A bloghanyagolás nagyművésze lettem :-)
Furcsa érzés számomra is, de most valahogy nem érzem feltétlen szükségét annak, hogy életem minden apró részletét bepötyögjem ide. Talán azért, mert nagyon jól mennek a dolgok. És ahogy Conf mondotta, a boldogságot nehéz megfogalmazni.
Merthogy van. Igen van, érzem minden pillanatban a szeretetét, a törődését, a féltését. A napok 24 órájából legalább 20-at együtt töltünk és nem elég. Érzem, hogy Neki sem. Érdekes, rég elfelejtett érzés ez nekem, akit az elmúlt egy év távkapcsolatokhoz szoktatott. Kellett már nagyon, hogy érezzem: valakinek tényleg én vagyok a legfontosabb. És csak kapkodom a fejem, mert sokkal többet kapok vissza, mint amennyit én adok, és ez megint egy teljesen új érzés számomra.
Picit még félek... még ott van a bizonytalanság érzés, hiszen láttam én már nagyon szép dolgokat elromlani. De nagyon élvezem a jelent és az egyre kézzel foghatóbb jövőt.