Nincs kedvem dolgozni. Nincs kedvem semmihez. Nincs jó napom.

"Hiába hasonlítunk sokmindenben, ha annyi mindenben különbözünk, hogy a végén egyikünk sem elégedett az eredménnyel."
Nem tudom mi van, de valami nincs jól, Valami nem úgy történik, ahogy kéne. Vagy csak ahogy én akarom-nem tudom. Nem tudom, velem van-e a baj, vagy hol. Lehet én akarok túl sokat, mindig többet és többet, emberi természet. Lilke természet. Nem tudom mit kellene csinálnom: tartani a számat, vagy próbálni megszüntetni a tüskéket mielőtt gerendává lesznek. Nem tudom, hol a lejtő és hogy most hol vagyok. Nem tudom, mi a baj. Vagy csak jó tanítvány vígyok a strucc iskolában. Nem akarok tudomást venni a történésekről, talán jobb lesz így, talán rosszab. Húznának, vonzanának az ösztönök, melegségre, ölelésre vágynék. Forróságra és borzongásra. Régen volt már. Éhes vagyok. És keserű. Rossz ízű és visszataszító. Fáj.
Az is, hogy megint kínzom a billentyűket. Hogy csukva a szám. Néma, mert azt várják tőle. A szív meg forr-a gőz bent marad. Hol fog kitörni?

Gyűrű az ujjamon :-)
Kicsit másképpen sikerült az évforduló, mint terveztük. De azt legalább megtanultuk, hogy ha nagyon készülünk valamire, akkor az biztos nem úgy fog alakulni, mint ahogy szeretnénk.
Azért jó volt, egész délelőtt a házfelújítással voltunk elfoglalva, már kiválasztottunk mindent, mire kitaláltuk, hogy mégis inkább sárga legyen a konyha, úgyhogy most kezdhetjük előlről.
Közben meg nagyon görcsölök, azt hiszem kezd az agyamra menni ez a sokminden dolog, amit meg kellene csinálnom. Vagy csak inkább én vagyok túl parás.

Sikeres együttműködés Ernővel. Legalábbis a szervezkedésben nagyok vagyunk. Mehetek interjút csinálni a biotech cégekkel. Örülök, hogy megfogtam ezt a lehetőséget.

Valszeg júniusban megyek Németo-ba. Kicsit meg vagyok ijedve, mert addig még be kell seggelnem az egész Thiocapsa metabolizmust. Norbi sem fog nagyon örülni...

Türelmetlenül várom a hétvégét. Norbi szerint a legjobb, ha nem készülünk rá, hanem spontán tesszük, amihez kedvünk van. Az biztos, hogy délelőtt a lakással leszünk elfoglalva- a közös otthon tervezgetése az évfordulón. Nem is rossz.
De ma munka van- mindenféle régen halogatott dolog.

Most jövök a Mikró tanszékről, kiderült, hogy tegnap egy óra alatt megjavítottam a CHEF-üket, amivel már hónapok óta görcsölnek. Az a legjobb a dologban, hogy ha minden jól megy, nem kell már Debrecenbe mennem. Juhéj!

A németektől megkaptuk az első génkeresés eredményeit, nekem is megtaláltak 2 gént, ami fontos volt. A munkahegy akkorára duzzadt, hogy nem látom a tetejét.

Friss és üde vagyok. Már fél 8-kor bent voltam dolgozni. Úgy tűnik, a tavasz jó hatással van rám.
Tegnap megírtuk a német dogát... nem lett valami fényes.
Ma egy egész munkaheggyel kell szembenéznem, hosszú nap lesz. Ráadásul este még elő is adok, ezért kímélni kéne az erőnlétemet. Na majd meglátjuk.
Közben sikerült felmelengetnem az MBSZ-es kapcsolataimat is, bántott a lelkiismeret, hogy elszalasztok egy ilyen lehetőséget. Igaz, hogy most jó sok munka vár rám ezen a fronton is, de valamit valamiért.

Le vagyok maradva a tunéziai képekkel- már egy csomóan kérték tőlem, de még senkinek sem küldtem el őket. Az elfelejtett listán van.
És németre sem tanultam semmit. A mai nap azzal fog telni és a mikrós CHEF-el való bohóckodással.

Túl vagyunk rajta mostmár. Túl kell, hogy legyünk rajta.
Szombaton megsütöttem életem első önálló tortáját. Borzasztóan indult, de a vágére nagyon finom lett. Büszke vagyok magamra :-)
A tegnap nagy eseménye pedig az volt, hogy leporoltuk a motort és megküzdöttünk a széllel. Jó, hogy megtettük, mert ahogy elnézem a mai időjárást, egy darabig várhattunk volna megint az alkalomra. És a ház is jól helad, bár egyre inkább csak bontanivalót találunk rajta, nem építünk. De most kitaláltuk, hogy a konyha is fel lesz újítva, így újabb izgalmak várnak ránk: a tökéletes csempe napokig való keresgélése.
A döntés az lett, hogy a konyha zöld lesz, a fürdő kék, a kisszoba pedig lila. Kiválasztottuk a színeket, a többi már csak a festő dolga. Meg Józsié.

Elment. Pedig fontos volt. Hiányzik és nem tudok mit kezdeni az érzéssel. Nem tudom, mit jelent, hogy nincs itt. Még nem. Csak valahol üresség van és próbálom elfedni. Ezzel telik az idő.

Meghalt a nagymamám.

Hülye napom van. Minden kiesik a kezemből, minden balul sül el, elegem van. Egyébként sem haladok semerre, ennyi erővel otthon is ülhetnék egész nap, és legalább jól érezném magam. Borzasztó rossz nemet mondani olyan dolgokrba, amikre nagyon vágysz azért, mert kötelességeket kell teljesítened. És még llelkiismeret furdalásod is van azzal szemben, akit nem akarsz megbántani, de meg kell. Utálom, na.

Tegnap nőnap volt. Tulajdonképpen az agyamra akart menni az egész, nem éreztem úgy, hogy kiérdemelt lenne a felhajtás. De azért mégis izgalmas volt figyelni, hogy kinek jutok eszébe ilyenkor. Volt kellemes meglepetés is, és volt kellemetlen elfelejtés is. Inkább én is elfelejtem az egészet.
Én egy egész mosogatógépet kaptam, ráadásul Norbinak fel kellett bumliznia érte Pestre.
Most már tényleg türelmetlenül várom a költözést.

A hétvégén Pesten voltunk. Láttuk a zajmester Stomp-ot, igazán ötletes show-t produkáltak ott nekünk két óra alatt. Jó nagy zaj és patália volt. Megtaláltuk a tökéletes árú mosogatógépet is, azonban az Opel úgy döntött, hogy nem akarja hazahozni, így ma Norbinak van megint egy köre. Délután kádat nézünk, szóval van móka bőven.
Vasárnap pedig a Terror háza volt a program. Hát mit mondjak... aki volt már ott, tudja, hogy nem éppen a legvidámabb hely.
Nekifogtam a diplomamunkámnak, borzasztó lassan halad, még csak pár oldal van kész. Csak az vígasztal, hogy a legmunkaigényesebb oldalaknak kezdtem neki.

Végre túl vagyok az aktuális félévi előadáson. Nem lett túl jó, de megkönnyebbültem. Egy feladat megint teljesítve.
Közben nekifogtunk (illetve Norbi nekifogott) a ház felújításának. Így most a problémáink olyanok, hogy milyen legyen a fal, hol vezessük át a riasztót és milyen csempét válasszunk. Soha rosszabb gondokat :-)
Még nem is írtam a nagy elfoglaltságban, hogy van egy szakdolgozóm. Nagyon értelmes és lelkes srácnak tűnik, bár most még több baj van vele, mint öröm. Minden nap rongyosra kell beszélnem a számat.

Álmos hétfő. Teljesen szétszórt vagyok.
Tegnap megnéztük a Magyar vándort. Laza, egy estés szórakozás. Kicsit rosszabb, mint a Valami Amerika volt, de van benne néhány nagyon ötletes poén. A végét kifejezetten nagy ötletnek tartom.
Ma meg munka van, de csak félgőzzel... ez a nap valahogy ilyen.

Felemás érzések.
Vannak olyan pillanatok, amikor én sem tudom megmagyarázni, hogy mit miért és miért úgy csináltam. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy jól tettem, amit tettem, de arról sem igazán, hogy rosszul. A végkimenet mégis rossz... És mégis rosszul érzem magam emiatt.

Picit már jobban. Még nem tökéletes a dolog, de alakul.
Munka hegyek állnak előttem. Azt sem tudom hol álljak neki.
És tanulni is kellene, mert hétfőn újra német.
Tegnap este voltam egy érdekes órán. Drosophila fejlődésgenetika. Hihetetlen, hogy mennyi apró faktor egymásrahatása, kusza hálózata határozza meg, hogy egy kis petéből normális élőlény lesz-e. Ehhez képest az is igen furcsa, hogy milyen ritkán csúszik hiba a rendszerbe. És az a legelképzelhetetlenebb, hogy mégis hogyan alakulhatott mindez ki. Van olyan okos a 'természet', hogy mindez ilyen jól működjön?

Felfedeztem egy blogot (azazello). Valahonnan rémlik, hogy mintha beleolvastem volna már, de most tényleg megfogott. Kicsit furcsa egy olyan ember érzéseibe belelátni, akit abszolút nem ismersz. Olyan ez, mintha a patológus az éterben úszó agyakon nem csak a tekervényeket látná, hanem a gondolatokat is. Kicsit morbid hasonlat.

Beteg vagyok.
Remélem nem kint kaptam el valami mediterrán nyavaját.
Közben meg dolgozni kéne ezerrel. Mindig ilyenkor üt be a mennykő.

Most látom csak, hogy milyen rengeteg idő telt el.
Megjártuk Tunéziát. Az erőszakos arabok, a nagy zabálások, az undorító kuszkusz, és a tengernyi csoda országát.
Eddig Plitvice tartotta a 'legszebb helyek' listán az első helyet, de most lecsúszott onnan. Rengeteget tudnék mesélni, de nem hiszem, hogy vannak szavak, amelyek elmondanák szépségét.
Nem tudom, egyáltalán érdekel-e valakit. Bár inkább azért kéne leírnom, hogy számomra megmaradjon. Bár a több, mint kétszáz fénykép sokmindent eszembe juttat. Így elsőre mindjárt a legszebb naplementét. És a legszebb vörös hegyeket.
Kavarog... bennem is ülepednie kellene egy kicsit.

A tegnapi este... mintha napokig tartott volna...
A baj mindig akkor jön, mikor nem számítunk rá.
A nagymamám kórházban van. Aggódom. Félek.
Saját törékenységemmel sem tudok mit kezdeni.

Viaskodom önmagammal... A régi énemmel, és a mostanival. Merhogy változik az ember. Más dolgok lesznek a fontosak, olyan álmokat vág a sarokba, amikért néhány hónapja még mágján égett volna meg. És néha ijesztő, hogy mennyire. Sokszor azt sem tudom, hogy mennyire tudatosan irányítom én a történéseket, és mennyire sodródom a körülményekkel. Mi az, amit a 'függőleges lustaság' irányít és mi az, amit valóban nem akarok megtenni és azért nem teszem. És mi az, amit az ember köteles megtenni az álmaiért, és mi minősül szárnyszegésnek.