Felemás érzések.
Vannak olyan pillanatok, amikor én sem tudom megmagyarázni, hogy mit miért és miért úgy csináltam. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy jól tettem, amit tettem, de arról sem igazán, hogy rosszul. A végkimenet mégis rossz... És mégis rosszul érzem magam emiatt.

Picit már jobban. Még nem tökéletes a dolog, de alakul.
Munka hegyek állnak előttem. Azt sem tudom hol álljak neki.
És tanulni is kellene, mert hétfőn újra német.
Tegnap este voltam egy érdekes órán. Drosophila fejlődésgenetika. Hihetetlen, hogy mennyi apró faktor egymásrahatása, kusza hálózata határozza meg, hogy egy kis petéből normális élőlény lesz-e. Ehhez képest az is igen furcsa, hogy milyen ritkán csúszik hiba a rendszerbe. És az a legelképzelhetetlenebb, hogy mégis hogyan alakulhatott mindez ki. Van olyan okos a 'természet', hogy mindez ilyen jól működjön?

Felfedeztem egy blogot (azazello). Valahonnan rémlik, hogy mintha beleolvastem volna már, de most tényleg megfogott. Kicsit furcsa egy olyan ember érzéseibe belelátni, akit abszolút nem ismersz. Olyan ez, mintha a patológus az éterben úszó agyakon nem csak a tekervényeket látná, hanem a gondolatokat is. Kicsit morbid hasonlat.

Beteg vagyok.
Remélem nem kint kaptam el valami mediterrán nyavaját.
Közben meg dolgozni kéne ezerrel. Mindig ilyenkor üt be a mennykő.

Most látom csak, hogy milyen rengeteg idő telt el.
Megjártuk Tunéziát. Az erőszakos arabok, a nagy zabálások, az undorító kuszkusz, és a tengernyi csoda országát.
Eddig Plitvice tartotta a 'legszebb helyek' listán az első helyet, de most lecsúszott onnan. Rengeteget tudnék mesélni, de nem hiszem, hogy vannak szavak, amelyek elmondanák szépségét.
Nem tudom, egyáltalán érdekel-e valakit. Bár inkább azért kéne leírnom, hogy számomra megmaradjon. Bár a több, mint kétszáz fénykép sokmindent eszembe juttat. Így elsőre mindjárt a legszebb naplementét. És a legszebb vörös hegyeket.
Kavarog... bennem is ülepednie kellene egy kicsit.

A tegnapi este... mintha napokig tartott volna...
A baj mindig akkor jön, mikor nem számítunk rá.
A nagymamám kórházban van. Aggódom. Félek.
Saját törékenységemmel sem tudok mit kezdeni.

Viaskodom önmagammal... A régi énemmel, és a mostanival. Merhogy változik az ember. Más dolgok lesznek a fontosak, olyan álmokat vág a sarokba, amikért néhány hónapja még mágján égett volna meg. És néha ijesztő, hogy mennyire. Sokszor azt sem tudom, hogy mennyire tudatosan irányítom én a történéseket, és mennyire sodródom a körülményekkel. Mi az, amit a 'függőleges lustaság' irányít és mi az, amit valóban nem akarok megtenni és azért nem teszem. És mi az, amit az ember köteles megtenni az álmaiért, és mi minősül szárnyszegésnek.

9 nap múlva utazunk...

Szeretni bolondulásig.
Audrey Tautou, a bociszemű, bolondos lány újabb gyöngyszeme. Jó látni, hogy még ilyen filmek is készülnek. Én azt tanultam belőle, hogy semmi sem fehér vagy fekete, soha nem szabad csak egy oldalról megtekinteni a dolgokat, meghallgatni a véleményeket. Mert az érem másik oldala gyakran nemcsak más színű, hanem más anyagból is van. Ami azért már nem elhanyagolható különbség.