Nos, igen... megvan. Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna. A csütörtök mámorban telt, fél méterrel a talaj felett, szabadan és boldogan. Semmi, de semmi nem változtathatott ezen.
Este még egy kisebb buli is volt a tiszteletére...
Tegnap pedig egy hirtelen vágytól vezérelve nagy levegőt vettem és belevágtam... nem tudom mi lesz a vége, nem tudom hogy lesz tovább, de most ezt nem adnám semmiért. Ha vihar lesz, hát legyen, ha háború, hát állok elébe.
Jöjj változás szele, jöjj....

ELFOGADTÁK A CIKKEMET!!!!!!!!!!!!!

Na nem mondom, hogy nem telt szenvedősen ez a mai nap is... de millió dolgom, volt, fele elintézetlen maradt annak ellenére is, hogy még mindig bent vagyok a laborban.
De most nagyobb a nyugodtság, nem háborog a lelkem. Komolyan mondom, lehet mindig ezt kellene csinálni... kombinálás nélkül rákérdezni a dolgokra és kész. A biztos rossz is jobb, mint a bizonytalanság...
Pályázatról semmi hír, pedig ma ki kellett volna hirdetniük az eredményt.
Lassan megyek, még németet kell tanulnom, reggel pedig hajnalban kelek, mert be akarok menni Gábor órájára, hogy lássam mi a helyzet. Ma reggel azzal várt ugyanis, hogy a jövő heti órát nekem kellene tartanom a harmadéveseknek, mert ő nem lesz itthon. Kapásból vállaltam.

Ez a mai is egy szenvedős nap lesz, már látom... jajj, de nem szeretem ilyenkor magam...
Először is, nagyon-nagyon takarítani kellene. Félelmetes, mi van itt...
Németre is tanulni kellene, elég érdekes a feladat, egy Grimm mesét kell leírnunk németül.
A laborban is lenne dolgom bőven.
Este pedig Laci bácsiékkal vacsora, ami eléggé jól hangzik, csak kicsit ront a helyzeten az, hogy Norbi apja szervezi az összejövetelt.

Tegnap este HBB koncerten voltunk az Arénában. Voltam már jobb koncerten, de rosszabbon is, egész jól elvoltam annak ellenére, hogy a számok többsége nekem nem sokat mondott, legfeljebb régi emlékeket idézett. Jó ég, már több mint 10 éve, hogy Márkkal a próbákra jártam...
Azért a Vadászatból is voltak dalok, bár meglehetősen átalakítva. De Fehér Géza megint ott volt és megint nagyon jó volt.

NAGYNÉNI LESZEK!!!!
El sem hiszem... olyan furcsa az egész... és olyan irígy vagyok...

Jajj, ez most nagyon aktuális...

Türelmes vagyok, türelmes vagyok, türelmes vagyok....
És melankólikus. Ma újra olvastam a régi blogbejegyzéseket. Nea nem mindet azért... a kezdeteket. Furcsa, mennyire nem változtam. Furcsa, mennyire magam maradtam, legbelül. Jó érzés.
Tegnap este az anatómiai intézetben (is) voltam egy előadáson. Nem volt tényleges boncolás, de igen, emberi testen mutatták be a szerveket. Érdekes volt, kicsit megdöbbentő... minden olyan kicsi... és sápadt...

A tegnap nagyon jól sikerült. Régen nem éreztem ennyire jól magam. Pedig most aztán minden bizonytalan... de jó. Nagyon jó.
Reggel megvolt a nap első jótéteménye, B-nak segítettem, hogy túljusson a válságon. Kitűnően sikerült, végre újra hisz a világban, de legalább a tudományunkban. Jó volt látni az örömét, azt hogy végre megint van értelme itt lennie. A szerdai sünis esetünk óta én is másképpen látom őt.
Este pedig Andival birtokunkba vesszük az éjszakát, hiszen állítólag ez most a miénk: a kutatók éjszakája van. Kíváncsi vagyok milyen lesz, bár a regisztrációköteles programokról már lemaradtunk- reméljük majd jövőre.
Délelőtt beszélgettem Gergővel Juditról, a babáról, teljesen feldobott volt. Sokszor eszembe jut, mennyire nehéz volt nekik eleinte, most meg annyira rózsaszínnek tűnik minden- kíváncsi leszek pár év múlva mi lesz velük. Remélem megtudom.

Fáradt vagyok máris. De nyugodt. Most. Aztán percek alatt változik.
Kefalonia nagyon jó volt, pihenős, nyugodt. Nem hszem, hogy lesz időm beszámolót írni róla... az idő lehetett volna jobb.
Este meglátogattuk Juditot, amíg még egyben van. Jó volt látni.

Izgalmas időszak ez.... nyaralás, de már a kapuban az új kihívások, az új világ. Sok-sok feladat, rengeteg szépség de benne a bukás lehetősége is. Kicsit félek kockáztatni... kicsit meg nem. Bárcsak tudnám, melyik út a helyes, ebben a kereszteződésben... tudom, tudom... pont az ellenkező irányba menjek, mint amiről azt gondolom, hogy jó lesz.

Holnapután reggel irány Kefalónia. Pihenés, tenger...
Csak most még kicsit nehéz elszakadni...

Sors Tamás ma 100m-es pillangóúszásban világcsúccsal olimpiai aranyérmes lett.
Aki itt és most olvassa először a hírt, ne lepődjön meg, ebből nem csinált szenzációt a média. A futamot még csak nem is közvetítették. A hírek legfeljebb egy rövid félmondattal számoltak be róla.
MIÉRT? Miért kisebb szenzáció Magyarországon az egyik olimpiai aranyérem, mint a másik? Miért nem vagyunk büszkék egy olyan emberre, aki leküzdve azt az akadályt, hogy születési rendellenesség miatt az egyik karja nem fejlődött ki rendesen? Nem egy nyomorult önmagán kesergő alkoholistává vált, hanem a világ legjobb úszójává? Ez miért nem fontos? Ő miért nem példakép?
Miért van az, hogy bárhová mégy Európában, tolókocsis embereket látsz a parkokban, közintézményekben, utcán? Miért nem látsz itthon? Elárulom, nem azért, mert kevesebbenen vannak itthon... hanem mert ott normális életet élhetnek.
Mert ebben az országban a boldogság és az emberi lét az egészség függvénye. Aki beteg, az már élő halott.
ÉS EZ NEM FONTOS?

Csoportbuli újra. Kicsit nagyobbra hízott társasággal, de nem baj, ez csak használt az összejövetelnek. BTCS-s kirándulás. Most így hívják. Verőcén voltunk a Csattogóvölgyben, sok ember nagy helyen :-) Nagyon jó buli volt. Rég nem voltam ilyen felszabadult, enyire felejtős. Itthonhagytam a valóságot, minden gondjával együtt. Két nap felhőtlenség.
És most itthon is minden szebb, világosabb és boldogabb.

Holnap nem csak egy új hónap kezdődik. Talán butaság 30 évesen is még iskolaévekben számolni az időt, de számomra tényleg nem volt olyan régen... Szóval holnap kezdődik az új év új ígéretekkel és lehetőségekkel. Jó lenne kihasználni őket. Jó lenne, ha hinni tudnék megint az új évi fogadalmakban, mert megkönnyítené számomra legalább a mai napot. Mert ez tipikusan olyan nap, amior az ember még egyszer utoljára bűnözni akar, mielőtt, jó útra tér. Persze nem létezik egyik napról a maásikra változás. Hosszú-hosszú munkával változhat csak az ember. De hátha... hátha most érik be a hosszú munka gyümölcse. Talán holnaptól lelassul az idő, és mindenre, de leginkább mindenkire jut, akire csak szeretném. Egy kicsi talán néha magamra is. Hogy újra tudjam ki vagyok, és miért vagyok. És sok-sok olyan emberekre, akik fontosak.
És holnaptól talán rend lesz itthon is. És a fejemben is.
És holnaptól nem fogom őrületbe kergetni a szeretteimet. Meg fogom hallani a hang nélküli jajjkiáltásukat, amikor már túl messzire megyek. Amikor az érzelmek hajtanak egyre mélyebbre. És hallgatni fogok a bennem lakó nagylelkű tündérre is. És holnaptól szavak nélkül is tudni fogom, hogy mire vágynak az emberek, nem leszek gonosz, rosszindulatú és türelmetlen velük. És nem fogok senkit elhanyagolni, akinek fontos vagyok....
Istenem, tudom, hogy mindig csak kérek, de olyan jó lenne....

Jajj, úgy érzem sehová sem haladok megint. Pedig csak 2 napot lazsáltam, de már megint tornyosulnak a felhők, hallom a villámokat. Ma elhatároztam, hogy csak 4 dolgot csinálok egyszerre, a köztes időben akkor talán lesz isdőm elintézni pár dolgot és idegbajt sem kapok, amikor 8 inkubációs idő jár le egyszerre. De rá kellett jönnöm, hogy akkor sem tudnék 4-nél többet csinálni, ha akarnék, szinte egy perc időm sem volt. Na jó, egy perc volt, ez alatt megnéztem a hétvégi időjárást és hogy hány km-re van a görög, tengerpart, tényleg csak egy perc volt, de Andi mindjárt kiszúrta, hogy megyünk valahová. Jól lebuktam. Na de senki sem lehet tökéletes... remélem.

Tegnap teljesen lemerültem. Az utóbbi hetek-hónapok állandó rohanása, aggódása megtette hatását. De este volt egy nyugis, beszélgetős óránk a tüzépen, majd egy hangulatos, trécselős vacsora, egy hatalmas alvás... kezdek magamhoz térni. Ma még 6-ig hajlandó vagyok aktívkodni, de utána semmi. Hétfő reggelig nem vagyok hajlandó dolgozni. Nem is emlékszem, mióta nem volt ilyen napom.
De az igazi az lenne, ha végre el tudnánk utazni. Nem is tudom, mit oda nem adnék egy hét nyaralásért.

Nos, a hivatalos ütemterv a következő (annyira hivatalos, hogy az Oktatási Minisztériumnak vállaltam):
2008. november: szigorlat
2009. január: cikket elküldeni (addig azt meg kell írni, a munkának legalább felét meg kell csinálni)
2009. február: nyelvvizsga (addig még meg kell tanulni németül :-)
2009. május: házi védés
2009. június:disszertáció leadása (addig még meg kell írni)
2009. október: védés

Normális vagyok?

Elindítottam a doktori folyamatot. Nagy lépés ez, innentől ketyeg az óra. Sosem gondoltam volna, de megváltozott a hozzáállásom mindenhez... haladni, haladni, haladni.
A nyár meg telik. Nélkülem. Tudom, tudom, ne panaszkodjak. De mégis. Olyan jó lenne... olyan jó lesz! Ha nem most, akkor előbb-utóbb úgyis.

Lehet mégsem tudok szabadulni a blogolás szenvedélyétől. De még inkább lehet, hogy hóbortos vagyok, aki mindig más célokat hajt, de csak nagyon kevés olyan van, amit egyfolytában akar.
A mostani írási kedv miatta van, ritka az ilyen ember. Mondhatni kincs. Jó érzés olvasni. Újra és újra visszatévedek a lapjára, szemezgetem a gondolatait. A kéktúrásokat pedig használom. Merthogy vasárnap megyünk. Még nem tudom hová, de jó lesz, az biztos. Nem lehet más hónapok óta tartó "bezártság" után.
Majdnem kész a cikk. Lagalábbis az a része, amit egyelőre meg tudok szülni. Holnap, legkésőbb holnapután oda akarom adni Gábornak, hogy továbblendítsen a befejezés felé. Piros betűs ünnep lesz az a nap is, amikor megjelenik. Mérföldkő.

Valami baj van, érzem. Nem tudom a pontos eredetét meghatározni, de valami nem stimmel. Bárcsak tévednék.

Az ember átértékeli kapcsolatait és értékeit, amikor az összes barátja elfeledkezik a szülinapjáról...

Szabadság, szerelem. Ritkán esik meg mostanában, hogy egy film ilyen hatással legyen rám. És főleg úgy, hogy egy általam eddig vörös libának tartott nő játsza a főszerepet. És sorra érnek a meglepetések... Úgy látszik, a barnaság sokat számít. Vagy a merész, őnvállaló szerep. "Hogy látva lássanak, hogy látva lássanak..."

Sosem voltam az a főnök típus. Nem vagyok elég kemény hozzá. Ezt ma is sikerült bebizonyítani. Mégha valakit nem is kedvelek különösebben, akkor is nehéz neki rossz hírt mondanom. Kicsit hibásnak is érzem magam. Lehet többet kellett volna tennem.
De majd este hejrehozoma hangulatom- lengyel vendégünket, Jakobot elvisszük vacsorázni a Gringosba. Alakítom a nemzetközi kapcsolatrendszert- így is nevezhetjük. És tök jó érzés jó házigazdának lenni.

Meghalt az egyik általános iskolai barátnőm. Autobaleset, itt Szőregen. Egy furgon áttolta az autót a szembe sávba, ahol egy kamion belerohant. Múlt szerdán, pont 27-én.
Ennyi az élet...

Tegnap láttuk Az Operaház fantomját. Maga a darab is nagyon jó volt, de a díszlet, a látvány teljesen lenyűgöző. 3 évig tartott, mire tudtam jegyet szerezni, de megérte. Egyébként is nagyon jó napunk volt. Ez után a hétfő elég keserves.