Na, lenyugodtam. Kiengeszteltek :-)
Szép évfordulós este volt.
Tegnap egész nap pihenés volt, nem csináltunk semmi aktívat és hasznosat. De most újra itt a munka, bár legalább szakdolgozók nincsenek, szünet van az egyetemen.

Ez aztán az évforduló. Csupa móka és kacagás, örömködés egymásnak. Tényleg, milyen jó, hogy az embernek van párja, különben ki lenne, aki szembesíti a hiányosságaival? Ki lenne, aki csupa jóindulatból jól megmondja a magáét, hagy örüljön a másik, milyen gyarló ember. Had gondolkozzon egész nap azon, vajon hogy lehet kibírni mellette két évig. Hát van ennél szebb évfordulós meglepetés?

Újra itt.
Igazából azért volt a nagy hallgatás, mert már úgy éreztem, nem tudok őszinte lenni. És akkor meg minek a napló, ha nem tudom kiírni magamból a gonokat, és momentán az örömöket?
El kellett telnie egy kis időnek, hogy rájöjjek: nem számít, hogy ki sértődik meg és kinek esik rosszul. Had legyek már annyira önző, hogy a saját naplómmal őszinte vagyok! Akinek nem tetszik legfeljebb ne nyissa ki többé. De akkor is kell, hogy kiírjam magamból a dolgokat. Leginkább magamnak. És aki szeret, az akkor fog csak igazán, ha őszintén megosztom a gondolataim. Akinek pedig nem tetszik, jobb, ha ez hamarabb kiderül.

Szóval a nagy vallomás: szeptember 3-án összeházasodunk.