret, és megnyugtat, ha nagyon elszúrsz valamit. Nem számít, hogy mennyibe kerül, hogy mi lesz a következménye, csak az, hogy megnyugodj, hiszen nem tudhattad, hogy ez lesz. Így még aludtam is az éjszaka.

Nem tudom, tapasztaltátok-e már az érzést: mikor már nagyon vártok valamit, valami jót, és az már csak azért sem úgy sikerül, valami nagyon rossz jön ki a végén, és nem is tudod, hol rontottad el, de biztos hogy nem stimmelnek a feltételek. Ezt érzem én most. Alig vártam, hogy hazaérjek, számolgattam a perceket, most meg itt ülök a gép előtt, ami -többen tudjátok- semmi jót nem jelent nálam. Egy rosszalló szempár, és néhány nem éppen kedves szó. Ennyi elég volt. Szép estét!

Hihetetlen, mit össze tud rohanni egy ember egy nap. Szaladni ide-oda, de kiözben az agyad már a következő rohannivalót emészti. Lassan nálam már ez lesz a péntek-hangulat. És persze közben azzal kezdesz el türelmetlenkedni, akivel a legkevésbé szeretnél. Lelkiismeret-furdalás csak a vége.

Hihetetlen, mit össze tud rohanni egy ember egy nap. Szaladni ide-oda, de kiözben az agyad már a következő rohannivalót emészti. Lassan nálam már ez lesz a péntek-hangulat. És persze közben azzal kezdesz el türelmetlenkedni, akivel a legkevésbé szeretnél. Lelkiismeret-furdalás csak a vége.

Tegnap találkoztam Anitával, borzasztó jól éreztem megam. És megtudtam Tőle egy titkot is, aminek volt aztán nagy örömködés. De persze még nem kotyoghatom ki :-)

Furcsa időszak. Sok vihar és eső, mégis minden olyan idegesítően nyugodt. Lassan nőnek, feszítenek a fekete manók, a lelkemből, az agysejtjeimből és a húsomból táplálkoznak. Mire végeznek, átalakulok. Nem fogtok megismerni. Csak idegen leszek, egyedül a temetésén.

Nagyon kellemes hétvégém volt, egy csomó mindent el tudtam intézni, amit időhiány miatt halogattam. Így most a teendő listám összezsugorodott, én pedig jól érzem magam tőle.
Ma este pedig ünneplés: másfél éve gyűrjük egymást.
Az új cikkem: doppingszerek

Bogárka ma szólt, hogy elhanyagolom a blogot... igazából napok óta eszembe sem jutott a blog... Mindenki tudja, hogy akkor írok sokat, ha valami nincs rendben. De most rendben van. Bár ha úgy nézzük, ez ugye nem csak rajtam múlott. Úgy is mondhatnénk, hogy sok türelemre és megértésre volt szükség hozzám mostanában.
Nagy döntések előtt állok, de jó, hogy már ilyeneken kell gondolkodnom.
A munkától pedig egyre jobban elmegy a kedvem. Nem működik semmi.

Nem vagyok jól. Nem tudom mi bajom lehet, de alig állok a lábamon, szédülök és borzasztóan fáradt vagyok. És nagyon aggódom.

Bevállaltam, hogy jövőre én fogom tanítani a borászat kurzust. Nem vagyok normális :-) De olyan jó...

Lassan beindul az ötletem... hamarosan elárulom a részleteket.
Lassan kezdek rájönni arra is, hogy megint túlvállaltam magam. Rossz tulajdonság. De egyszerűen nem bírom, ha csak egy dologgal kell foglalkoznom. Most ez a dolog nagyon izgat, közben cikket írok, dolgozok, és állandó idegességgel küzködöm a karrierem és az egészségem miatt. A hétvége is ezzel telt.
És egy kicsit elhanyagolva is érzem magam.
A mai nap meg... megvolt az első németóra, utána dőlt az egész nap-kapkodás végig.
Holnap jobb lesz.

A nap híre, hogy bátyámék költöznek Brüsszelbe, Imola munkát kapott az Európai Parlament titkárságán. Ez azt jelenti, hogy én is látni fogom Brüsszelt :-)

Tegnap este a szakdolgozóm bejelentette, hogy beíratkozott egy középiskolába ötödévesnek. Egyszerűen nem találok szavakat, hogy mennyire megmagyarázhatatlan, hülye gondolat. Azt mondja azért, mert le akar nyelvvizsgázni. De könyörgöm, miből gondolja, hogy egy nappali suli mellett, a labor munka mellett könnyebb lesz, mint mikor van hetente 2-3 órája? Nem fogom fel, hogyan lehet ennyire eszetlen valaki. És persze tőlem kérdezés nélkül elvárná, hogy esténként itt üljek mellette, mert egyedül dolgozni még nem tud. És persze ugyanolyan megbízhatatlan, mint eddig volt, ma is megbeszéltük, hogy 2-re itt van, és egész nap ide sem dugta az orrát.

Üdv mindenkinek, türkiz máltától lebarnulva, felfrissülve, újult erővel. Csodálatos volt. Csak szuperlatívuszokban... és a Peugeot 106-os is Kimko sorsra jut szívemben. Nem akartam hazajönni. Nem akarok itthon lenni. Ühümbrühüm...