Némi korrekcióra szorul az, amit tegnap írtam. Egy tegnap esti vita után el kell ismernem, hogy a cikk nem igaz. Inkább az a helyes kifejezés, hogy van benne igazság, bár eléggé sarkított és csak az egyik fél álláspontját veszi figyelembe.

Az sem igaz, hogy nem hiányzik már annyira Bogárka. Megőrülök, annyira rossz nélküle. Tegnap este nagyon fájt. Csak ültem, bámultam magam elé és a tehetetlen dühvel hadakoztam. Néha nem tudom és nem is akarom megérteni, hogy vannak akadályok, amik miatt nem lehetünk mindig együtt. Nem értem, hogy két embernek, akik ennyire szeretik egymást, miért kell a külvilággal is törődniük. És a tehetetlenség a legrosszabb. Az, hogy bármennyire is fáj, hiába nyújtod a kezed a sötétben az arca felé, nincs ott, hogy megsimogathasd. Hiába suttogod a fülébe, hogy mennyire szereted, nincs ott, hogy meghallja. Nem tehetsz semmit. Csak próbálsz beletörődni, és abban bízni, hogy egyszer majd másképp lesz. És akkor bepótoltok mindent, ami elmaradt...
Holnap így lesz. Csak bírjam addig ki valahogy...
Nem tudom, hogy hogyan lehet kibírni, ha az ember hónapokig, évekig, soha többé nem láthatja a kedvesét. Én most először tapasztalom, hogy mennyire is tud hiányozni valaki már két hét után is. És nem tudom, hogyan lehet túlélni ezt telefon nélkül.
Végül is, ha úgy nézzük... lehetne sokkal rosszabb is...