Na nem mondom, hogy nem telt szenvedősen ez a mai nap is... de millió dolgom, volt, fele elintézetlen maradt annak ellenére is, hogy még mindig bent vagyok a laborban.
De most nagyobb a nyugodtság, nem háborog a lelkem. Komolyan mondom, lehet mindig ezt kellene csinálni... kombinálás nélkül rákérdezni a dolgokra és kész. A biztos rossz is jobb, mint a bizonytalanság...
Pályázatról semmi hír, pedig ma ki kellett volna hirdetniük az eredményt.
Lassan megyek, még németet kell tanulnom, reggel pedig hajnalban kelek, mert be akarok menni Gábor órájára, hogy lássam mi a helyzet. Ma reggel azzal várt ugyanis, hogy a jövő heti órát nekem kellene tartanom a harmadéveseknek, mert ő nem lesz itthon. Kapásból vállaltam.

Ez a mai is egy szenvedős nap lesz, már látom... jajj, de nem szeretem ilyenkor magam...
Először is, nagyon-nagyon takarítani kellene. Félelmetes, mi van itt...
Németre is tanulni kellene, elég érdekes a feladat, egy Grimm mesét kell leírnunk németül.
A laborban is lenne dolgom bőven.
Este pedig Laci bácsiékkal vacsora, ami eléggé jól hangzik, csak kicsit ront a helyzeten az, hogy Norbi apja szervezi az összejövetelt.

Tegnap este HBB koncerten voltunk az Arénában. Voltam már jobb koncerten, de rosszabbon is, egész jól elvoltam annak ellenére, hogy a számok többsége nekem nem sokat mondott, legfeljebb régi emlékeket idézett. Jó ég, már több mint 10 éve, hogy Márkkal a próbákra jártam...
Azért a Vadászatból is voltak dalok, bár meglehetősen átalakítva. De Fehér Géza megint ott volt és megint nagyon jó volt.

NAGYNÉNI LESZEK!!!!
El sem hiszem... olyan furcsa az egész... és olyan irígy vagyok...

Jajj, ez most nagyon aktuális...

Türelmes vagyok, türelmes vagyok, türelmes vagyok....
És melankólikus. Ma újra olvastam a régi blogbejegyzéseket. Nea nem mindet azért... a kezdeteket. Furcsa, mennyire nem változtam. Furcsa, mennyire magam maradtam, legbelül. Jó érzés.
Tegnap este az anatómiai intézetben (is) voltam egy előadáson. Nem volt tényleges boncolás, de igen, emberi testen mutatták be a szerveket. Érdekes volt, kicsit megdöbbentő... minden olyan kicsi... és sápadt...

A tegnap nagyon jól sikerült. Régen nem éreztem ennyire jól magam. Pedig most aztán minden bizonytalan... de jó. Nagyon jó.
Reggel megvolt a nap első jótéteménye, B-nak segítettem, hogy túljusson a válságon. Kitűnően sikerült, végre újra hisz a világban, de legalább a tudományunkban. Jó volt látni az örömét, azt hogy végre megint van értelme itt lennie. A szerdai sünis esetünk óta én is másképpen látom őt.
Este pedig Andival birtokunkba vesszük az éjszakát, hiszen állítólag ez most a miénk: a kutatók éjszakája van. Kíváncsi vagyok milyen lesz, bár a regisztrációköteles programokról már lemaradtunk- reméljük majd jövőre.
Délelőtt beszélgettem Gergővel Juditról, a babáról, teljesen feldobott volt. Sokszor eszembe jut, mennyire nehéz volt nekik eleinte, most meg annyira rózsaszínnek tűnik minden- kíváncsi leszek pár év múlva mi lesz velük. Remélem megtudom.

Fáradt vagyok máris. De nyugodt. Most. Aztán percek alatt változik.
Kefalonia nagyon jó volt, pihenős, nyugodt. Nem hszem, hogy lesz időm beszámolót írni róla... az idő lehetett volna jobb.
Este meglátogattuk Juditot, amíg még egyben van. Jó volt látni.

Izgalmas időszak ez.... nyaralás, de már a kapuban az új kihívások, az új világ. Sok-sok feladat, rengeteg szépség de benne a bukás lehetősége is. Kicsit félek kockáztatni... kicsit meg nem. Bárcsak tudnám, melyik út a helyes, ebben a kereszteződésben... tudom, tudom... pont az ellenkező irányba menjek, mint amiről azt gondolom, hogy jó lesz.

Holnapután reggel irány Kefalónia. Pihenés, tenger...
Csak most még kicsit nehéz elszakadni...

Sors Tamás ma 100m-es pillangóúszásban világcsúccsal olimpiai aranyérmes lett.
Aki itt és most olvassa először a hírt, ne lepődjön meg, ebből nem csinált szenzációt a média. A futamot még csak nem is közvetítették. A hírek legfeljebb egy rövid félmondattal számoltak be róla.
MIÉRT? Miért kisebb szenzáció Magyarországon az egyik olimpiai aranyérem, mint a másik? Miért nem vagyunk büszkék egy olyan emberre, aki leküzdve azt az akadályt, hogy születési rendellenesség miatt az egyik karja nem fejlődött ki rendesen? Nem egy nyomorult önmagán kesergő alkoholistává vált, hanem a világ legjobb úszójává? Ez miért nem fontos? Ő miért nem példakép?
Miért van az, hogy bárhová mégy Európában, tolókocsis embereket látsz a parkokban, közintézményekben, utcán? Miért nem látsz itthon? Elárulom, nem azért, mert kevesebbenen vannak itthon... hanem mert ott normális életet élhetnek.
Mert ebben az országban a boldogság és az emberi lét az egészség függvénye. Aki beteg, az már élő halott.
ÉS EZ NEM FONTOS?

Csoportbuli újra. Kicsit nagyobbra hízott társasággal, de nem baj, ez csak használt az összejövetelnek. BTCS-s kirándulás. Most így hívják. Verőcén voltunk a Csattogóvölgyben, sok ember nagy helyen :-) Nagyon jó buli volt. Rég nem voltam ilyen felszabadult, enyire felejtős. Itthonhagytam a valóságot, minden gondjával együtt. Két nap felhőtlenség.
És most itthon is minden szebb, világosabb és boldogabb.