Megváltozatak a dolgok. Egyszer csak elmúlt. Olyan gyorsan, mint ahogyan jött. Az utóbbi idők rosszkedve, szenvedése, nyűgössége mind-mind tovaszállt. Persze most is hiányzik. Persze most is ideges vagyok a vizsga miatt. De eltűnt a sár és a sötétség. Nem mondom, hogy soha nem fog visszatérni, de én nem fogom hívni, az biztos.
És persze oka van. Mindennek oka van. Csak legfeljebb nem látjuk, nem értjük, de ott van.
Az ok pedig az, hogy végre meghallottam, amit már két hónapja próbál belémsulykolni Bogárka. Hogy tényleg. Hogy igazán. Hogy a világ attól szép, hogy vagyunk egymásnak, és ez nem olyan dolog, amit az ember csak úgy eldob. Hogy ketten minden problémát meg tudunk oldani. És hogy Ő is akarja, igazán. Hogy ez tényleg nem néhány hónapos dolog...
És most megértettem. Talán csak elégszer kellett mondania... Talán csak olyan szavakkal, amiket vártam. Vagy méginkább a viselkedésével kellett bebizonyítania. Hogy még mindig... akkor is, ha rengeteg az akadály...