Talán jobb lenne... Jobb lenne érzések nélkül. Mert bizony az ember nem fél, nem retteg, nem aggódik ha nem érez. Nem tudom milyen nem tudni érezni. Nem tudom mit jelent csak élni de nem átélni. Talán jobb lenne másnak lenni, talán nem. Mert aki nem érez az jót sem érez. Nem tudja mi a jó a mesékben és a nyári rét illatában. Meg a könnyekben, a repülésben, a szerelemben, a törődésben. Így is lehet élni. Csak persze ott lebeg a kérdés, mint minden döntésünk felett: hogy vajon érdemes-e?
Burokban élek, mint a meleg folyadékba ágyazott csecsemő, biztonságban és szélcsendben. Én viszont már tudom, hogy létezik külvilág (Lehet, hogy ő is?). De azt is látom, hogy nem jó ott kint. Hideg van, barátságtalan, sötét, és vadásznak rám. Vadásznak, mert kicsi vagyok, naív, hiszékeny és könnyen sebezhető. Zsenge húson és lelken élő embertársaim csak rám várnak. Szorítom magam elé felhasadt burkom széleit és kiabálom bele a barátságtalan világba :'Ne még!' És én imádkozom a sorsnak, hogy ne még...
De ha igen, akkor sem olyan rossz. Mert adott mellém egy angyalt. Hátulról ölel, hogy védje, ahová én már nem látok... és rengeteg ilyen terület van. És imádkozom a sorsnak, hogy maradjon mellettem...