Tegnap megnéztük az István a királyt. Az egyetemi társulat adta elő a színházban. Hihetetlen, fantasztikus előadás volt. Az, hogy egy egyetemi színtársulat ilyen hatalmasat tudjon alkotni, teljesen ledöbbentett. Ilyenkor érzem saját apróságom...
Elkészült a genomi könyvtár újabb nagy adagja, 5000 klónt szúrkáltunk ki egy nap alatt. Ez megint olyan dolog, ami mérhetetlenül szívmelengető: olyan összefogás volt a fenti csapatban, amit még sosem láttam. Jól esett, hogy mindenki segíteni akar, hogy ennyit dolgoztak miattam. Igazából nem is tudom, hogyan lehetne ezt megköszönni. Közben böködi a csőröm az, hogy a 'gőgösek' megint nem vettek részt a munkában, inkább képesek voltak egész nap a gép előtt ülni és netezni, de nem alacsonyodtak volna le addig, hogy segítsenek. Nem mintha olyan nagy szükség lett volna rájuk, megvoltunk így is, csak nem tudom milyen alapon képzelik magukat felsőbbrendűnek.