Furcsa az ember, hogy gyakran csak akkor jön rá, hogy mennyire jó is neki, mikor azt látja máson, hogy lehetne sokkal rosszabb is. A hétvégén olyan emberekkel találkoztam, akik rengeteg féjdalmat okoztak már valakinek, aki nagyon fontos nekem, és minden jóindulatom ellenére azt kell mondanom: szándékosan. Életemben talán először találkoztam személyesen is ezzel a jelenséggel, amelyről tudtam, hogy létezik, de még nem tapasztaltam a saját bőrömön. A múlt tényeinek és tegnapi viselkedésük ismeretében még most sem sikerült kihevernem a tapasztaltakat. Nehéz feldolgozni, mikor az emberi gonoszsággal találkozik valaki... Legalábbis nekem nehéz. És nem tudom hogyan lehet ép ésszel, méltósággal és emberséggel túlélni az ilyen emberek mindennapi közelségét... Becsülök mindenkit, aki erre képes.
De különösen azt az embert, akit kedvesemnek mondhatok, és akihez a hétvégi események csak még közelebb hoztak. És aki nagyon megérdemli már, hogy szeressék és kitartsanak mellette. Ő az első életemben, aki legalább annyira hisz a szerelem erejében, mint én. Aki nem elmenekül, ha problémák adódnak, hanem hisz benne, hogy közösen mindet meg tudunk oldani. És ez nagyon fontos...
De a tegnapi estében volt valami nagyon jü is: az Ákos koncert. Szerintem kis színházunk még nem látott ekkora tombolást és tapsot :-)