Furcsa dolog a szerelem. Az ember szeretné mindenét megosztani a másikkal és ugyanezt szeretné visszakapni is. Jóban, rosszban... és itt a rosszon van a hangsúly. Mert a jón könnyű osztozni, abból mindenki szeretne kapni. A rossz viszont... és vagyok az egyetlen, akinek a rossz is legalább annyira kell a másikból, mint a jó? Mert kell. Mert úgy kerek egész a dolog. Az örömét az ember könnyen szórja. De ha rossz történik, azt csak azzal beszéli meg, aki igazán fontos. Azzal nem szívesen dicsekszik az ember. Gondolom én...
Lassan megint eltelik egy nap felettem. Eggyel kevesebb. Egy pálcát megint el lehet majd égetni. Még legalább 10 van belőle. Hihetetlenül sok...
Átlagos nap volt... csupa földi dolog... Kivéve A funtineli boszorkányt. Sok gondolat foglalkozott vele a mai napon. Talán mert annyira hasonlítunk... talán mert hasonló a helyzetünk. Talán mert Wass Albert úgy tudta leírni azt az érzést, amit én is végigélek mostanában, ahogyan én nem tudom megfogalmazni. De nem akarom tudni, hogy boldogtalan lesz. Nem akarom hogy leírja a fájdalmat is. Nem akarom azt olvasni, hogy a boszorkányok nem lesznek boldogok, hogy elhagyják őt. Nem akarom, azt gondolni, hogy 'ilyenek a férfiak'. Mert hiszek egy férfiban. Aki más. És ebben egyre inkább biztos vagyok.
Hosszas vacilálás után mégis úgy gondoltam, hogy felrakatom ezt az oldalt a blogringre. Félek, hogy meg fogom bánni... valahogy félek a tényleg nagy nyilvánosságtól. Talán azért, mert nem akarom, hogy a szemembe írják, hogy szar alak vagyok. Rosszul viselem a kritikát az idegenektől.
És van végre számlálóm, úgyhogy meg tudom nézni, hogy kik nézegetik az oldalt :-) Meg azt is, hogy kik nem...